Berta Sándor

Megzavarhatják az alvásciklust a tabletek

Elalvás előtt általában tévézünk vagy olvasunk - utóbbit is egyre gyakrabban elektronikus eszközön. Ezek fénye becsapja a testünket.

Egy elektronikus könyvolvasó vagy tábla PC fénye megváltoztathatja az alvási periódusokat. Amennyiben valaki órákon át olvassa az e-könyvolvasóját vagy a táblagépét, akkor ez kihathat az ébrenléti, illetve az alvási szakaszokra. A probléma ugyanis az, hogy a tevékenység miatt a testben sokkal később kezdődik el az alvási hormonok termelődése, ráadásul az előállított mennyiség is jóval kevesebb, mint a normális esetben.

Négy óra olvasás után 1,5 óra késéssel kapcsol csak pihenő üzemmódba az ember belső órája, erről számolt be több tudós is az Amerikai Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának szaklapjában. A szakemberek a melatonin hormon szintjét vették alapul, ez szabályozza ugyanis az alvást és úgy vélték, hogy az elektronikus könyvolvasók és a táblák kijelzőjének kék fénye befolyásolhatja a melatonintermelést.

Az elmúlt években jelentős mértékben megnőtt az elektronikus eszközök használata az olvasás, a kommunikáció és a kikapcsolódás során. Anne-Marie Chang, a bostoni Harvard Medical School kutatója és kollégái tizenkét fiatal nő és férfi esetében vizsgálták az olvasási szokásokat. Ellenőrzött körülmények között kellett digitális és nyomtatott köteteket olvasniuk. A mért egészségügyi értékek kimutatták, hogy az elektronikus könyveket olvasók körülbelül tíz perccel később aludtak el, mint azok, akik nyomtatott kiadványokat olvastak.

Az álomfázis az e-könyvolvasás után körülbelül 12 perccel rövidült le és a tesztszemélyek sokkal fáradtabbnak érezték magukat, mint azok a társaik, akik nyomtatott könyveket lapozgattak. Az e-könyvek olvasása a leginkább a melatoninszintre hatott. A digitális kiadványok olvasása miatt az ötödik nap végére 1,5 órával későbbre tolódott ki az alvási fázis kezdete, így a felhasználók az eredetileg elalvási időpontként megjelölt 22 órakor még éberek voltak.

A kék fény kibocsátása a különböző berendezéseknél (televíziók, számítógépek, tábla PC-k, elektronikus könyvolvasók) különösen magas. A szervezet reakciója különösen azért aggasztó, mert a csökkentett melatonintermelés miatt növekedhet a bél-, a mell- és a prosztatarák kialakulásának a kockázata. A vizsgálati eredményeket az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is ismeri.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #13
    LCD-s e-book olvasóm van (az e-ink egy szörnyű találmány) és minden elalvás előtt olvasok rajta. Kb. 5-10 perc után már úgy ásítozom, mint állat. Az én alvás ciklusomat nem zavarja :-D
  • Macropus Rufus #12
    konkrétan tök mindegy, hogy az ember tévét néz, vagy e-könyvet olvas lámpánál (esetleg hagyományost) vagy e-könyvet olvas tableten. A problémát a fény okozza. Világosban nem indúlnak meg azok a folyamatok amik az alváshoz vezetnek.
    (a 484nm-es kék fény kegyetlenűl berzavar, de ha csak egy közönséges 40W-os izzó ég az is problémát jelent.)

  • Tetsuo #11
    Persze hogy baromság a megfogalmazása, de a lényeg, hogy bármilyen képernyőt bámulunk elalvás előtt sokáig, rosszul alszunk, ami hosszútávon komoly betegségek esélynövelője.
    Leginkább a LED-del megvilágított cuccok adnak kékes fényt, pl. az e-olvasók (igen, ma már világítással adják el a legtöbbet), a tabletek, monitorok, de a tévék is gyakran - a programtól függően - hideg, kékes fényt sugároz.
    Alapvetően az erős fény sem jó, akármilyen is a színe, de a kék különösen nem.
    Az olvasók, tabletek, telefonok este az ágyban közvetlenül az arcunkba tolják a fényt. A legtöbb ember magasabb fénnyel használja ezeket az eszközöket, mint kellene.
    Nény órát lehet, hogy kevesen olvasnak egyfolytában, de lássuk be, az ágyban olvasás előtt sokan a monitort bámulták órákon át ha nem egész nap.
    Ez egy újabb civilizációs kór, ami valószínűleg hamar tömeges lesz, mint a többi.
  • erasmus4 #10
    Aha és ki az a hülye aki nem e-inkes könyvolvasót vesz? Ott nincs háttérvilágítás lámpafénynél olvasol. Ez a felmérés is csak hülyítés. Ki az az elmebeteg aki tableten olvas 4 órát, egyáltalán elalvás előtt olvas 4 órát :D?
  • KRTuning #9
    Akkor tessék alkalmazokodni:
    Blue Light Filter
  • CairoJack #8
    Fél éve, éve volt már ez a cikk több hírportálon is. Szerintem nem hülyeség.
  • barret #7
    " így a felhasználók az eredetileg elalvási időpontként megjelölt 22 órakor még éberek voltak." :D Ezek hol élek??? Ma már az ovisok is később fekszenek le aludni!

    Az egész a brit tudósok műve lehet...
  • tomboy013 #6
    Bagoly mondja ;)
  • Narxis #5
    Érted nem kár, jobb is ha éjszaka kevesebbet alszol legalább nem írsz ide annyi butaságot. :)
  • RAZOR27 #4
    :DDD 10/10 besírtam :D
    Utoljára szerkesztette: RAZOR27, 2014.12.26. 02:35:57