56
  • hawkie22
    #56
    Csatlakozom az elöttem szólókhoz. Mind Édesanyám, mind én nagy olvasók vagyunk. Mindkettönknek Kindle-je van, nekem Paperwhite, Anyu nem akart háttérvilágitást, azt mondta, úgyis felkapcsolja a lámpát, akkor meg minek.
    Lényeg a lényeg, könyvekre, szövegre tökéletes. Grafikon, ábra, ilyesmi (van szakkönyvem is Kindle-re), na arra nem ez a jó. De azokat se gépen, se táblán nem olvasok, azt papír formában érdemes.

    Most húgom és növérem is kapoot egy-egy Kindle-t, nekik is nagyon bejön. Szerintem még jó sokáig lesznek a piacon, csak tudni kell a felhasználónak, hogy mire használhatók és mire nem.
  • mizar1
    #55
    80 éves Édesanyám csak úgy falja a regényeket egymás után a Kindle-n, amit tavaly kapott karácsonyra tőlünk. Erre való.
    Bolond szerintem, aki grafikás PDF-eket akar ilyenen olvasni. Nem erre van.
    Még a 9"-os DX sem erre van, bár az már erre is használható.

    Az olvasók lényege, hogy napvilágnál, pl. kertben lehet olvasni, könnyű, nem csak háttérvilágítással működik, tehát jobb a szemnek is.
    Próbáltam ugyanezt táblával, teljesen alkalmatlan erre, legföljebb alkonyatkor.
    Táblával nyilván jobb a PDF, de regényeket értelmetlen PDF-ben olvasni, legalábbis én így látom. Inkább átteszem mobi-ba és megy az olvasóra.


  • botyika
    #54
    nekem kindle paperwhite van ami világít. szerintem nagyon jó. nem kell olvasólámpa, mert a saját fénye megvilágítja az olvasót, így bármilyen fényviszonyok között bárhogy lehet olvasni. továbbá mivel könnyű, a könyv se nyomja az embert, nagyon kényelmes. a betű nagysága állítható, így anyukámnak sem folyik ki a szeme, hanem nagybetűre állítja és kényelmesen tudja olvasni a regényeit, hunyorgás nélkül. szerintem időseknek nagyon jó ajándék emiatt. angolul is lehet olvasni mert van benne szótár, sok új szót könnyedén megtanulhat az ember olvasás közben. én csak előnyét látom. régen is utáltam regényeket meg olyan könyveket venni amiket csak egyszer olvasok el. mióta megvan papír alapon csak olyan könyveket veszek amik tényleg érték és az ember bárhányszor elolvashatja. egyetlen hátránya, hogy kicsi a kijelző. ha lenne egy a4-es paperwhite, lehetne újságokat olvasni, stb, az lenne az igazi.
  • yamato41
    #53
    Köszi a Sony cuccát, nem ismertem, finoman szólva is felkeltette az érdeklődésemet.
    Érdekes kérdés-válasz itt:
    http://goodereader.com/blog/electronic-readers/sony-digital-paper-price-reduced-to-799
    "I am very much inclined to buy this device because of the 13,3'' display. As a Humanities scholar I am working a lot with book scans, so the resolution should be fine.
    However, the file size could be a limitation. Some of my files easily get to 20 or 30 MB. Can the reader handle that, even with annotations, say on every page?"
    "Those are "small" files. Most of the things we tested were like 200 MB, and they worked more than fine."
    Ez az első e-inkes e-book olvasó a 10-es Pocketbook óta, amit komolyabban megnézek.
  • yamato41
    #52
    Ezért van nekem egy szép Galaxy Note 10.1 2014-esem. Tökéletesen jó pdf-ek megjelenítésére, akár 300 MB-os cuccot is simán kezel, a 32GB memóriájában meg sok minden elfér, főleg hozzá még a felhőalapú tárhelyek (Dropbox 50GB van hozzá alapból). Az Adobe Reader szépen fut rajta. Persze sajnos nem hibamentes, mert mondjuk kéthetente egyszer megakad, de ettől még az a legjobb, a hiba inkább az Android miatt lehet. Persze nem a kindle árkategóriája.
  • Tetsuo
    #51
    Nekem Kobo Aura H2O van, de a nagyobb pdf-ek azon is behalnak ill. nem lehet kellően nagyítani stb.
  • Tetsuo
    #50
    Abszolút igazad van. Jó lenne, ha... de sajnos nem úgy van. A pdf nem e-book formátum. A színes magazinok, összetettebb grafikonok, műszaki rajzok, képletek garmadája, művészi fotók, egyéb illusztrációk - amik bizony megszokottak bizonyos típusú könyvek esetében, az e-book olvasókon nem élvezhetők - úgy néz ki, még jó darabig.
    Az újabb példányok tessék-lássék módon megpróbálkoznak a kisebb pdf-ekkel, de azokat 1:1-ben vagy bután nagyítva megjeleníti a 6"-os kijelzőn fekete-fehérben - elég keresrves a használata.
    A Kindle DX már elavult és lassú, a Sonyé sem tudja maradéktalanul a felsoroltakat, de mutatja, mire jó a nagyobb felület. Erről van szó.
  • yamato41
    #49
    Tökéletesen leírtad, hogy miért nem vennék sohasem kindlét. Az e-book sokkal többet tud, mint amit a kindle meg tud mutatni belőle.
  • MartinIstiNZ
    #48
    Szerintem mint minden elektronikus kütyünél, a Kindle-nél is figyelembe kell venni, hogy mire jó. Azon a területen kívül meg nem feltétlenül a kütyü a rossz, hanem egyszerűen nem alkalmas rá. Mint ahogy az okostelefonokban is van legtöbbször zseblámpa funkció, de azért vakus fényképezőgépet csak korlátozottan helyettesít (akármit is állít a gyártó a legtöbb modellt illetően). Emlékszem amikor még kiskölök voltam és a pécsi Nevkó könyvtárból kölcsönöztem ki a Vadnyugati történetek c. könyvet (azt hiszem ez volt a címe), a maga A4-es méretével, 400-500 oldalas terjedelmével nem volt alkalmas igazán arra, hogy lefekvés után az ágyikómban kényelmesen olvasgassam. De ez nem a könyv hibája volt, sőt nem is hiba, hanem egyszerű fizikai jellemző. A Kindle a maga zsebkönyv-méretű kijelzőjével arra való, hogy az ember szöveget olvasson rajta, méghozzá olyan szöveget, ahol a tartalom a lényeg. Értem ezalatt azt, hogy nincs konkrét formája, illetve nem az a meghatározó jellege, hanem tényleg csak a szöveg. Ha már ábrák vannak benne, vagy egy fényképezett régi lexikon (pláne ha színes) reprodukciója (ami ugye technikailag képnek számít, ahogy már "elhangzott"), az nem Kindle-re való.

    yamato kérdésére válaszolva, miszerint "Miért ne lehetne akár lexikonokat e-bookként használni?" a válasz az, hogy simán lehet, de arra nem a Kindle az alkalmas eszköz. Mint ahogy a lexikonokat alapból nem A5 méretben adták ki sohasem. Lehet emiatt szidni az Amazont vagy akármelyik céget, de szerintem hiábavaló. A Suzukit sem szidom azért, mert a motoromon nem tudom a családot elvinni hétvégén az állatkertbe.

    A konvertálás kapcsán csak annyit, hogy én is jópár éve használok Kindle-t (azért azt, mert amikor vettem még kb. az volt a beszerezhető e-olvasó), soha nem volt bajom a könyvek rápakolásával. Oké, néha kicsit többet kellett szöszölni vele, de mivel én egyszerre egy könyvet olvasok (nagyon ritkán többet, de szerintem a legtöbb ember nem tizesével olvas egyszerre, az átlapozást, belenézést most nem számítom ide), ha 10 percet rászánok és utána 1 hétig olvasom az eredményét, nekem jó. Ha persze egyszerre akarnám az összes ekönyvemet áttenni rá, akkor hosszú időbe kerülne. De mivel nem ez a céleszköz mint tároló, arra ott a külső vinyó meg a laptop, nem rakom rá százasával a könyveket.
    Egyszer próbáltam képregényt, arra tényleg nem alkalmas a mérete miatt. Gondolom a képregényeket is a legtöbbször azért nem ebben a kis méretben adják ki, mert nem kényelmes (a Zseb-Garfield más tészta :o)) és ritkább is).

    Mostanában többször méláztam rajta, hogy a technika hiába tesz lehetővé egyre több dolgot, az esetek nagy részében bonyolultan teszi ezt, ami az átlagembernek nem kézenfekvő. Én IT-s vagyok, nekem általában nem okoz gondot, de sokszor látom, hogy bizony amit kell tenni hogy ez vagy az megvalósuljon, egyáltalán nem magától értetődő. Az asszony néhol küszködik is a dolgokkal rendesen, s amikor kéri a segítségemet látom hogy hol és min akad el, és ezek gyakran olyanok, ahol nem csodálom hogy nem jut tovább segítség nélkül. Ez a túl-elektronizált világ új jártasságokat kíván, más hozzáállást korábban ismert és kényelmes dolgok digitális megfelelőjéhez. A könyvekkel is így van. A döntés szélesebb körű, nem arról szól hogy egyszerűen megtetszik egy könyv és megveszed, aztán pár nap vagy néhány hét alatt elolvasod és erre vonatkozik a döntés, hanem előtte át kell gondolni egy csomó dolgot és utánajárni melyik eszköz mire alkalmas. Ez nem jó (még akár azt is mondhatnám hogy nem rossz, de őszintén megvallva szerint sok embernek inkább a rosszba hajlik), viszont adott. Előre ki kell gondolni, mik a saját követelményeim és hogy az eszköz élettartama alatt milyen jellegű módon akarom használni.

    Lehet acsarkodni ellene, de nem biztos hogy érdemes. Ludditák nehezen leszünk már tömeges méretekben, vagy ha igen, hát az sem lenne kellemes, szóval érdemes részrehajlás nélkül átgondolni.

    Bocs ha túl bő lére eresztettem, megszállt az "ihlet" a szavak írása közepette :o)
  • gothmog
    #47
    Almát a körtével
  • mizar1
    #46
    Színes dolgokat nyilván könyvben vagy nagy táblán érdemes nézni, átkonvertálni értelmetlen, azt valóban jobb papírról, vagy egy nagy tábláról olvasni. Szépirodalom és ismeretterjesztő, illetve komolyabb tudományos műveket is érdemesebb olvasón olvasni. És azért ezekből már több ezer elérhető. A tábla sajnos használhatatlan kint a kertben, ami nekem például fontos szempont, és erre csak az olvasó alkalmas.
  • yamato41
    #45
    Nem rohantam ki sehova. A kindle az amazon terméke, a célja, hogy saját e-book termékét adja el. Ezért a hardvert nullszaldósan adja, hogy majd az ő bonltjából vásárolj e-bookot. Megpróbálja kizárni a versenytársakat. Ezt jól is teszi, csak éppen az egész lelkét öli meg, mert saját rendszerén kívül korlátozottan teszi használhatóvá a kindlét. Akinek elég az amazonos cucc, esetleg még a MEK, karakteralapú formátumok, alapvetően kis mennyiségű könyv használata, annak jó a kindle. Akinek ennél több kell, annak nem. Miért ne lehetne akár lexikonokat e-bookként használni? A saját pdf e-book gyűjteményemben százával vannak olyan könyvek, amelyek nincsenek meg mo-i közgyűjteményben, gyakorlatilag beszerezhetetlenek (18-19. századiak). Ezek tucatjait akár napi szinten használom. Ezért eszem ágában sincs kindlét venni. Ha valami, akkor Pocketbook, de inkább egy szép 10"-es tablet, mert a szkennelt kép alapú pdf-eknek (gyakorlatilag 99,9%-a a könyveimnek, egy része kétrétegű) az a legjobb mégpedig Adobe Readerrel olvasva.
  • mizar1
    #44
    Nem egészen értem, miért lennék az amazonhoz kötve egy Kindlével? A vásárlásra gondolsz? Azt se értem, miért akarsz lexikonokat olvasóra tenni? Persze idővel ezek is mind digitalizálva lesznek, de regényeket, ismeretterjesztő műveket teljesen jól lehet olvasni. DX-en szépen jönnek az ábrák is, ha akarom PDF is tehetek rá. Biztosan nem értek hozzá úgy mint te, de azért pár ezer e könyvet már átnéztem, és azt teszek a Kindlére amit akarok, épp úgy, ahogyan a Kobora. Igazából nem értem mi a gondod, miért e kirohanásod a Kindle ellen? Egyelőre még a Kindle kijelzője a legjobb, és tényleg az a lényeg.
  • yamato41
    #43
    Köszönöm. A sok zseni már csak ilyen.
  • yamato41
    #42
    Ajánlom megjeleníteni és olvasgatni (OCR-ezni, átbuherálni stb.) kindlén pl. ezt:
    https://books.google.hu/books?id=I0xJAAAAcAAJ
    vagy éppen az innen származó cuccokat:
    http://adtplus.arcanum.hu/hu/
    http://hungaricana.hu/hu/

    Ugyanis az e-bookoknak csak egyik oldala az epub és a hasonló cuccok. A régi könyvek szkennelve, kétrétegű pdf-ben vannak. Arról nem is beszélve, hogy a lefotózott anyagokat pdf-be összefűzve is meg kell(ene) jeleníteni. Persze akinek ez nem kell, az is csak szarakodjon kindlével és konvertálgasson, átfuttasson stb. örökké, kösse magát egy hipermultihoz. Olcsó és jó a kindle, de csak az amazon rendszerén belül, azon kívül erősen korlátozottan használható.
  • cateran
    #41
    Ekezitek itt yamato kollegat, de annyi esze (es olvasasi kepessege) mar nem volt a sok zseninek, hogy megnezze, hogy csak referalt sirpalee kommentjere! O irta, hogy a pdf filet elkuldi emailben valahova.....meghozza a 31-es kommentben.
  • lammaer
    #40
    Normál PDFet nem kell OCRezni, mert a szöveg benne van "rendesen", a calibre ebook converter pikk pakk áttolja mobi-ba.

    Kivébe ha mondjuk képregényekről van szó, vagy a PDF ténylegesen képként tartalmazza a könyveket (mondjuk a szines képes mesekönyveknél célszerű, amúgy igen retardált megoldás, mert lóbaszó méretű lesz a fájl aminek az információtartalma amúgy pár 100K). A srác hozzászólása alapján sztem ilyesmit olvas, szóval tényleg nem célszerű neki az ebook olvasó.
    Mert azok szöveges könyvek olvasására valók, kifestőkönyvekre nem :) Meg hát ugy a srác biztos ki is dobná a kindlét, miután kiszínezett rajta egy oldalt és a következőt már nem tudja.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2015.10.12. 11:44:51
  • mizar1
    #39
    Miért kellene a PDF-et elküldözgetni bárhová? Egy karakterfelismerőn átfuttatod, mented RTF-be, majd a Calibre átkonvertálja EPUb-ba vagy MOBI-ba.
  • Hoz_Hun
    #38
    A cikket is nettó baromságnak tartom. Nekem kb egy éve van Kindlém és azért lett mert a nővéremnél megláttam azt a kis kütyüt, ami nem világítós papírhatású képernyőjével azonnal megfogott. Amúgy kisebb könyvtáram van otthon. Korábban próbálkoztam tableten olvasni (számgépen meg se próbáltam), de a világító képernyő a súlya, meg az egész valahogy marhára nem jött be. Nekem kell, hogy felkapcsolom a villanyt és annak fényénél olvasom (meg a papírhatás :)). Ezt megadta a Kindle és imádom.
    Mindezzel együtt remélem a könyvek, mint könyvek fizikai formában még megmaradnak, de nehezen tudom elképzelni a mai világban, hogy az e-bookok bármennyire is visszaszorulnának.
    Utoljára szerkesztette: Hoz_Hun, 2015.10.12. 09:54:20
  • Hoz_Hun
    #37
    Nekem is van Kindle-m és kezeli a pdf-et (az más kérdés, hogy én spec. Calibrében átbuherálok mindent mobi-ra, mert szeretem egyfajta beállítást használni). Amúgy ki az, aki több ezer könyvet küld át a Kindlére? Nekem rengeteg könyvem van a számgépen, de mindössze kb 20-30 Kindlén, MERT MINEK! Ha mondjuk, hosszú távra elutaznék és marhára válogatni akarnék, akkor mondjuk rápakolnák 100-at, de már az is marha sok. Már az lenne egy olvasmány, míg végiglapoznám melyiket is akarom olvasni.
  • laci0604
    #36
    Ez hétfő reggel fél9kor esélyes a hét leghülyébb kommentje díjra!
  • gothmog
    #35
    Az még kimaradt, van ám a piacon könyvolvasó az amazonén kívül is, ha a kindle nem szimpi.
  • gothmog
    #34
    "A kindle nem kezel pdf-et? Hahahahaha."
    -Hát, pedig de,
    "Kicsit sokáig tartana a többezres (hozzáteszem teljesen legális és jogtiszta) pdf-ben lévő e-book gyűjteményemet egyesével elküldözgetni."
    -Nem kell, csak ha épp nem jó úgy, ahogy a kindle megjeleníti (mert pl. nem arra a méretre/oldalarányra van tördelve), de küldeni még akkor se kötelező, telepítesz egy calibre-t és konvertálsz ott. És ha az összes ilyen, akkor se kell a "többezret" (ettől most hasra kellene esnünk?) egybe konvertálni, épp csak azt az egyet, amit épp olvasol. Nehéz?
    "Ezek után simán kinézem az amazonból, hogy egy jó kis kémprogramot illeszt bele a konvertált szarba.
    És azt ugyan vajon minek? De tényleg, mi a lófasznak? Magyarázd már el, mire jó egy kémprogram, amit egy prc vagy mobi formátumba (ami kb. egy zip-elt html kód) illesztenek bele?

    De igazából neked nem is ezek a problémáid ezzel az egésszel, UGYE?
  • yamato41
    #33
    A kindle nem kezel pdf-et? Hahahahaha. Hihetetlenül gagyi. Na most vált biztossá, hogy sohasem fogok venni ilyen vackot. Kicsit sokáig tartana a többezres (hozzáteszem teljesen legális és jogtiszta) pdf-ben lévő e-book gyűjteményemet egyesével elküldözgetni. Hogy ennek biztonsági kockázatát ne is említsem. Ezek után simán kinézem az amazonból, hogy egy jó kis kémprogramot illeszt bele a konvertált szarba.
  • Akva
    #32
    "A negatívumok közé tartozik, hogy a könyvolvasók elvették azt a helyet, amelyet a nyomtatott köteteknek tartottak fenn."

    Normális?
  • sirpalee
    #31
    Amint lentebb le lett irva, a kindle arra lett kitalalva, hogy az amazon rendszerevel mukodjon egyutt, es arra tokeletes is.

    Ajanl valaki egy konyvet, meloba megnezem, 1 kattintassal megveszem es megmondom az amazonnak melyik kindle eszkozomre toltse le magatol. Hazaerek mar boven ott van a kindlen a cucc es kezdhetem olvasni. (altalaban 1-2 perc)

    Ha pdfet akarok ra felrakni, akkor elkuldom egy email cimre es az amazon auto konvertalja es par perc mulva ott a kindlemen. Hibatlanul megy.

    Az hogy, innen onnan letoltott konyveket pakolsz fel ra es nem megy... Mindenki leszarja. Nem vagy ertekes vasarlo, mert nem koltesz a konyvekre (emelle meg kb verpistike hozzaallas is, 10 dollart sajnalsz valamire ami 6-10 ora szorakozast ad?). Szoval a velemenyed teljesen irrelevans.
  • yamato41
    #30
    Ha visszafejlődés van, akkor mikor volt fejlődés, vagy mikor volt az az ideális állapot, ami felé a fejlődés haladt, vagy amiből a visszafejlődés indult? (Nyilván szándékosan játszom az ördög ügyvédjét, kíváncsi vagyok a válaszra. Tényleg!)
  • Tetsuo
    #29
    Az ideák megvalósítása ellen szólnak bizonyos érdekek, pl. a könyvkiadók, szerzők érdekei.
    Ha majd esetleg az iskolák maguk véghez tudják vinni az ingyenes tankönyvek használatát, addigra amúgy is annyit esik az oktatás színvonala, hogy azok a könyvek nem fognak érni semmit sem.
    Az átlagember vagyis egy naiv realista a manipulált koreszmének megfelelően hisz a fejlődésben, de valójában visszafejlődés van majdnem minden területen, olyan nincs, hogy " társadalmi fejlődés" vagy "haladás".
  • MaRee
    #28
    Nem tudom, én akciósan vettem a Kindle 5-ömet kevesebb mint 20k-ért, imádom. Rengeteget olvasok, már minimum a 3-4szeresét visszahozta az árának. Igen, letöltöm a könyveket, leszarom. Van kb 100+ hagyományos könyvem itthon, régen gyűjtöttem, de mivel sokat utazom nem hordhatok magammal egy könyvespolcot ha olvasni akarok. Amit nem lehet letölteni és nagyon érdekel, azt továbbra is megveszem.
  • yamato41
    #27
    Ha minden iskolának lenne sok-sok milliója egyéni tankönyveket íratni (mert egy-egy tankönyv költsége bizony milliós nagyságrend), akkor nagyon rendben lenne a közoktatás. Még az egyetemeknek sincs saját forrásuk tananyagfejlesztésre, nemhogy a közoktatásnak...
  • mizar1
    #26
    Honnan veszed, hogy lenézem?
    A tankönyvírókat az iskola is kifizetheti.
    A társadalom dönti el, milyen megoldást választ.
  • yamato41
    #25
    "Lehetne ingyen."
    Hóóógyne. Meg még sörvirsli is májuselsején, mi? Miért nézed le a tananyagot előállítók munkáját, hogy ingyen adják az ő szellemi terméküket? Ez NEM része a tanári munkának, tehát nincsen ingyen.
  • mizar1
    #24
    Az iskolák elkészíthetnék a maguk tankönyveit, amelyeket a tanulók letölthetnének az iskola honlapjáról. Lehetne ingyen.
    Szerintem ez előbb utóbb megvalósul. Lesz hajlékony e-lap, A4-es méretű is. A Világ változik, a fejlődést nem lehet megállítani.
    Amikor 1975-ben azt jósoltam, hogy egy műanyag kockát kell majd bedugni egy készülékbe és elfér rajta egy szimfónia, körberöhögtek. Bár én se gondoltam, hogy megérem, és mi van ma? Több zeneszerző összes szimfóniája elfér egy pendrájvon.
    az e-könyv, e-papír előtt nagy jövő áll.
    Utoljára szerkesztette: mizar1, 2015.10.11. 19:27:03
  • Voltan
    #23
    Mekkora bullshit ez a cikk :)
  • Tetsuo
    #22
    Persze, környezetszennyezés szempontjából jobb, de a tankönyvek árát elkérik az e-könyvért is, hidd el.

    Szeretem a valódi könyveket, imádom, ha saját könyvtáram van; de az e-olvasó - hibái ellenére - iszonyúan praktikus.
    Egy olvasóban elfér több ezer könyv. Ha szépen rendszerezve van (Calibre-rel), akkor gyorsan megtaláljuk, amit keresünk.
    Olvasástól függően több hétig bírja az akksi, világítással. Egész jó felbontása van a "legújabb" e-inknek (ami már néhány éves - Carta).
    A kijelző mérete, sebessége, színei, dinamikája stb. viszont hagy kívánni valót.
    A helyesírás sem tökéletes, pl. ahogy elválaszt vagy éppen a margó; buherálni kell, patchet fölrakni, átírni különböző fájlokat, paramétereket.
    A Calibre egy open source program, ami sokkal fejlettebb, bármelyik cég ekönyv kezelőjénél, de sajnos a cégek nem nagyon akarnak vele együttműködni. Pl. a címkéket, alcsoportokat valószínűleg direkt nem látják a Kindle, Kobo stb. márkák.
  • mizar1
    #21
    "Még annyit csak, hogy szerintem egy ilyen kütyü iskolába nem való, még egyetemre sem..."

    Lehet. Ki ezt szereti, ki azt, ki mindkettőt. Mindenesetre olvasóval nagyon sok pénzt megtakaríthatnának a szülők.
    A gimi és az egyetem nyolc kilenc éve papír tankönyvekkel kisebb vagyon.
  • mizar1
    #20
    Ezek ugyanúgy fejlődni fognak, mint minden más. Szerintem nem az olvasóval kell rendezgetni, hanem a számítógéppel. Az olvasót olvasásra kell használni, arra való. Ezért a kijelző a legfontosabb. Nekem a Kindle nagyon tetszik, a DX a dupla méret miatt különösen. Persze az nem hurcolásra van, az otthoni darab, része a könyvtárnak.
  • SaGa
    #19
    Téves. Az Amazon az olvasókat közel nullszaldósan adogatja. A könyveken keresnek. A jó minőségű e-ink drága.
  • CairoJack
    #18
    Nekem a Kindle előtt egy PocketBook-om volt, és egymilliárdszor jobb volt a menüje. Teljesen testre lehetett szabni, drag-n-dropp-os volt, csak felmásoltam a könyveket a menübe és már látta is. Egy baja volt, hogy nem volt elég kontrasztos, szobai környezetben már olvashatatlan volt lámpa nélkül. Ha a kijelzője jobb, akkor egész biztos, hogy soha nem cserélem le. És ebben az egy paraméterben tényleg sokkal jobb a Kindle, minden másban messze alulmúlja a PB-ot.
    Nem tudom, hogy mennyibe kerül egy e-ink kijelző, de kizárt dolog, hogy emiatt kerül 40-50k-ba egy ereader. Főleg, ha megnézed, hogy ezért már milyen tableteket kapni. Tuti, hogy az amazon (és a többi gyártó is) iszonyat profitot rápakol.
    Meg hát egy kicsit ördögi kör ez. Nem veszik nagy tömegek, nem gyártanak belőle sokat, nem lesz olcsó a tömeggyártás, nem lesz olcsó a termék, tehát nem fogják nagy tömegek venni, és kezdődik elölről.

    Én nem hiszem, hogy az elkövetkező években le fogom cserélni ezt a vackot, de ha cserélem, egész biztos, hogy NEM Kindle-re. Sosem felejtem el, és nem bocsájtom meg, hogy mikor megvettem ezt a hulladékot, egy egész napom a konvertálgatásra ment rá, meg arra, hogy a pedánsan rendezett, mappázott könyvgyűjteményemet, új struktúrába rendezzem, mert ez a mocsok vacak nem képes mappákat kezelni. Szánalmas.
    Soha többet nem veszek ezek után Amazon terméket. Inkább veszek egy Kobo-t vagy Nook-ot, vagy újra PocketBook-ot, ha végre lesz bennük normális kijelző.

    Még annyit csak, hogy szerintem egy ilyen kütyü iskolába nem való, még egyetemre sem Szerintem a papírból tanulás sokkal mélyebb nyomot hagy az emberből, több inger éri a tanulót, tud firkálni, emlékszik hogy a könyvben fizikailag hol volt a tartalom, emlékszik a könyv illatára, egy kávéfoltra, egy gyűrődésre, és máris mélyebben bevésődik az anyag, mintha mindig ugyan azt az egysíkú, teljesen homogén felületet látja.
    Természetesen nem azt állítom, hogy nem lehet ebook readeren tanulni, csak azt, hogy inkább elvonja a figyelmet, mintsem segíti az elmélyedést.
    Helyén kell kezelni ezeket az eszközöket. Szórakozásra kiváló, de (még) rengeteg korlátja van, ami nem teszi lehetővé a papír alapú világ leváltását.
  • Tetsuo
    #17
    Így van, a hatásvadász cikk csak félreinformál.