Berta Sándor

Havi átalánydíjért juthatunk majd e-könyvekhez

Egyre több platformon válhatnak elérhetővé az átalánydíjas csomagok és ezek a jövőben fontos szerepet játszhatnak.

Az Amazon bejelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államokban elindítja a Kindle Unlimited nevű szolgáltatását, amelynek keretében havonta 9,99 dollárért több mint 600 000 elektronikus kötetet és több mint 2000 hangoskönyvet érhetnek el a felhasználók. Csak idő kérdése, hogy a társaság Európában is megjelenjen a konstrukcióval. A kontinensen, illetve a tengerentúlon már korábban is bevezettek ilyen modelleket a kiadók, de az Amazon lépése jelentős lendületet adhat a könyvpiacnak.

Eva Steffen, a bécsi Czernin kiadó terjesztési vezetője szerint ilyen konstrukciók fognak elterjedni a könyvpiacon is, ez ugyanis egy olyan fejlődési folyamat, amit nem lehet feltartóztatni. Ezzel egyetértett Rüdiger Wischenbart könyvpiaci szakértő is, aki kiemelte, hogy a nagy konszernek már régóta így tesznek szert bevételeikre. Az O'Reilly amerikai kiadó például évek óta átalánydíjas konstrukcióban teszi elérhetővé a szakkönyveit.

Nem véletlen, hogy ez a trend megjelent más szegmensben is, ráadásul az új modell a kereskedők számára is ideális, hiszen a felhasználói szokásokból kinyert adatok segítségével optimalizálni lehet a kínálatot. A gond csak az, hogy ezek a megoldások elsősorban a nagy cégek számára jövedelmezők. Éppen ezért lesz fontos olyan modellek kifejlesztése, amelyek biztosíthatják a kisebb kiadók és a független szerzők túlélését is.

Európában a német Skoobe mellett a spanyol Start-up 24symbols, míg az Amerikai Egyesült Államokban a Scribd és az Oyster kínál havi átalánydíjas konstrukciókat. Ehhez a körhöz csatlakozott most az Amazon. A megoldás egyébként hamarosan elterjedhet a bibliotékákban is, a Bécsi Virtuális Könyvtár rendszeréből például tavaly 250 000 kötetet töltöttek le az olvasók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lammaer #1
    Na végre, feltalálták a.... tadaaam: KÖNYVTÁRT :)