Berta Sándor

Biztonsági háló véd egy svájci drónt

A Flyability nevű svájci startup egy olyan drónt fejlesztett ki, amelyet körkörös biztonsági háló véd az ütközésekkel szemben.

A Gimball nevű modell megnyerte az Egyesült Arab Emírségekben megrendezett Drones for Good Award nevű versenyt és az első díjjal járó egymillió dolláros fődíjat is. A robotrepülőgép körül biztonsági háló van, ez megvédi az esetleges ütközésektől. Emiatt akár veszélyes környezetben vagy például mentési munkálatok során is biztonsággal bevethető.

A technológiát Adrien Briod, a Flyability társalapítója fejlesztette ki. Azon gondolkodott, hogy a rovarok robusztusságát miként lehetne integrálni a drónokba. Ekkor jutott eszébe, hogy egy szénszálas biztonsági hálóval lássa el a járművet. A drón így egy ütközéskor rugalmasan lepattan, de nem zuhan le. Briod közölte, hogy a Gimball kiválóan alkalmas például arra, hogy megvizsgálja a fukusimai atomerőművet és annak környékét. Az olyan nehezen megközelíthető helyeken is megjelenhet, mint a hidak és más építmények. A fedélzeti kamera nagy felbontású képeket továbbít.


Tavaly alapították meg a startupot és már elkészítették az első prototípusokat is. Az elnyert egymillió dollár segít abban, hogy folytathassák a munkát, így például további mérnököket állíthatnak munkába és a megfelelő anyagok kifejlesztése során külső szakemberekkel is együtt dolgozhatnak. Terveznek egy második finanszírozási kört, amiből biztosítanák a kiforrott drón 2016 elején való piacra dobását. Egy eszköz várhatóan 10 000-15 000 euró körüli összegbe kerülhet majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • flashpointer2 #4
    Az arab emírségekben nem járnak tescóba az emberek úgyhogy azért volt nekik új :D
    Alapítok én is startupot viszek majd nekik tescogazdaságos virslit 1$ /kg áron megoldottam az éhezést!
    Amúgy az a tescós kopternek is úgy működik mint egy giroszkóp elforoghat a burkolat? :)
  • RAZOR27 #3
    csak ha a menő "startup" szó alatt "kitalálsz" ilyet akkor géniusz vagy :D
  • sárkánylovag #2
    Annyira nem növeli meg a súlyt de hát ez akkora újdonság hogy bemész a Tescoba a játékosztályra és van biztonsági vázas kopter 9900 ért kék piros meg zöld színben, nem viccelek egy gömb hálóba zárt hívjuk így DRÓN.
  • barret #1
    Ez úgy baromság,ahogy van... Ez most mennyiben véd jobban mint egy burkolt hajtómű?
    Viszont a súlyt jelentősen megnöveli. Miről kellene lepattannia? Egy vadlibáról? :D
    Ha akkorát koppan,teljesen mindegy neki.hogy van-e rajta burkolat.