Berta Sándor

A Linux elősegítheti a drónok elterjedését

Egy új platform segíthet a robotrepülőgépekre telepíthető szoftverek terjesztésében.

A Linux Alapítvány, kilenc drón- és három IT-gyártó a Dronecode nevű nyílt forráskódú platform segítségével akarják elősegíteni a robotrepülőgépek fejlődését. A portál létrehozásában több mint 1200 fejlesztő vesz részt. A Dronecode alapító tagjai között van a 3D Robotics, a Baidu, a Box, a DroneDeploy, az Intel, a jDrones, a Laser Navigation, a Qualcomm, a SkyWard, a Squadrone System, a Walkera és a Yuneec. A műszaki bizottság vezetője Andrew Tridgell lesz, aki részt vett a Samba File Server létrehozásában.

Jim Zemlin, a Linux Alapítvány vezetője közölte, hogy a nyílt forráskódú szoftverek és a közös fejlesztések segítenek a technológiák megalkotásában. Erre kiváló példa a Dronecode-projekt, amelynél a közösség olyan erőforrásokra támaszkodhat, amik segítenek áttörést elérni. Az együttműködés további innovációkat és egy közös platform létrehozását eredményezi majd. Az oldalt a nyílt forráskódú drón- és robotikai projektekhez alkotják meg. A Dronecode kifejezetten nem kereskedelmi és nem katonai célú felhasználásra készül. A fő területet a környezeti kutatások, a természet- és az állatvédelem, valamint a mentőszolgáltatások jelentik.


Antoine Level, a Squadrone System vezérigazgatója és társalapítója azt hangsúlyozta, hogy a drónok felhasználási lehetőségei határtalanok. Egyes ügyfeleik azért használnak robotrepülőgépeket, hogy azokkal készítsenek különleges légi felvételeket. Aaron Levie, a Box vezérigazgatója pedig úgy vélte, hogy a drónokra komoly szerep hárulhat az építőiparban, a mezőgazdaságban és az energiaszektorban. A segítségükkel erősen növekedni fog azoknak a digitális adatoknak és tartalmaknak a száma, amiket felhőkörnyezetben kell biztonságosan tárolni, megosztani és feldolgozni.

A Teal Group piackutató intézet előrejelzése szerint a következő tíz évben a drónok tesztelésével, kutatásával és fejlesztésével kapcsolatos kiadások elérik majd a 91 milliárd dollárt. A Dronecode-projekt ezeknek a technológiáknak az innovációját támogathatja és lehetővé teheti a robotrepülőgépekhez használható, olcsóbb, jobban integrálható és megbízhatóbb nyílt forráskódú szoftverek létrehozását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DrónVilág #13
    Az Intel így próbál meg belépni az UAV piacra...?

    http://www.dronvilag.hu
  • torreadorz #12
    Ettől még be lehet őket tiltani és szerintem be is fogják (pontosabban engedélyhez kötni).

    A bünözés egy szempont, nyilván az ellen kevésbé véd (bár ne feledjük, nem csak profi bünözök vannak), azonban ami sokkal problémásabb az a véletlen baleset.

    Senki nem szeretné ha a fejére esne egy másfél-két kilós drón mondjuk 50 méter magasból, vagy az autójára, vagy a babakocsira vagy csak szimplán elé amitől pl. félrerántod a kormányt és balesetezel. Márpedig erre egyre nagyobb esély lesz, ahogy minden idióta drónokat használhat.
  • SirBubu #11
    de mégis, mire célzol? miféle "más"-ra?
  • Yagami #10
    Nem mintha másról nem lehetne akármikor, akármit dobálgatni. Még valami? :)
  • kvp #9
    A muholdas adas gyanus. Egy okostelefon viszont nem es van rajta gsm, tovabba usb-n barkacsolas nelkul rakotheto periferiakent a motorvezerles. Ezen a mobilon keresztul a telepites utan csatlakozhat a vezerlo szerverre, amit az iranyitast vegzo ember is eler, igy barmikor barhonnan a neten keresztul taviranyithatova valik. Ha sokaig kell varnia, mondjuk egy hazteton eldugva, akkor erdemes toltore tenni, aminek egy gyorscsatlakozos kioldoval kell rendelkeznie, hogy felszallaskor automatikusan leoldjon.

    A dronecode projectnek hala viszont nemsokara lehet par hasznosabb kigeszito is, pl. kepfelismero szoftver, ami kepes azonositani a keresett szemelyt/jarmuvet, igy taviranyitas, azaz zavarhato radiojelek nelkul is fel tudjak majd ismerni a celt.

    Mivel ma mar annyira egyszeru dront fejleszteni, hogy a betiltasuk kb. olyan mintha a keseket probalnak betiltani, ezert a jo megoldas a vedekezes lesz ellenuk, azaz a fontosabb celszemelyek mar az utcara is csak dronok elleni ciws megoldasokkal mehetnek ki, mint ahogy a pancelozott, akna allo jarmuvek hasznalata ma is gyakori. A drontechnologiat a palackba visszarakni kb. olyan probalkozas lenne, mint a kozossegi mediat megszuntetni, hogy ne alakuljanak ujabb es egyre hatekonyabb forradalmi es/vagy terrorszervezetek a neten keresztul. (lasd: isis)

    ps: Az amerikai dronok jo resze meg mindig windows xp-t hasznal es minden varakozasunk ellenere meg azok is mukodnek a fel vilagon keresztulrol iranyitva...
  • flashpointer2 #8
    Van már elérhető áron műholdas adó-vevő úgyhogy egy másik országból is repülhet :)
  • MasterMason #7
    Hamar betiltják majd a magándrónokat...

    Nagyon könnyű rájuk bombát szerelni... Egy két terrorista robbantás irányított drónokkal, és máris be lesz tiltva. Gondold végig, csak egy kamera kell rá, és ahogy eléri a kiszemelt célt már robban is, az irányító meg akár 10 utcányira is lehet tőle egy lefóliázott autóban.

    Vagy ha van wifi a környéken akkor még távolabb is lehet majd tőle...
    Utoljára szerkesztette: MasterMason, 2014.10.18. 16:45:09
  • RAZOR27 #6
    Az intelligens dildókopterek végre valósággá válhatnak!!
  • SirBubu #5
    hogy a zászlók mellett mást meg se említsek, hogy milyen mókás dolgokat lehet még drónokról hajigálni
  • SirBubu #4
    szerintem igenis azok

    sokkal több rációt látok abban, hogy az ember drónokról zászlókat dobáljon folyamatban lévő focimeccsekre, jó kis nemzetközi feszkókat okozva :DD