Gyurkity Péter

Az internetes generáció is szeret boltokba járni

A hagyományos üzletekben történő vásárlás az online opciók bővülésével sem hal ki.

Már az úgynevezett dotcom-lufi idején felmerült, hogy az emberek többsége a nem túl távoli jövőben minden fontosabb beszerzést az interneten keresztül bonyolít majd le, ezzel pedig (a nyomtatott napilapok és magazinok mellett) a hagyományos üzletek is kihalnak, illetve ellehetetlenülnek. Ez egyelőre nem következett be, és a jelek szerint mindkét vásárlási forma megmaradhat.

Az NPD Group felmérésének eredményei szerint, amelyeket 15 ezer felnőtt amerikai megkérdezésével alakítottak ki, nem csak az idősebbek, de az internetes generáció tagjai is szívesen járnak a hagyományos üzletekbe, sokan egyenesen kedvelik a vásárlói forgatagot, amely különösen az ünnepi időszakban válik egyre erősebbé, és egyben zavaróbbá. Ebből arra következtethetünk, hogy nem lesz igaza a forradalmi áttörést, a hagyományos beszerzési csatornák eltűnését jósolóknak.

A megkérdezett felnőtt vásárlók 27 százaléka ugyan úgy nyilatkozott, hogy az ünnepi vásárlásra leginkább online módon készül, a kiválasztott termékeket az interneten keresztül kívánja beszerezni, ám 29 százalék ennek legalább felét a hagyományos üzletekben teszi majd meg, helyben válogatva ki a legmegfelelőbbnek tűnő cikkeket. 21 százalék kifejezetten kedveli az ilyenkor kialakuló és megerősödő forgatagot, további 16 százalék pedig tolerálja azt, vagyis emiatt nem fognak távol maradni a bevásárlóközpontoktól.

Ez utóbbiak persze (ahogy azt a mozifilmeknél és tévésorozatoknál is láthatjuk) egyre inkább a fiatalabb korosztályokra koncentrálnak, kialakítva a rendszeres visszatéréshez szükséges feltételeket, hiszen így maradhatnak igazán relevánsak az egyre erősebb online világ mellett, ám érdekes módon éppen a legfiatalabbak, a 18 és 24 év közöttiek azok, akik a leginkább kedvelik a hagyományos vásárlási formát. Ebben nyilván szerepe van az utóbbi időben egyre gyakoribb online adatlopásoknak is, amelyek során kártyaszámok és egyéb bizalmas adatok millióit szerzik meg illetéktelenek - ez arra figyelmeztet, hogy az online biztonság terén bőven van mit bepótolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • culas25hc #2
    Én ezen totál nem lepődöm meg. Rengeteg fiatal van (nem mintha én öreg lennék), akik csak a vásárlás kedvéért járnak vásárolni. Bemenni a plázába, nyomni a szelfit az öltözőből, elbaszni fél napot a semmire, és a végén vesznek valamit, amit talán többé fel sem vesznek. Az internetes vásárló alapvetően egy tudatos vásárló, de a nagy lóvé nem rajtuk van. Az lehet, hogy a nagyobb dolgokat, amit ritkán vesz az ember, TV, mosógép, hűtőszekrény, leginkább interneten fogjuk megvenni, de a heti vásárlásra szükségük van az embereknek.

    Ez kicsit hasonló dolog, mint a hangvezérlés. Nem fog elterjedni, mert az emberek alapvetően nem értelmes célokra használják az elektronikai eszközüket. 90%-ban azért nyomkodják, mert szeretik nyomkodni, ötödszörre megnézik ugyan azt a facebook posztot, ide-oda görgetik a böngészőt, de valójában semmi olyan nem csinálnak, ami lényeges lenne. A maradék 10% értelmes tevékenység esetén életképes a hangvezérlés, ahogy az internetes vásárlás is a tudatos vásárlással fog csak összekapcsolódni.

    Utoljára szerkesztette: culas25hc, 2014.12.16. 07:47:53
  • RAZOR27 #1
    Majd ha náluk is ilyen brutál benzinárak lesznek, hogy olcsóbban kihozza a futár, majd ők is átállnak.