MTI

Politikai kapcsolatai mi­att sikeres az Alibaba

Az Alibaba idén kíván az Egyesült Államokban tőzsdére vonulni, értékét akár 200 milliárd dollárra is becsülik a merészebb elemzők, mellyel a legnagyobb eredeti kibocsátást lebonyolítva a vállalat történelmet írhat.

The New York Times cikke szerint a cég egy igen fontos 2012-es üzleti lépését részben a legfelsőbb szintű kínai politikai elithez fűződő cégek finanszírozták. Az Alibaba akkor a népszerűségének és szolgáltatásai használatának felfutásához hozzájáruló vásárt bonyolított, ennek során visszavásárolta korábbi Yahoo!-részvényeinek egy részét, ez 7,6 milliárd dollárba került a cégnek. A finanszírozást a tőzsdén nem jegyzett vállalat saját részvények értékesítésével oldotta meg, papírjaiból a nemzeti szuverén vagyonalapnak és négy magánvállalatnak adott el. A vevő cégek mindegyike szoros kapcsolatban állt az akkori és a korábbi legfelsőbb vezetés hozzátartozóival - állítja a lap.

A New Horizon Capital céget az akkori miniszterelnök, Ven Csia-pao fia jegyzi társalapítóként, a Boyu Capital vállalat partnereként a korábbi elnök, Csiang Cö-min unokája van bejegyezve, a harmadik finanszírozó cég, a Kínai Fejlesztési Bank magánbefektetői ágánál akkor a vezető korrupcióellenes hivatalnok, Ho Kuo-csiang fia, Ho Csin-lej tevékenykedett alelnökként. A szintén vásároló, állami tulajdonban lévő Citic befektetési ágához, a Citic Capitalhoz a korábbi propagandavezér Liu Jün-san fia, valamint a szélesebb körű legfelsőbb vezetés tagjait tömörítő Politbüro akkori tagja, Ceng Pej-jen fia köthető.

A The New York Times azt nem írja, hogy az Alibaba használta volna politikai kapcsolatait a vállalat jobb helyzetbe hozására, azt ugyanakkor megjegyzi: ezek a kapcsolatok számítanak, az üzletek nyélbe ütését segítik és esetleges előnyt jelentenek egy olyan üzleti környezetben, ahol kiélezett verseny zajlik.

A vállalat tagadja a lap állítását, a vádakat alaptalannak nevezik. "A The New York Times által állítottak szubjektív következtetések, a képzelet szüleményei" - fogalmaz a társaság mikroblog-fiókján. "A vállalat egyedüli háttere a piac, egyetlen kívülálló sem segítette a cég növekedését, s erre a jövőben sem lesz szükség" - áll a kínai nyelvű közleményben. "A NYT helytelenül és nyilvánvaló elfogultsággal jellemezte az Alibaba helyzetét" - írja a cég, hozzátéve: a nyugati média egyes szereplőinek "szokása" a kínai társadalom és vállalatok bírálata.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vol Jin #5
    Csak még nem nyitottam neki honlapot. :-D
  • Vol Jin #4
    Nekem meg van egy papír zsebkendőm, amibe belevertem a faszom és az meg szerintem 300 milliárd dollárt ér.
  • figyu #3
    Tehát közösségi akármi ;)

    Ezek az "akármik", hajlamosak többet érni mint 1 éves magyar GDP.
    Furcsa...

    Az alibaba konkrétan "$150 billion to $200 billion", ez kb (ha jól számolom) a GDP-nk 80%-a.
  • Cat #2
    Olyan, mint az Amazon, mindent árulnak.
  • Vol Jin #1
    Egyébként mi a faszom ez az Alibaba?

    Talán egy sorban taglalni lehetett volna, hogy tamagochikat gyárt vagy valami közösségi akármi.