Berta Sándor

Jövőre számos újítással érkezhetnek a notebookok és a PC-k

Az Intel nem csak új processzorokkal, hanem számos új funkcióval is készül 2015-re. A céget a robotrepülőgépek mellett a virtuális valósággal kapcsolatos projektek is érdeklik.

Kirk Skaugen, az Intel PC-részlegének vezetője bepillantást nyújtott abba, hogy milyen újdonságok várhatók az asztali számítógépek és a notebookok területén. A menedzser közölte, hogy három alapvető módosítással akarják izgalmasabbá tenni a PC-piacot.

Skaugen víziója szerint a jövőben egy notebookot elegendő lesz az irodába való megérkezésünkkor letenni az asztalra és a vezeték nélküli kapcsolatnak köszönhetően azonnal egy külső képernyőn jelenhetnek meg a tartalmak. Nem lesz szükség sem kattintásra, sem kábelekre. Ezekben az esetekben az áramellátás szintén vezeték nélkül valósul meg. Az adott asztal alsó részén persze el kell majd helyezni egy töltőmodult, ami vezeték nélküli tápként fog működni és az energiát az akár 7 cm vastag fán keresztül is képes lesz eljuttatni a készülékbe. Lehetőség lesz akár több eszköz egy időben történő áramellátására is.


Kirk Skaugen egy Core M processzorral

A PC-k lezárására a jövőben nem lesz szükség jelszavakra vagy kódokra, erre a célra sokkal inkább biometriai adatokat lehet majd használni. A felhasználót a hangja, az ujjlenyomatai vagy éppen az arca segítségével fogja felismerni a számítógép. Az ehhez szükséges hardver már 2015-ben széles körben elérhető lesz az új konfigurációkban. A megfelelő hardverrel együtt az Intel és a partnerei által kifejlesztett arcfelismerő technológiák is elérhetővé válnak.

Az Intel emellett a PC-s felhasználású 3D-kamerák vezető gyártójává akar válni. A kameramodulokat már kifejlesztették és néhány termékbe integrálták is, ugyanakkor a tömegpiacon még nem jelentek meg. Az új megoldások ugyanakkor csak hónapok múlva lesznek elérhetők, mindez elsősorban arra vezethető vissza, hogy a 14 nanométeres gyártási eljárással készülő Broadwell chipek bevezetése csúszik. A Broadwell U rendszerchipekre épülő első termékek a jövő januári Consumer Electronics Show keretében lesznek először láthatók. A kiállítást Brian Krzanich, az Intel vezérigazgatója nyitja majd meg.

A társaság a számítógépes világon túl terjeszkedni akar, amit befektőcége, az Intel Capital stratégiája mutat. 1991 óta eddig összesen több mint 11 milliárd dollárt ruháztak be 57 ország több mint 1400 vállalkozásába, idén pedig összesen 355 millió dollárt akarnak ilyen célokra fordítani. A következő hónapokban 16 vállalkozást támogatnak 62 millió dollárral.


Ezek egyike az Avegant, amelynek székhelye a kaliforniai Redwood Cityben van és ami a Glyph nevű virtuális valóság szemüveget fejleszti. Az eszköz egyúttal fejhallgatóval is rendelkezik. A projekt elindítói korábban a Kickstarter közösségi finanszírozású oldalon több mint egymillió dollárt gyűjtöttek össze, míg a mostani finanszírozási körben - amelyben az Intel is részt vett - további 9,37 millió dollárt sikerült szerezniük. Joerg Tewes, az Avegant vezérigazgatója elmondta, hogy a plusz pénznek köszönhetően több időt fordíthatnak a Glyph fejlesztésére, így jövőre egy profibb készüléket tudnak piacra dobni.

A támogatott vállalatok közé tartozik még az Eyefluent, amelynek rendszere a kiterjesztett vagy a virtuális valóságot ötvözi egy intuitív szemmozgás-követő technológiával. Szintén a 16 cég között van a 13 éves Shubham Banerjee által alapított Braigo Labs nevű startup is, amely egy olcsó Braille-nyomtatót alkotott meg; a PrecisionHawk, ami drónok segítségével gyűjtene és elemezne légi adatokat; az Audyssey, amely a házimozik, a televíziók és a mobilok hangminőségén javítana; illetve a Screenovate, aminek a technikája segíthet a filmek és a játékok vezeték nélküli továbbítására egy okostelefonról vagy táblagépről a televízióra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • T0nk #8
    Azt hittem végre visszakerül a notebookokra a billentyűzet az utóbbi évtizedben elharapózott "szórjunk rá gombokat, hogy ne pampogjanak a parasztok, mert úgyis mindegyik csak töcsköli a tapiképernyőt" szemléletmód helyett.
    Utoljára szerkesztette: T0nk, 2014.11.10. 09:10:28
  • culas25hc #7
    Érdekes, engem nem nagyon hoz lázba sem a virtuális valóság, sem a biometrikus azonosítás.
    A vezeték nélküli energiatovábbítás már inkább érdekel, és remélem nem csak a telefonoknál lesz mindennapos, hanem a notebook-oknál is. Az asztal alá szerelhető indukciós töltő is királyságnak tűnik, főleg ha az asztal teljes felületén egyszerre töltene több készüléket is. De a falra szerelt tévékhez vezető kábelcsatornát is szívesen elfelejteném.

    Utoljára szerkesztette: culas25hc, 2014.11.09. 09:36:00
  • SirBubu #6
    őő, szabad kérnem, hogy hadd maradjak a jelszavaknál? semmi kedvem semmilyen biometriai adatomat megadni senkinek sem

    (ez hányszoros tagadás is volt? négyszeres, ha jól számolom)
  • Macropus Rufus #5
    "Skaugen víziója szerint a jövőben egy notebookot elegendő lesz az irodába való megérkezésünkkor letenni az asztalra és a vezeték nélküli kapcsolatnak köszönhetően azonnal egy külső képernyőn jelenhetnek meg a tartalmak."
    csak, hogy hasogassam :)) minek is bekapcsolni a gépet nem? a gép kikapcsolva is tudja, hogy irodában van. Azonnal indul. Hogy a náthás túróban működne ez???? Amikor a gép nem üzemel (értsd: ki van kapcsolva, hibernálva van stb...) akkor aztán oda viszed ahová akarod, semmit nem fog csinálni. Én most szirogúan a cikkre hagyatkoztam. Amúgy elvileg megoldható lenne, ha mondjuk lenne egy szenzor a kütyüben, ami érzékeli az iroda jelét és azt, hogy elfoglalta az asztalon a pozitciót.... Jön a kép. Károlyság. De basszus, erre vannak már megoldások: portreplikátor v. dokkoló. Kinek melyik megoldás tetszik. Én pl. megyek az irodámba, akasztom a notimat a dokkolóra, mivel többnyire csak alszik, ezért pik-pak ébred és van kép a monitoromon.
    És ahogy az lenni szokott a wifi-s képtovábbítás biztonsága valami istentelenűl gagyi szar lesz és ezért csak az nem látja a noti és a monitor közti jelfolyamot aki nem akarja. ;)

    CairoJack-nek van igaza: okosteló/táblapc na ott van értelme.
  • CairoJack #4
    "a jövőben egy notebookot elegendő lesz az irodába való megérkezésünkkor letenni az asztalra és a vezeték nélküli kapcsolatnak köszönhetően azonnal egy külső képernyőn jelenhetnek meg a tartalmak" - én ugyanezt egy Atom processzoros Windows 10-es mobillal szeretném elérni. (Amin full Win10-fut, nem WP vagy RT)
    Utoljára szerkesztette: CairoJack, 2014.11.07. 17:16:22
  • kvp #3
    Nem igazan ertem, az osszes rendes laptop gyarto jo minosegu kijelzoket hasznal. Az ok, hogy egy sony mobiltelefon 5 inch-en is full HD, de a 15 inch-es laptopjuk meg ennek kb. a duplaja. Az, hogy a Samsung olcso, ugyanakkor gyenge minosegu cuccokat keszit csak azt jelenti, hogy az ar-ertek aranyban ok az olcso es rossz minosegu, de mindenki altal elerheto kategoriat valasztottak, mivel erre van igeny. A beveteleiket nezve igazuk lehet.

    Egyebkent en a magam reszerol a led kijelzoket tamogatom, nem a led-es hattervilagitasu lcd-ket, hanem a rendes organikus vagy inorganikus led paneleket. Es most nem a nepszeru Samsung fele negyedpixeles megoldasrol beszelek, hanem a tenyleg nagy felbontasu, 4 szubpixel/pixel alapu rendes oled/gaas led kijelzokrol. Az utobbi raadasul azert is jo, mert az oled-del ellentetben nem bomlik le 3 ev alatt, hanem tobb evtized folyamatos hasznalat mellett is garantalt a kepminosege. Egyetlen hatranya az oled-del ellentetben (az aran kivul), hogy nem hajlithato, meg annyira sem mint egy atlag muanyag elo es hatlapos lcd panel.
  • denes94 #2
    Annyit tennék hozzá, hogy felbontásban is lenne hova fejlődni. Míg kis 5"-os mobilokba QHD-s kijelzőket erőltetnek, addig a notik megmaradtak a sztenderd 1366x768 felbontásnál...Ráadásul, ha bele is tesznek egy full hd-t, 15,6"-on olyan szarul skálázódik a windows, hogy nagyítóval kell keresni az ikonokat, betűket...
  • dyra #1
    Nekem lenne egy javaslatom! Egy hatalmas fejlesztés lenne ami korszakalkotó lenne! IPS monitorokra cseréljék már végre a gagyi kijelzőiket. Vicc, hogy több százezer forintos notik okádék kijelzővel, zsunka tablet a világ végéről IPS kijelzővel. Úgy kell vadászni az IPS notikat. Mintha összebeszéltek volna (szerintem össze is beszéltek).