Gyurkity Péter

Háromszor gyorsabb feltöltést ígér egy új kutatás

A ma széles körben használt akkumulátorok töltési idejének harmadolását ígéri egy japán projekt.

A Tokiói Egyetem kutató a napokban közölték eddigi munkájuk eredményeit, amelynek révén bizakodóak a jelenleg széles körben használt akkumulátorok tökéletesítését illetően. Állításuk szerint az új technológiával akár a megszokott töltési idők egyharmada alatt is hasonló mutatókat kapnánk.

Az okostelefonokban és egyéb mobil eszközökben használt lítium-ion akkumulátorok továbbra is a szegmens mostohagyermekének számítanak, hiszen a fejlesztések mintha többnyire egyéb irányokban folynának, az egyre nagyobb és egyre erősebb készülékek pedig nagy próbának teszik ki a nem sokat változó energiaforrásokat. Az egyetlen nagyobb újítás az LG által bemutatott hajlított példány volt, amely a szintén formabontó G Flex okostelefonban teljesít szolgálatot, ám most egy új kutatás révén a töltési idők lefaragása terén is előrelépést érhetünk el.

A tokiói szakemberek az akkumulátorok celláiban használt elektrolitot cserélték le egy új anyagra, amely nagy koncentráció mellett is ellenállónak mutatkozik a fokozatos romlással (degradáció) szemben, magas aktivitást mutat, ezzel pedig lehetővé teszi a gyorsabb feltöltést és a több energia leadását. Amennyiben sikerül a kereskedelmi forgalomban is használható példányokat előállítani, ezen új akkumulátorok feltöltési ideje akár harmadolható is lesz, a névleges feszültség pedig 3-ról 5 voltra emelkedhet.

A kutatók elsősorban az autóiparnak szánják a megoldást, hiszen ezzel nagy lökést adnának az elektromos autók területének, de egy átfogó siker az okostelefonok és a táblák kategóriájában is magával hozná a változást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SupraMKIII #4
    Ez kb az 50. ilyen irányú fejlesztés.

    Volt olyan is, ami pár perc alatt töltött 80%-ra, stb, stb.

    Jó lenne végre látni is ezekből valamit...
  • Vol Jin #3
    Pár éve hallottam, hogy egyenáram helyett nagyfrekvencián modulált egyenárammal gyorsabban töltődnek az aksik. Bár az szerintem a benzines kocsikban használtakra vonatkozott. Ha nem stabilan 12V-al töltötték, hanem a 12V nagyfrekvencián ingadozott, akkor gyorsabban töltötte az aksit.
  • kvp #2
    A feszultseg mondjuk mar most is tobbnyire 4.2, nem 3 volt. Viszont arra jo a feszulseg novelese, hogy azonos aram mellett nagyobb energiamennyiseg adhato le. Tehat 3V*1A az 3 watt, 4.2V*1A az 4.2 watt, mig 5V*1A az mar 5 watt, ami nagyobb kapacitast jelent. Ez a step down konverterek miatt persze ugyanugy 3.3V-kent jelenik meg, ami viszont az uzemido noveleset jelenti a toltesi ido csokkenese mellett. A bomlas mertekenek csokkense pedig azt jelenti, hogy a mostani par ev helyett valamivel tovabb tart amire elfaradnak az aksik, tehat tobb toltesi ciklust kibirnak. (ez utobbi foleg az autoiparban jon jol, telefonok eseten altalaban hamarabb cserelik le oket, minthogy az aksi elfaradjon)

    Persze igazabol ennel nagyobb attorest az ujfajta 1 atom vastag aksi strukturak hozhatjak meg, amin ugyancsak dolgoznak par helyen, de a ketto kombinalasa meg tovabb novelheti a tarolhato energiamennyiseget a tomeg es a meret novelese nelkul.
  • grebber #1
    Aztán nagyon sokra megyünk vele ha fél napot nem bírnak ezek a szarok!