Gyurkity Péter

Már száz országban elérhető az LTE

A szolgáltatókat tömörítő szövetség szerint átléptük a fontos mérföldkövet, a növekedés egyre gyorsul.

A GSA (Global mobile Suppliers Association) közleményben jelentette be, hogy immár 100 országban elérhető a felhasználók számára valamilyen 4G LTE hálózat, ezek nagyjából fele pedig az 1800 MHz-es frekvenciasávot használja. Idén további gyors növekedést várnak, ahogy egyre több szolgáltató jelenik meg a piacon saját megoldásával.

A szervezet által közzétett térképen jól látható, hogy az országok többségében már elérhető a szolgáltatás, itt néhány egyéb állam mellett Afrika egyenlítői és északi (mediterrán) régiói jelentenek fehér foltot, bár a kékkel jelzett területeken már folyamatban van a szükséges hálózatok telepítése, így ez a folt az elkövetkező években egyre szűkül majd. Jelen pillanatban összesen 268 kereskedelmi forgalomban elérhető hálózat vehető igénybe, pontosan ennyi az aktív szolgáltatók száma, ám ez már az idei év végére 350 fölé ugorhat, hiszen folyamatosan jelennek meg a területen az újabb és újabb beszállók.

A növekedés üteme meglehetősen gyors, hiszen a 2012-es eredményhez képest a most ismertetett szám 56 százalékos bővülést jelent. A listán legutóbb Ghána, Peru, Zambia, valamint Kambodzsa jelent meg, ők még újnak számítanak, de így van ezzel szinte mindenki, hiszen a legtöbb országban alig néhány évvel ezelőtt vált elérhetővé a negyedik generációs technológia. Az aktív előfizetők száma jelenleg 157,7 millió fő, ami eltörpül a mobiltelefonnal rendelkezők hatalmas tábora mellett, bár a platform terjedésével nyilván ez az arány is jelentős mértékben változik majd.

Itthon Budapest mellett már számos vidéki település esetében is megoldott a 4G-elérés. A Telekom jövőre duplázni szeretné a lefedettséget, a Telenor elindítaná tesztelési fázisát, míg a Vodafone az állami intézmények új szolgáltatójaként erősítheti pozícióját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!