SG.hu

A Vodafone lesz az állami intézmények mobilszolgáltatója 2014-15-ben

A Vodafone Magyarország nyerte a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) "Mobil távközlési szolgáltatás beszerzés biztosítása - 2013" elnevezésű közbeszerzési eljárását és így több száz intézmény számára biztosíthatja a mobilszolgáltatást 2 éven keresztül.

A keretszerződés által érintett kör több tízezer előfizetésre, több száz intézményre terjed ki, beleértve a minisztériumokat, kormányhivatalokat, rend- és közvédelmi szerveket - például Országos Rendőr-főkapitányság, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság - vagy hatóságokat - mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Gazdasági Versenyhivatal -, illetve többek között olyan intézményeket érint, mint például az Országos Mentőszolgálat.

"Büszkék vagyunk arra, hogy a 2014-es évet egy ilyen jelentős szerződéssel sikerül indítanunk." - mondta Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. "A Vodafone jelentős térnyerése az állami, intézményi szektorban társaságunk szolgáltatási színvonalának, innovatív megoldásainak, kiváló hálózatának és biztonságos technológiai megoldásainak köszönhető. Nem véletlen, hogy az elektronikus adatszolgáltatásra alkalmas és már üzembe helyezett pénztárgépek több mint 90%-ában is Vodafone SIM-kártya található." - tette hozzá.

A Vodafone Magyarország kiemelkedően kedvezményes hívás- és sms , valamint adatcsomagjaival járul hozzá az intézményi szektor távközlési költségeinek optimalizálásához. Az intézmények 2014. január 2-tól kezdhették meg a szerződéskötést a szolgáltatóval.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!