Berta Sándor

Linux kerül egy új amerikai rombolóra

Már gőzerővel készül a USS Zumwalt romboló, a Zumwalt-osztály névadó hajója. A projekt 3,5 milliárd dollárba kerül, a 180 méteres lopakodó romboló fedélzeti rendszerei a Linuxra épülnek.

Az új rombolóosztály, illetve annak első hajójának névadója a 2000. január 2-án elhunyt Elmo Russell Zumwalt, Jr. admirális, aki 1965 júliusában lett a 7. cirkáló- és rombolóflotta, majd 1968 szeptemberében a Vietnamba vezényelt amerikai haditengerészeti erők parancsnoka. A General Dynamics 2008 februárjában nyerte el a szerződést, az építését egy évvel később, 2009-ben kezdték el Maine államban. Ugyan már idén áprilisban le kellett volna szállítaniuk, de ezt 2015 márciusára tolták el. A névadó ceremóniát a hétvégén tartották volna, de az amerikai kormányzat leállása miatt ezt elhalasztották.


A USS Zumwalt jelenleg 60 százalékos készültségi szinten áll

Az új, lopakodásra tervezett három és fél milliárd dollárba kerülő hadihajó számítógépes központjában 16 előre legyártott és tesztelt konténer található összesen 235 rackkerettel, és az ezekben lévő szerverek mindegyikén Linux fut. A szoftverkódok száma meghaladja a hatmillió sort. A teljes rendszert a Raytheon hadiipari konszern fejlesztette ki és építi. Az alkalmazott hardvereket speciálisan a tengeri körülményekhez igazították, a fő szervertípus az IBM Blade, míg a kiválasztott disztribúció a Red Hat Linux. A tárolóegységeket úgy tervezték meg, hogy védik a számítógépeket a vibrálástól és a különböző környezeti hatásoktól, valamint leárnyékolták az elektromos és a mágneses mezőkkel szemben. Ez utóbbinak köszönhetően a fedélzeti radar sem okoz zavarokat a szerverek működésében.


16 darab előre legyártott adatközpont lesz a hajón

A kiépített fedélzeti hálózat részben optikai, részben rézkábelekből áll, továbbá az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete közölte, hogy vezeték nélküli technológiákat is alkalmaznak, de biztonsági okokból azt nem árulták el, hogy pontosan mely technológiákról van szó. Gyakorlatilag a teljes helyi kommunikáció VoIP-alapú, kivételt csak néhány hagyományos telefonvezeték jelent, de ezeket kizárólag vészhelyzetben használják. A beépített különböző technikákat számos szimuláció során tesztelték és a célok között szerepel, hogy a rendszert a jövőben más hajókba is beépítik. A haditengerészet döntése azért is érdekes, mert az Oracle az amerikai fegyveres erőknek szóló Fehér Könyvében azt tanácsolta, hogy ne használjanak nyílt forráskódú programokat, ami meglepő abban a tekintetben, hogy a konszern számít e szoftverek egyik legnagyobb pénzügyi támogatójának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • coolpet #34
    Nemertem hogy minek ennyi bazi nagy hajo meg legenyseg.

    Itt vannak mar a dronok, felszallnak, es felulrol halalpontossaggal leraketazzak a z elent.
    COD-ban(hu de szar pelda :D )is volt valamelyik xyz reszeben, hogy a raketaba epitett kameraval egy kis laptoppal taviranyitottam a celra a rakettyat, es szeva.

    Most egy dron miert ne tudna ledobni 10 db rakettyat amit a hajorol taviranyitanak?
  • Papichulo #33
    Az SSN a CSG előtt takarít a konvergencia határok alatt általában.

    Egy CSG organikus ASW egysegei boven alkalmasabbak erre a feladatra.

    Másrészt indító platformként funkcionál cirkáló rakéta támadás esetén.

    Meg ha mind a 12 VLS-be TLAM is van toltve, ez ekkor is eltorpul egy Tico/Burke mellett. Az Ohio SSGN az persze mas :)

    Persze, nem art egy-ket SSN, de manapsag egy multi-CVN CSG anelkul is boldogulna barhol a vilagon.

    Az öböl háborúban mutatkozott be az amire te vágysz a szinte mai technológiával felszerelt verzió

    Akkor leginkabb fire support szerepkorben hasznaltak a partmenti teruleteken, ott sem sokat (Mark 7 csovenkent kb. 50 lovedek). Nem igazan jarultak hozza jelentosen a muveletekhez, a Wisconsin es a Missouri osszesen 51 TLAM-ot inditott, mig peldaul a Fife egyedul 58-at... Latszik, hogy mar ott sem tudtak oket sokmindenre hasznalni.
  • DonC #32
    "Rombolobol tobb tipus is letezik. A legismertebb a kisero valtozat, ami nagyobb flottakat es konvojokat kiser. A lopakodo rombolo egy kisebb, altalaban egyedul mozgo, tobbnyire raketakkal tamado hajot jelent. Igazabol egy kisebb tamado celu raketacirkalorol van szo."

    Az USN egyféle rombolót használ (Arleigh Burke osztály). Olyan pedig nincs, hogy lopakodó :) csökkentett észlelhetőségnek hívják. Irányított rakéta hordozó cirkáló lesz az, abból nincs kicsi.

    "egy kozvetlen utkozetnel az amerikai hajonak 10x annyi kinai hajot kellene megsemmisitenie egyetlen kritikus talalat nelkul."

    Kicsit teoretikus a dolog amit említesz. Tegyük fel van egy Zumwalt vezette SAG, az sem csak maga a Zumwalt, hanem a mellette lévő 4-5 kisérőhajó. Na itt elég ha csak még 2 hagyományos DDG kiséri meg két FFG. Ez egy USN kötelék esetében olyan légvédelmet jelent, amit a Zumwalt meg a két DDG aegis rendszere miatt nem egyszerű túlterhelni, ráadásul garantáltan masszívabb szalvót tudnak indítani a kínai hajók ellen mint azok ellenük. De amúgy nem értem a 10x-es túlerőt. A két ország technikai szempontból nem egy ligában focizik.
  • DonC #31
    "Csak ugy erdekessegkeppen, minek az SSN? Mit nem tud anelkul a CSG?"

    Az SSN a CSG előtt takarít a konvergencia határok alatt általában. Másrészt indító platformként funkcionál cirkáló rakéta támadás esetén.

    "A BB-nek meg mindig az a baja, hogy egyszeruen nem lehet racionalisan megindokolni a fenntartasi koltseget, gyakorlatilag nem tudjak mire hasznalni oket. Pedig en is szivesen megneznem, hogy a mai technologiaval mit tudnanak kihozni ebbol a hajoosztalybol...
    "

    Ez így van az Iowa osztályt 4x reaktiválták, mind a négyszer jelentős modernizáláson esett át. Az öböl háborúban mutatkozott be az amire te vágysz a szinte mai technológiával felszerelt verzió, amikor a 406-osok mellett Tomahawkokat is indítottak róla.
  • AgentKis #30
    Ez egy hadihajó, nem egy fürdőszoba (ahova a csampe való)! XD
  • kvp #29
    A nagy csatahajok egyetlen eselye, ha valaha hasznalhato fegyver lesz a railgun-okbol. Ugyanis egy reaktort es a hozza tartozo energiatarolo rendszereket, tovabba magat az agyut jelenleg nem lehet egy kisebb hajoba beepiteni, viszont a fegyverrendszer hasznalhato a latotavolsagon tuli celok tamadasara is. Persze lopakodo tengeri/tengeralatti dronok ellen nem sok eselye van egy nagyobb hajonak, de ezek meg nem eleg fejlettek. Igazabol egy erdekes technikai versenyt latunk, de valodi ellenfelek nelkul, mivel a jelenlegi technika is overkill a legtobb mai hagyomanyos ellenfel ellen. A kinaiak es az usa pedig nem igazan akarnak haboruzni, mert mindkettonek csak anyagi csod lenne, valodi erdekellentetuk meg nincs.

    ps: Egy railgun kinetikus lovedeke ellen a mai aktiv vedelmi rendszerek nem ernek sokat, ami igen, az meg egy railgun-hoz kepest nagyon gyorsan kifogy a loszerbol.
  • Papichulo #28
    Persze, de ha annyira fontos egyseg lenne akkor a BB-t is tudna egy "egesz flotta" vedelmezni, de mivel nincs nagy harcerteke manapsag, ezert nem teszik. Ezert is haltak ki...
  • Sir Quno Jedi #27
    Egy CVN-t egy egész flotta védelmezi általában és hatótávolsága a röpzik mián sokszorosa egy BB-nek. Nem kell lőtávba mennie semmihez sem (mármint hogy ő legyen az ellenség effektív lőtávjában).
  • Sir Quno Jedi #26
    Jaja, az éljenek nem számítottak a második vhs technóra (pedig ha nézték vón a hisztóri csenellt).
  • coolpet #25
    Nem latad a Battleship c filmet? :)

    A hipermodern rombolokat pillanatok alatt elhullajtotta az idegen hajo, mig az USS Missoury, a muzeumba keszulve egy karikat lecsapott es elrendezte az idegenek sorsat :)