SG.hu

Az erősebb motorú autók gyakrabban részesei baleseteknek

A carVertical legfrissebb felmérése 43 autómárka járműtörténeti jelentéseit vizsgálta a motorteljesítmény és a balesetek számának összefüggésében. Minden esetben beigazolódott, hogy az erősebb motorral felszerelt autók gyakrabban részesei balesetnek. A kutatásban elemzett összes járműmárka közül magasan kiemelkedett a BMW: a 100 kW alatti autók 60,3%-a szenvedett kárt, szemben a 400 kW fölötti kategória járműinek 68,6%-os baleseti arányával.

A kezdő vezetőknek általában azt tanácsolják, hogy amíg kellő tapasztalatot nem szereznek az utakon, lehetőleg olcsó és viszonylag kis teljesítményű motorral felszerelt autót vezessenek – így nagyobb eséllyel kerülhetik el a baleseteket. Ugyanakkor az is tény, hogy az erős járművek fékrendszere fejlettebb, ami viszont megkönnyíti a vezetést. A carVertical autóipari adatszolgáltató cég a platformján lekért használtautó-előzményjelentések adatai alapján végzett egy kutatást azzal a céllal, hogy kiderítse, van-e kapcsolat a járművek átlagos motorteljesítménye és a balesetek aránya között.

Minden esetben beigazolódott, hogy az erősebb motorral felszerelt autók gyakrabban részesei balesetnek. A carVertical portálon ellenőrzött 100 kW alatti teljesítményű Audi gépjárművek 46,4%-ánál fordult elő kárfeljegyzés, míg a 400 kW fölötti modelleknél a károk aránya lényegesen magasabb (55,6%). Hasonló tendencia figyelhető meg a Volkswagen márkájú autóknál, ahol a 100 kW alatti teljesítményű modellek 42,6%-a sérült, míg a 300-400 kW-os motoroknál ez az arány 48,9%. A legfeljebb 100 kW teljesítményű motorral felszerelt Ford gépjárművek 45%-a sérült, míg a 400 kW feletti motorral rendelkező autók 55%-ában keletkezett kár. A legkisebb teljesítményű motorral rendelkező Renault autók közül 3-ból 1 szenvedett kisebb-nagyobb balesetet (36,3%). A 200–300 kW-os motorral ellátott autóknál jóval magasabb, 39,7% volt a balesetek aránya.


A Skoda azon márkák közé tartozik, amelyeknél a kárgyakoriság csak igen kis mértékben tér el a kisebb és az erősebb autók között: a sérült modellek 51,3%-ának volt 100 kW alatti a motorteljesítménye, 54,8%-a pedig 200–300 kW-os motorral futott. A Skoda azonban – néhány más járműmárkához hasonlóan – nem gyárt 400 kW-nál nagyobb motorral felszerelt modelleket, amelyek magasabb sérülési arányt eredményezhetnének. Hasonló helyzet figyelhető meg a Toyota esetében is: a gyengébb motorral felszerelt modellek 36%-a sérült meg, szemben a 200–300 kW teljesítményű autók 39,5%-ával. A kutatásban elemzett összes járműmárka közül magasan kiemelkedett a BMW: a 100 kW alatti autók 60,3%-a szenvedett kárt, szemben a 400 kW fölötti kategória járműinek 68,6%-os baleseti arányával.


„Bár minden járműnek egyformán be kell tartania a közlekedési szabályokat, úgy tűnik, hogy az erősebb autók sofőrjei hajlamosabbak figyelmen kívül hagyni a sebességkorlátozásokat, és gyakrabban vállalnak nagyobb kockázatot. Nem találtunk egyetlen olyan márkát sem, ahol a kisebb teljesítményű járművek szenvedtek volna több balesetet” – számol be a kutatás eredményeiről Matas Buzelis autóipari szakértő, a carVertical kommunikációs vezetője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csulok0000 #8
    Alapvetően a probléma, hogy az emberek magukhoz választják a járművet.
    Aki menőzni akar, az így is úgy is vesz majd valami leharcolt erőgépet amit szépen össze is tör. Akik erős, gyors autót vesznek, azok nem séta kocsikázni akarnak vele, meg hétvégente elmenni a nagyihoz. Ők menni akarnak , lehetőleg gyorsan. Akár csak a suvok. Azokat is azért veszik, mert nagyobb és hát akkor biztos biztonságosabb is mint a többi, meg a nagytól félnek is népek és félre állnak(szerintük).
  • M2 #7
    Be kell tiltani! A baleseteket.
  • RJoco #6
    Na igen. Ilyen tényleg volt. És lehet, hogy még most is van. Én is emlékszem gyerekkoromból, hogy apám a lada hátuljába mindig tett valami extra súlyt télen, ami lenyomta. Egy zsák cement, egy fél disznó, vagy valami :))
  • t_robert #5
    Azért én még emlékszem mekkora különbség volt télen mondjuk egy első kerék meghajtású trabant és egy hátsókerék meghajtású Lada vagy wartburg közt. Ott ahol a trabant elment egy letaposott jeges téli mellékutcában simán elakadt a hátsókerék meghajtású autó. Aminek persze elöl volt a motor jellemzöen az utasok súlya is elöre esett. így túl könnyű volt a hajtott keréknél a kocsi hátulja. Jeges úton simán kifarolt vagy csücskált összevissza gyakran egy helyben. Gyakran lehetett télen röhögni, ahogy egy wartburg úgy tudott kiállni a jeges parkolóból, ha közben ketten ráültek a hátuljára a csomagtartóra, hogy lenyomják azt valamennyire a súlyukkal.
  • t_robert #4
    Azért a fizika az fizika.... tök mindegy milyen a fék vagy a hajtáslánc azért 100 km/h-ről nehezebb megállni, mint 50 km/h-ről....
  • t_robert #3
    Hát ilyen az élet logikusan egy BMW-el többet száguldoznak, mint egy Trabanttal.... És hát átlagosan a nagyobb sebesség növeli a baleseti kockázatokat is. Na meg gyakran aki nagy drága erős kocsival jár jobban szarik a szabályokra. Ki a király hát ő mindenki takarodjon félre előle az útról..... Azért Azért egy Mercédesz Smart esetében nem észlelhető annyira ez a mentalitás. :)
  • RJoco #2
    Hát ez nagyon gáz.
    Nem is értem, miért kell csodálkozni ezen.
    Ha stresszhelyzetben rossz pedálra lép az ember, akkor az erősebb kocsinál kevesebb idő lesz a korrekcióra, míg mire megindul egy gyengébb autó, addigra lehet, hogy a veszély is elmúlik.
    Szabályok betartás? A gyökér elmehet ám valahova.
    A német autópályákon sok helyen lehet annyivel menni, ami a csövön kifér. Persze amikor valami gyökér a vackával bejön az ember elé, mert úgy gondolja, hogy az előtte lévőnél öttel gyorsabb, akkor 200-ról nem olyan egyszerű lelassítani 100-ra. És gyakran saját magát töri, hogy mást ne törjön.
    Emellett persze, benne van az is, hogy meg kell tanulni kezelni a lóerőket.
    Mindig is azt hallom, hogy először kezdd kevés pacival, majd később váltasz erősebbre. Aztán mikor az erőset lepadlózod, mert nem ismered és már úgyis van "tapasztalatod", akkor jönnek a törések. Nyugodtan kezdhet mindenki olyannal, amilyennel akar. Először úgyis mindenki óvatos. Ha meg töri, akkor megtanulja még kezdőként, hogy nem volt elég óvatos.
    Télen szokás mondogatni az első hó leesése után pár órával: "Na, most, hogy a mazsolák és a vérprofik már az árokban vannak, mehetek én." :)))

    Nekem nem volt gondom a 60 lovas Astrából átűlni a 143 lovas 525TDS-be. De azért volt Astrám, mert arra volt pénzem, nem azért, mert olcsóbb, ha törik. Imádtam a hátsókerék hajtást. Egyes egyedül akkor volt vele gondom, mikor tönkrement a futófelület (barázda volt és sérülés sem látszott rajta) és nedves úton csúszott, mint a fene. De még így sem mentem le az útról, csak néhány kanyarban képes volt eltolni a seggét. A gumik cseréjét követően megszűnt ez a probléma. Csak akkor dobta a hátulját, ha én úgy akartam. És abban még nem volt kipörgésgátló, meg egyéb ilyen fogdmeg elektronika.
  • Supra-III #1
    Szerintem azért ez egy kicsit felületes megközelítés.
    Sokkal pontosabb lenne, ha figyelembe vennék a hajtásláncot, a kipörgésgátló és az automata vészfék meglétét - persze attól függ, milyen régi autó.
    100, pláne 200KW felett nemigen gyártanak első kerekes meghajtást, márpedig a hátsó hajtást vezetni is tudni kell. És ezen csak kicsit segítenek a kipörgés gátlók: ha kanyarban, pláne esőben indul el a hátulja, azt már az elektronika nem szedi össze, sőt, a sofőr is nehezen. Szóval én beletettem volna a hajtásláncot is, (Vélhetően nem véletlen a BMW kiemelkedése a hátsó kerék mániával - "vettem egy BMW-t drifter vagyok!" )

    Sokat számít az elektromos autó is, mivel itt a teljesítmény gyakorlatilag nulla idő alatt épül fel, amit szintén nem tudnak kezelni az emberek. Mint ahogy azt sem, hogy 2-4 másodperc alatt már száz környékén has\tanak, de gondolatban még a lámpánál állnak - csak ezt a fizika és az auto máshogy gondolja...
    Utoljára szerkesztette: Supra-III, 2024.06.14. 12:21:01