Globális konzorcium fektetett be egy izraeli stratupba

Az üzletnek köszönhetően a jövőben védettebbek lehetnek az autók a kibertámadásokkal szemben.

Az Upstream Security nevű izraeli vállalkozásba 30 millió eurót invesztált az a globális konzorcium, amelynek tagja többek között a Renault Venture Capital, a Volvo Group Venture Capital, a Hyundai, a Hyundai AutoEver és a Nationwide Ventures. A konzorcium célja az, hogy a hálózatba kötött járműveket megóvja a kiberfenyegetésektől. Az új finanszírozási körben részt vettek még az Upstream Security első berfektetői is, a Charles River Ventures, a Glilot Capital és a Maniv Mobility.

Yoav Levy, az Upstream Security társalapítója és vezetője kijelentette, hogy a küldetésük az, hogy a világon minden egyes hálózatba kötött gépkocsit és okosmobilitás-szolgáltatást megvédjenek. A cég által az év elején nyilvánosságra hozott jelentésből kiderült, hogy az elmúlt években számos támadás valósult meg az autók ellen nagy távolságból, közvetett módon az internetes szolgáltatásokon és alkalmazásokon keresztül. Éppen ezért az ilyen akciók felismerése és kivédése egyre fontosabbá válik.

Az Upstream Security által kifejlesztett megoldás nem csupán a járműveket, hanem az azok hálózatba kötéséhez szükséges közlekedési infrastruktúrát is védi, s lehetővé teszi a gépkocsigyártók és flottaüzemeltetők számára a kiberakciók felismerését és azok kivédését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    A ceg nem biztonsagi technologiat fejleszt, csak egy felho alapu kozponti adatgyujto es agregalo rendszert. Mellekesen jo penzert kezelik a gyartok es uzembentartok (flottakezelok) helyett a rendszer megvedeset is. Magyaran ha hozzajuk szervezik ki az adatgyujtest, akkor az a meretgadasagossag miatt olcsobb mint minden cegnek sajat rendszergazdakat felvenni.