SG.hu
Szilárdtest akkumulátorok tömegtermelésébe kezd a Toyota és az Idemitsu
A Toyota szerint egy szilárdtest-akkumulátorral működő elektromos autó hatótávolsága 1200 km, töltési ideje pedig mindössze 10 perc.
A Toyota Motor és az Idemitsu Kosan szövetséget kötött az elektromos járművekhez szánt, teljesen szilárdtest-akkumulátorok kifejlesztésére és tömeggyártására - közölték a vállalatok. Előbbi cég a világ legnagyobb forgalmú autógyártója, és stratégiai kérdésnek tartja a nagy teljesítményű akkumulátorok bevezetését a jövőbeli elektromos járművek hatótávolságának növelése és költségeinek csökkentése érdekében. A Toyota eddig nagyon óvatos volt a tisztán akkumulátorral működő elektromos járművek bevezetésében, de úgy véli olyan technológiai áttörés történt, amely orvosolja a szilárdtest-akkumulátorok tartóssági problémáit és közölte, hogy eszközöket fejleszt az ilyen akkumulátorok tömeggyártására. Az Idemitsu és a Toyota mai nyilatkozata szerint a következő generációs akkumulátorok kereskedelmi forgalomba hozatalára 2027-28-ban kerül sor, majd ezt követően indul a teljes körű tömeggyártás.
A szilárdtest-akkumulátorok szilárd elektrolitok vékony rétegeit használják, amelyek lítiumionokat szállítanak az elektródák között. Több energiát képesek tárolni, mint a jelenlegi folyékony elektrolit akkumulátorok, és az autógyártók és az elemzők arra számítanak, hogy felgyorsítják az elektromos autókra való átállást. Az autógyártók és a technológiai vállalatok prototípusokba már szereltek szilárdtest-akkumulátorcellákat, de eddig nem tudták tömeggyártásra alkalmassá tenni őket. Nehéz olyan szilárd elektrolitot tervezni, amely stabil és kémiailag inert, ugyanakkor jó ionvezető az elektródák között. Az ilyen akkumulátorok ráadásul hajlamosak a repedezésre és drágák - és valószínűleg még évekig azok is maradnak. Jelenleg olyan kis elektronikai eszközökben használják ezeket, mint a pacemakerek és az intelligens órák. A Toyota nem részletezte a tervek várható költségeit vagy a szükséges beruházásokat.
A világ legkelendőbb elektromos járműve a Tesla Model Y, ennek lítium-ion akkumulátorral szerelt nagy hatótávolságú változata az amerikai szabványok alapján körülbelül 530 km-t tud megtenni. A Toyota azt mondta, hogy szilárdtest-akkumulátorának töltési ideje várhatóan 10 perc vagy annál kevesebb lesz. Összehasonlításképpen, a Tesla Supercharger-hálózata - a legnagyobb kapacitású ilyen jellegű töltőegység - 15 perc alatt 321 km töltési sebességgel egyenértékű. Ott van még a biztonság is: a folyékony lítium-ion akkumulátorok elektrolitja magas hőmérsékleten illékony és gyúlékony, ami azt jelenti, hogy fennáll a tűz vagy a vegyi szivárgás veszélye.
A Toyota közölte, hogy az új modellek költségeinek csökkentése érdekében egy külön elektromos jármű-platformot is fejleszt, valamint egy erősen automatizált összeszerelősort, amely megszüntetné az autógyártást több mint 100 év, azaz Henry Ford óta meghatározó futószalagrendszert. A Toyota "önjáró" összeszerelősorán a gyártás alatt álló autók maguktól hajtanának végig a folyamaton. A gyártási költségek csökkentése érdekében átveszik a Tesla által bevezetett innovációt, az un. "giga öntést", amely hatalmas alumíniumöntő gépeket használ a járművek összetettségének csökkentése érdekében.
A Toyota 2022-ben közel 10,5 millió járművet értékesített, ebből alig egy százalék az elektromos, piaci értéke pedig mintegy 254 milliárd dollár. Ezzel szemben a Tesla egynyolcad annyi járművet értékesített, mégis 791 milliárd dollár körüli értéken áll, ami a Tesla növekedési potenciáljába vetett befektetői hitet tükrözi. Az Idemitsu Japán második legnagyobb olajfinomítója, de a cég az elektromos járművekbe szánt akkumulátorok ellátási láncában terjeszkedik. Ez év elején 15%-ra növelték részesedésüket az ausztrál lítiumfejlesztő Delta Lithiumban, mert érzékelik, hogy az autógyártók világszerte a járműflották villamosítására törekednek.