Berta Sándor

Újgenerációs intelligens fénytech­nikákat fejlesztenek autókhoz

Az első megoldásokat már az idén tesztelik és 2028-ban jelenhetnek meg az utakon.

A Darmstadti Műszaki Egyetem Adaptív Fénytechnikai Rendszerekkel és Vizuális Feldolgozással Foglalkozó Szakterülete hivatalosan is a Stellantis autógyártó konzorcium globális kutatási hálózatának nyílt laboratóriuma lett. Az együttműködés célja, hogy a két fél új generációs intelligens jármű-fénytechnikai megoldásokat fejlesszen ki. A Darmstadti Egyetem munkatársai tíz éve kutatják Tran Quoc Khanh professzor vezetésével és a Stellantis mérnökeivel közösen a fénytechnikai innovációkat. Ezt a kooperációt emelte most a két csapat új szintre. A konzorcium különböző neves egyetemeket vett fel a globális kutatási hálózatába.

Tran Quoc Khanh elmondta, hogy az autók fénytechnikáját akarják forradalmasítani és végig szeretnénk kísérni a fejlődést minden szinten, a kutatástól kezdve a prototípusokon keresztül a tesztelésig és a kész termékekig. A Stellantis három doktori állást finanszíroz a következő négy esztendő során és már idén sort akar keríteni az első prototípusok első tesztjeire. A kutatók hozzáférhetnek az autógyártó műszaki infrastruktúrájához és tesztautókat használhatnak a fejlesztéseikhez.

A kutatások fő pontjai az automatikus (követési, sávtartó vagy vészfékező) asszisztensrendszerek kamerarendszerei, a belső tér világítása és a járművek kommunikációja más közlekedési résztvevőkkel. Philipp Röckl, a Stellantis fénytechnikai projektekkel kapcsolatos nyílt laboratóriumának vezetője hangsúlyozta, hogy a fényt egységesen kezelik, mert jóval túlmutat a fényszórókon. Amennyiben minden a tervek szerint halad, úgy az újgenerációs rendszerek 2028-ban mutatkozhatnak be az utakon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #3
    Akkor talán még a Nyilatkozó személyek sem tudják mit is mondtak.
  • Sir Cryalot #2
    Imádom ahogy a magyar bikkfanyelv keveredik a nyugati nagyotmondani akarással és nem kerekedik ki belőle semmi.
  • Agyturbinikusz #1
    És ebből tulajdonképpen mi lesz 2028-ban?
    Világítás?