Európa vezet az elektromos autóknál

Nálunk a leggyorsabb a növekedés, míg az USA egyértelműen lemaradt.

Az elektromobilitás területe iránt egyre több jól ismert név érdeklődik, jellemző, hogy legutóbb már arról írtunk, hogy a Xiaomi is dolgozik saját megoldásán. Most a nagyobb régiók eddig elért eredményeit hasonlították össze, a versenyben pedig Európa nagyon is jól áll.

A Pew Research Center tette közzé saját részletes felmérését, amelyben természetesen a számukra fontosabb amerikai adatokat emelték ki, viszont ebből jól kirajzolódik, hogy kontinensünk áll az első helyen a versenyben. A tavalyi évben világszerte összesen nagyjából 3 millió új elektromos autón adtak túl, ezek legnagyobb hányada Európában talált gazdára, míg a második helyen az egyébként óriási kínai piac állt, így az Egyesült Államok csak a harmadik helyre volt jó – őket pedig az egyéb országok (Kanada, Brazília, stb.) követték a sorban. Az elektromos kategóriába egyébként a plug-in hibrideket és az üzemanyagcellás megoldásokat is belefoglalták, így jött ki a fenti rangsor, ennél azonban talán fontosabb, hogy míg Európában tavaly az összes eladások 10 százalékát tették ki az elektromos modellek, addig Kínában ez az arány 5,7 százalék volt, az USA esetében pedig alig 2 százalékot mértek.


A legtöbb új autót itt regisztrálják, a piaci részesedésük elérte a 10 százalékot

Az európai átlagot (amelybe Svájc, Norvégia, Izland, valamint az Egyesült Királyság is beletartozik) nyilván az északi, főként a skandináv országok kiemelkedően magas számai emelték magasabbra, hiszen a listán Norvégia áll az első helyen a maga 74,8 százalékos adatával, őket pedig Izland követi 52,4 százalékkal, de a svéd 32,3 százalékos arány sem lebecsülendő. Ehhez képest a kínai 5,7 százalék már kifejezetten alacsonynak tűnik, de Lengyelország 0,8 százalékos száma már abszolút eltörpül a nagyok mellett.

Az elmúlt 5 év növekedési üteme szintén a mi kontinensünkön volt a leggyorsabb, ez 2016 óta ugyanis 60 százalékos volt, Kína ezen a téren 36 százalékot, az USA pedig 17 százalékot mutathat fel. A tengerentúlon az elmúlt 3 évben eladott új autók alig 2 százalékát tették ki a különböző elektromos megoldások, jól látható, hogy az amerikai vásárlók kitartanak a benzinzabáló monstrumok és a jóval olcsóbb hagyományos típusok mellett.

Odaát különösen nagy problémát jelent, hogy a töltőállomások hálózata leginkább a nagyvárosokban épült ki, a metropoliszok közötti területen viszont ez még várat magára – többek között ezzel magyarázzák a jelentős lemaradást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ManfredMacx #18
    Nincs közvetlenül a német piacra termelő lengyel szénerőmű. A német áramon belül a lengel import aránya még a 0,05%-ot sem éri el. Egy tized százaléknak a felénél is kevesebb.

    A lengyel áram drágább a németnél, tehát értelmetlen is lenne importálni.
    Utoljára szerkesztette: ManfredMacx, 2021.11.15. 11:33:59
  • Ender Wiggin #17
    A németeknél még van működő atomerőmű. 2022-ben lenne esedékes a leállás. És már most lefosta magát a rendszer... Totál halott ügy atom nélkül, pedig még alig van elektromos autó.
  • kvp #16
    Az abra alapjan ha nem zarjak be a nuklearis eromuveket, akkor most nyugodtan leallithatnak az osszes szeneromuvet es talan meg a gazturbinasakat is, azonos energiaimport mellett. Persze az, hogy joreszt fracina nuklearis es lengyel lignites eromuvekre tamaszkodnak az azert annyira nem jo.

    Mondjuk most talan javulni fog a helyzet, mert ha sikerul a cseheknek leallittatniuk a lengyel-cseh-nemet harmashataron levo lengyel kulszini banyat, akkor a kozvetlenul a nemet piacra termelo lengyel eromu is le fog allni vele egyutt, tehat remelhetoleg hirtelen nagymertekben csokken majd a Nemetorszagban felhasznalt elektromos energia lignit aranya.
  • Agyturbinikusz #15
    Ne zavard össze a tények hadával.
    Nem érti, meg nem érti azt sem, hogy a rendelkezésre állás ami miatt jelenleg problémás a megújuló, nem az elérhető mennyiség miatt.
  • defiant9 #14
    "a németek 2011.08.06-án zárták be az uccsó atomerőművüket. Tehát ha most szénnel bajlódnak , akkor bizony több [email protected] égetnek el mint 10 éve."
    Kevesebb szenet égetnek:

  • blackcoffee #13
    Igen, nem old meg minden problémát de a városokat élhetobbe teszi, kevesebb lesz a szennyezodes (az eromu hatekonyabban szur mint az autok katalizatorai), a megbetegedés, a hangszennyezodes, stb, stb. Még ha a CO2 kibocsátás ugyanannyi marad akkor is 10 másik probléma meg lesz oldva. Nem jobb? Vagy nehéz gondolkodni?

    Hihetetlen hogy egyesek képesek mindenbe belekotni.
  • asgh #12
    Több dolog is keveredik itt:

    1. zöld energiára váltás
    2. az atomerőművek biztonsági kockázatai
    3. elektromos meghajtásra átállás környezeti hatásai

    A németek az atomerőműveik leállításával a biztonsági kockázatokon javítottak a zöld energia _kárára_, azaz Németország (ironikusan a zöldek hozsannázásától kísérve) politikai okokból tett egy nagy lépést _hátrafelé_.

    Ezt viszont semmi értelme ellenérvként felhozni az elektromos autózással szemben, mivel az nem az elektromos energia termelés módozatairól szól, hanem hogy míg elektromos meghajtás esetén van lehetőség az energiatermelés módjai között válogatni, addig a közvetlenül a járműben elégetett olajszármazékok esetén nincs.

    Tehát ha egy állam úgy dönt, hogy növeli az atomenergia vagy a megújulók arányát a fosszilis energiahordozókhoz képest, akkor annak előnyei az elektromos autóknál azonnal jelentkezik, míg ha továbbra is mindenki benzint éget a kocsijában, akkor kevésbé. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy az autóiparban átlag 50 év kell, mire egy új technológia széles körben elterjed, akkor nem nehéz belátni, hogy a 25. órában vagyunk.
  • ximix #11
    Nem az a gond, mindenki egyetért a tiszta jövővel,
    de ilyen alap dolgot elkottázni ettől még egy átlag embernek is felmegy a szemöldöke.

    2011-es nagy német zöldítés kezdete óta mennyi plusz co2 eregettek bele a levegőbe, abból az apropóból, hogy az atom erőműveket elkezdték leállítani és eközben telepítették megújulókat, majd szénerőműveket és lignitbányákat nyitottak, majd települést költöztettek . . . mintha maradtak volna az alap atomerőműnél ?
    Ezt a 10év alatt feleslegesen pluszba elpöfékelt CO2-t kinek a számlájára írjuk ?



    Itt is van pár érv, amit a TotalCar cikkíró Papp Tibor is felsorol

    Elektro-Trabantok fogják megmenteni a villanyautózást
    Vélemény: kisebb és könnyebb villanyautók kellenének
    https://totalcar.hu/magazin/velemeny/2021/11/08/kisebb-es-konnyebb-villanyautok-kellenenek/
  • blackcoffee #10
    És miért ne lenne olcsóbb ha 10-szer annyi villanyautó lesz a piacon? Már most lehet kapni olcsó városi villanyautót.

    "És 20-30 év múlva sem lesz tisztább a bolygó." Hát ilyen hozzállással mint itt egyeseknek van nem is lesz soha. Inkább ne is próbálkozzunk semmivel, úgy sem lesz jobb.
  • pakeszke #9
    bocs de engem nem gyozott meg hogy egy regi szivodenes miert ne mehetne videken ahol percenkent megy csak el egy auto...