Berta Sándor

Elkerülhetők a balesetek?

Egy szoftver képes megbecsülni a legváratlanabb helyzeteket is.

Egy rutinos személy - legyen az autóvezető, gyalogos vagy kerékpáros - általában a legtöbb esetben képes megfelelően felmérni a többi közlekedési résztvevő mozgását és ezáltal elkerülni a lehetséges veszélyes szituációkat. Ugyanehhez egy alkalmazásnak sok tanulásra és időre van szüksége. A Müncheni Műszaki Egyetemen megalkotott biztonsági program lehetővé teszi, hogy elkerülhetők legyenek a közlekedési balesetek. A szoftver ehhez az ezredmásodperc tört része alatt előre kiszámítja egy adott közlekedési helyzet lehetséges variációit.

Matthias Althoff, a Müncheni Műszaki Egyetem professzora elmondta, hogy az alkalmazásokkal vezérelt autonóm járművek számára egy veszélyes szituáció hatalmas kihívást jelent. De az autonóm közlekedést csak akkor fogja elfogadni a lakosság, ha az emberek biztosak lehetnek abban, hogy a gépkocsik - függetlenül attól, hogy mennyire áttekinthetetlen a közlekedési helyzet - nem veszélyeztetnek majd más közlekedési résztvevőket.

A most kifejlesztett program a közlekedés során folyamatosan elemzi és előrejelzi az eseményeket, ilyen szempontból 3-6 másodperccel tekint előre. A fedélzeti szenzorok adatai ezredmásodpercek alatt kerülnek rögzítésre és kiértékelésre. A szoftver minden közlekedési résztvevő lehetséges mozgásait kiszámítja, legalább is, ha azok a közlekedési renddel összhangban valósulnak meg. Az egyes szituációkhoz igazodva az alkalmazás minden mozgáshoz létrehoz lehetséges vészhelyzeti reakciókat és manővereket, amelyek lényege, hogy az autó úgy lassítson vagy gyorsuljon, hogy mások veszélyeztetése nélkül képes legyen biztonságos helyre jutni.

A müncheni kutatók bebizonyították, hogy lehetséges a valós idejű adatelemzés és a jövőbeli közlekedési szituációk szimulálása úgy, hogy eközben megbízható eredmények szülessenek. Utóbbiakat leegyszerűsített dinamikus modellek teszik lehetővé, amelyek figyelembe veszik az összes közlekedési résztvevő tulajdonságait. A szakemberek az adatok kiértékelésére egy virtuális modellt hoztak létre. Az információkat egy autonóm jármű segítségével valós körülmények között gyűjtötték, ilyen módon sikerült egy olyan tesztkörnyezetet megalkotni, amely a mindennapos közlekedési szituációkat tükrözi vissza. Althoff kiemelte, hogy a biztonsági rendszer nem befolyásolta negatív irányba a közlekedési magatartást és teljesítményt, s az előnye, hogy bármely mozgásvezérlő programmal ötvözhető.

Az autonóm közlekedésben a kereszteződés-asszisztensek jelenthetik a következő szintet és biztosítják azt, hogy elkerülhetők legyenek az olyan helyzetek, amelyek balesetekhez vezethetnek. Ilyen, amikor egy gyalogos egy gépkocsi mögül az úttestre lép vagy amikor egy vezető nem lát be egy mellékutcába. Szintén problémát jelentenek a veszélyes kereszteződések. A jelenlegi radarok, ultrahullámú és videoszenzorok ugyan az autók szemei és fülei, de nem láthatnak a sarkok vagy az akadályok mögé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #15
    "Jelen állás szerint a biztosítóknak eszük ágában sincs felelősséget vállalni és fizetni"
    Ez ami totál értelmetlenség. A biztosítás kötelező, az állam írja elő, a biztosító beárazza a kockázatot, a tulaj pedig kötelezően megköti valahol.
    A casco jellegű biztosítás is hasonló elvek mentén árazódik, csak más pl. az önrész konstrukció, illetve az autó ára fixen ismert amit téríteni kell. A biztosító abból él hogy kockázatot kalkulál és biztosítási díjat szed, nem igazán látom hogy miért ne akarnák tovább csinálni ezt az üzletet.
  • nlght #14
    Félreértetted. Nem a hagyományos vezetési-biztosítási modellt firtattam, hanem a jövőjét, amikor emberek helyett algoritmusok vezetnek. Jelen állás szerint a biztosítóknak eszük ágában sincs felelősséget vállalni és fizetni, ha algoritmus vezetett és balesetet okozott. A biztosító úgy veszi, mintha a tulaj szándékosan kenődött volna fel a fára az autójával az út mellett, közben pedig csak a nem látható út felfestés (pl. havazás) miatt ment fel a fára (vagy be az árokba) az algoritmus vezette autó. A gyártók sem vállalnak felelősséget. Ha baleset van, akkor fizessen a tulaj és kész, mindketten egyetértenek ebben.
  • defiant9 #13
    Ez egy totál értelmetlen következtetés. Jelenleg is a biztosító áll jót az emberi sofőr által okozott balesetért. A kérdés az lesz hogy kinek lesz magasabb a biztosítási díja, ami pedig az általa jelentett kockázattal korrelál üzleti alapon. Ha valaki utasként utazik, és a járművén van kötelező biztosítás akkor ő nem tehető felelőssé sem anyagi sem büntetőjogi értelemben.
  • nlght #12
    Pontosan, elég ha pl. egy kis gép kényszerleszállást hajt végre az autópályán, idén is volt ilyen eset, szerencsére nem halt meg senki. Vagy épp földcsuszamlás van vagy földrengés miatt szétszakad az út, vagy a szembejövő kamionban elalszik a román sofőr.
  • nlght #11
    A fő probléma szerintem az autonóm vezetéssel továbbra is az, hogy a biztosítók is és a gyártók is a sofőrre akarják terelni a felelősséget balesetek esetében akkor is ha az algoritmus vezetett és okozott balesetet, amíg az előbbi kettő nem vállalja a felelősséget, addig a fasz se fogja algoritmusra bízni a vezetést, csak az idióták.
  • _svd_ #10
    A szabályos közlekedés nem védi ki a balesetet minden esetben. Még akkor is előfordulhatnak balesetek, amikor mindenki teljesen szabályosan közlekedik.
  • Agyturbinikusz #9
    Nem nyert, ha ismered a JHSA fogalmát, akkor van egy gyönyörű prioritás lista, ami azt mondja, hogy először meg kell próbálni teljesen eltüntetni a veszély forrást.

    Akkor most gondold végig a járda mit jelent, és hol helyezkedik el abban a listában. Vagyis akik ezt nem ismerték fel és alkalmazták, azok hibáztak.

    Mert a KRESZ az egy adminisztrációs megoldás ami a második legrosszabb megoldás, a legrosszabb megoldás ha mindenkinek teljes test pancelban kellene sétálni. Bár ha így folytatjuk akkor a zseniális törvényhozás ezt fogja bevezetni.
  • Csaba161 #8
    Nos ezért találták fel a JÁRDÁT. Amíg csak lovaskocsik voltak, persze akkor is sok embert elgázoltak, a legismertebb ilyen Pierre Curie volt, nem volt járda, nem ismerték azt. Csak az autók megjelenésével lett JÁRDA, bár már előtte a villamosok megjelenésével is sok ember vált ennek az áldozatává, mint pl. Teller Ede, akinek levágta a villamos a lábát. Mindezek miatt vezették be a KRESZ-t. (Az más kérdés, hogy nem tartják be az emberek a KRESZ szabályait.)

    (Bocs, ez a #6. hozzászólásra ment.)
    Utoljára szerkesztette: Csaba161, 2020.12.15. 16:33:08
  • defiant9 #7
    "Azt hiszem ezt szabadalmaztatom. Vagy megvolt már?"
    Yep, ezt már nem fogadnák el tőled mint eredeti ötlet.
  • Agyturbinikusz #6
    Az elso problema, az, hogy ki volt az a marha, aki az autot kiengedte az utcara. Zart palyas kozlekedessel, kb az osszes baleset megelozheto.
    Akkor amikor a lovaskocsik is gazoltak halalra az embereket, senki nem aggodot ezen.

    Tradicionalis marhasag megint nyert.