Előrejelezhető az autó­alkatrészek élettartama

Egy darmstadti startup a mesterséges intelligencia segítségével prognosztizálná az egyes károk bekövetkezését.

A Compredict nevű vállalkozás abban segít a gépkocsi-tulajdonosoknak és -üzemeltetőknek, hogy megmondja: melyik alkatrész körülbelül mikor mehet tönkre. A gyártóknak az az érdekük, hogy a beszerelt egyes elemek minél tovább működjenek és a járművek 150 000-300 000 kilométer tudjanak megtenni zökkenőmentesen. Ugyanakkor minél kevesebb pénzt akarnak kifizetni az egyes alkatrészek legyártásakor.

A társaságnak már olyan ügyfelei vannak, mint az Audi, a Honda, a Magna PT, a Porsche és a Volkswagen. A kezdetekkor Stéphane Foulard és Rafael Fietzek a Darmstadti Műszaki Egyetem hallgatói voltak, majd már a doktori munkájuk során is a témával foglalkoztak, 2016-ban pedig megalapították a vállalatot. Az első támogatók és befektetők között volt a SEK Ventures és a THI Investments, idén márciusban pedig a Michelin Ventures. A cég azzal keresi a pénzét, hogy hozzáférést szerez az egyes autók beépített szenzoraihoz, ezt követően a mesterséges intelligencia segítségével kiértékeli a gyártók és a beszállítók adatait, majd elkészíti az egyes gépkocsik felhasználási profilját. Ezért az adatvédelem kiemelt fontosságú.

A szolgáltatás egyelőre nem érhető el felhasználók számára, azonban Fietzek nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy ez a jövőben megváltozhat. Egy további lehetőség a műhelyek és a biztosítótársaságok információinak a beszerzése. Mindenesetre a visszajelzések azt mutatták, hogy a kifejlesztett szoftver zökkenőmentesen működik, így az elképzelésnek egyértelműen van jövője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #39
    "Kérnék egy moderátort, hogy akik ilyen szinten OFFTOPIC irányba visznek SZÁNT SZÁNDÉKKAL egy vitát, azt jutalmazzák ennek megfelelően."
    Támogatom, keressük ki ki volt az aki elsőként OFFTOPIC irányba vitte a témát és Tesla fanboykodásával:
    #23 "Szerintem inkább arról van szó Tesla esetében, hogy az egyszerű emberek is érzik, hogy EZ a jövő.
    Olcsón járnak vele, környezetbarát, CSENDES (hibridben amikor elektro suhanásból átváltasz motorra ezt nagyon érzed ...)"
  • mrzed001 #38
    Kérnék egy moderátort, hogy akik ilyen szinten OFFTOPIC irányba visznek SZÁNT SZÁNDÉKKAL egy vitát, azt jutalmazzák ennek megfelelően.

    Autóalkatrészektről, tartósságról szól a topic. És nem defiant9 Teslafóbiájáról. Meg a folyamatos személyeskedése ...

  • defiant9 #37
    "És nem én fogom megkeresni neked, helyetted.
    Tényekre bunkózással válaszolni .."

    Tehát akkor saját állításod szerint mégsem sikerült a tényeked betenni, megkeresés meg már nem megy. A vitát így ezen a szálon is buktad.
  • mrzed001 #36
    Barátom, teljesen elszállt a józan eszed.
    És nem én fogom megkeresni neked, helyetted.

    Tényekre bunkózással válaszolni ... csá lúzer.
  • defiant9 #35
    "Vagy észre sem veszed "
    Csakhogy ez nem cáfolat az állításomra. Ha nincs érdemi válaszod akkor próbáld ezt elismerni, ne maszatolni.

    "gyárral ez majd megy lejjebb."
    Tehát jelenleg luxus kategórában van, és az egyszerű emberek vételi szintján nem valós alternatíva. Ennyi. Ismét buktál.

    "Az ugye ma is tud venni egy Zoe-t, egy Leaf ..."
    Az hogy bediézel valamit és arra reagálsz egy oda nem illőt azzal csak magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt. Olvasd el és gondolkodj hogy amit írtál az miért nem válasz arra amit beidéztél:
    "A dyra féle egyszerű ember ma még éppen azt érzi hogy neki nem lesz ilyen luxi önvezetője, meg eleve nem is kell neki, kormányt akar és prüszköl ha el akarod venni."
    Az ugye ma is tud venni egy Zoe-t, egy Leaf ...


    Tényleg mintha egy elmeroggyanttal vitakoznék.

    "Ugyanúgy ahogy a dízelek kitiltását is."
    Ahogy mondtam van ilyen hatás, csak nem annyira szignifikáns amilyennek beállítod, bejelenteni egy tervet 10 éves távlatban más mint ténylegsen húsbavágóan bevezetni a korlátozást. Én egyébként támogatom a légszennyezés elleni küzdelmet. De a lényeg itt is az áron van, úgy kerül fel valami az egyszeri polgár választéklistájára hogy elérhető árú lesz, vagyis tesznek rá egy rakat kedvezményt, arra nem kényszeríthető senki hogy 20 millás autót vegyen, akkor inkább sokan mással járnak.

    "Plusz 1,5 misi is volt a különbség."
    Még mindig jelentősen elmarad az akkus felártól. Ez egyébként nem más mint kezdeti állami támogatás egyik formája, ami addig működőképes ameddig nincs sok ilyen jármű, ahogy elkezd fájni az adóbevétel kiesés amit a "tehetős" autósokra vetnek ki akkor megszűnik.
  • mrzed001 #34
    "Vagy nem terjed tovább, mert azon az áron nem kell"
    Vagy észre sem veszed és beleépítik az árába ... pl ABS, ASR, ESP


    "Egyébként mutasd meg kérlek a nem prémium(=feláras) BMW-t vagy Mercedes-t, vagy mutasd meg a népautó Tesla-t."
    A Model 3 alap 12MFt (mármint ha usa-ba veszed 37.000 $) ... itt még 43.000 euro (16 MFt) ... de a berlini gyárral ez majd megy lejjebb.
    És ha már vicceskedni akarunk, igen, a Tesla kövi dobása egy olcsó kis kocsi: https://www.autocar.co.uk/car-news/industry/tesla-previews-small-electric-car-china


    "A dyra féle egyszerű ember ma még éppen azt érzi hogy neki nem lesz ilyen luxi önvezetője, meg eleve nem is kell neki, kormányt akar és prüszköl ha el akarod venni."
    Az ugye ma is tud venni egy Zoe-t, egy Leaf ...


    "Ennek valóban lehet ilyen eredménye, csak erre sem gondol ma az egyszeri polgár, egyébként politikailag ez egy drága(=népszerűtlen) húzás lenne, tipikus politikus nem szívesen lépi meg ameddig nem muszály."
    Már most kijelentették a politikusok. Ugyanúgy ahogy a dízelek kitiltását is. Sok városban be is vezették.


    "Csakhogy a dízel felára párszázezer volt, nem 20 millió. "
    Hohóóó, akkoriban a dízel változat 30+%-ot dobott az áron (mert olcsó üzemagyag miatt tömegesen vették)
    Plusz 1,5 misi is volt a különbség.
  • defiant9 #33
    "Utána terjed tovább a közép és kis kategóriákra."
    Vagy nem terjed tovább, mert azon az áron nem kell, ahogy írta valaki korábban technikailag még egy elektromos ablakemelő is feláras extra, amit sokan ezért meg sem rendelnek. Egyébként mutasd meg kérlek a nem prémium(=feláras) BMW-t vagy Mercedes-t, vagy mutasd meg a népautó Tesla-t. A dyra féle egyszerű ember ma még éppen azt érzi hogy neki nem lesz ilyen luxi önvezetője, meg eleve nem is kell neki, kormányt akar és prüszköl ha el akarod venni. A többség érdemben nem gondolkozik a kérdésen, az ára miat totálisan kívül esik a radarjukon egy Tesla, ahogy egy Ferrari is, megnézik az utcán.

    "Meg szigor, pl kitiltják belvárosból belsőégésű autókat több nagyvárosban is 5 éven belül."
    Ennek valóban lehet ilyen eredménye, csak erre sem gondol ma az egyszeri polgár, egyébként politikailag ez egy drága(=népszerűtlen) húzás lenne, tipikus politikus nem szívesen lépi meg ameddig nem muszály.

    "75%-al olcsóbb elektromos igencsak jól hangzik az embereknek"
    Csakhogy a dízel felára párszázezer volt, nem 20 millió.
  • mrzed001 #32
    "Ugye megvan hogy azért hívják luxus autónak a Tesla-t meg a BMW-t is mert nem az egyszerű embrek veszik."
    Ugye megvan, hogy MINDEN újítás elsőnek a luxus autókban kerül bevezetésre. Utána terjed tovább a közép és kis kategóriákra.


    "Jelen állás szerint az egyszerű ember nem úgy gondolja hogy neki ilyen drága járműre van szüksége."
    Attól függ. Ha állandóan a belvárosban kell parkolnia, akkor már csak a parkolási díjból bejön neki egy kis EV ára.
    Az általam felsorolt indokok miatt nem veszi: töltőhelyek (km-frász), töltési árak (5-6L fogyival marad benya vagy dízelnél), fóbia (úúúúriszten ááááraaaaaaammmm).


    "10 év távlatában viszont már egy látható része lesz az autóparknak elektromos, de kellenek hozzá az állami kedvezmények"
    Meg szigor, pl kitiltják belvárosból belsőégésű autókat több nagyvárosban is 5 éven belül.

    "piaci alapon ez egy jóval lassabb folyamat lenne. "
    A 1,5L vs 6L fogyi maga egy erős piaci érv a vásárló számára.
    Amikor dízel 40%-al olcsóbb volt mint benya, és 40%-al kevesebbet evett belőle kocsi, mindenki dízelt vett 1,5x-es áron is.
    A 75%-al olcsóbb elektromos igencsak jól hangzik az embereknek.
  • defiant9 #31
    "Vannak ismerőseim, zsír új luxus járgányt vesznek (BMW, Merci)"
    Ugye megvan hogy azért hívják luxus autónak a Tesla-t meg a BMW-t is mert nem az egyszerű embrek veszik. Jelen állás szerint az egyszerű ember nem úgy gondolja hogy neki ilyen drága járműre van szüksége.

    "És amíg a köztéri töltés nincs megoldva, amíg ennyire drága ... addig tényleg a béka sgge alatt lesz az EV penetráció."
    A bekerülés ár a fő probléma, de valahol minden költség elem benne van a képletben, a norvégok olyan sok kedvezményt raktak rá az elektromos autóra hogy még elolvasni is sok. Ekkora mozgástere legtöbb - nem nyersanyagvagyonon csücsülő - országnak nincs, nekünk sem, bár most pár milliáddal mi is megdotáltuk ezen járműveket.

    Én nem vagyok az elektromos autók ellensége, csak arra mutattam rá hogy ez még nem nincs elérhető távolságban, a hurrá optimizmus még korai. 10 év távlatában viszont már egy látható része lesz az autóparknak elektromos, de kellenek hozzá az állami kedvezmények, piaci alapon ez egy jóval lassabb folyamat lenne.
  • mrzed001 #30
    "A fő ok a pénz, az ár-érték arány. 25 millióért sokaknak messze az ingerköszöbük felett van, az "elektro suhanás" feeling ennyit nem ér nekik."
    Sajnos én nem így látom.
    Vannak ismerőseim, zsír új luxus járgányt vesznek (BMW, Merci). Az osztrákokról meg ne is beszéljünk, akik totál német luxus autó mániásak. És büszkék is rá (ossssstobaaaaa)

    Viszont vannak ismerőseim akik már elindultak az úton és új hibridet vesznek (Rav4, RX450h, NX300h).
    Ők már belekóstoltak az elektromos hajtásba, ők már nem zárkóznak el tőle hogy következő kocsijuk akár tisztán elektromos legyen vagy töltős hibrid.

    És alig pár ismerősöm, aki EV-t vett, kis városugrót. (OK 1 Teslást is ismerek, de csak barát-barátja)


    "Ahol a sok vízerőmű miatt gyakran fillérekért van az áram"
    Itt se drága ám. Valami 39Ft/kWh ... ezzel kb 1,5L/100 km fogyasztás jön ki benyára átszámolva.
    A gáz az, hogy a Teslán kívül a többi töltő (az államilag kiépített is) Kva drága. 80-100 Ft.


    És amíg a köztéri töltés nincs megoldva, amíg ennyire drága ... addig tényleg a béka sgge alatt lesz az EV penetráció.

    USA szinten Tesla nem tud annyit termelni, hogy ne fogyna azonnal el (de már legalább nincsenek 6-8 hónapos várakozások)
    CyberTruck-ra 3 nap alatt valami 45.000 előrendelés érkezett. Utoljára néztem már túl voltak 70.000-en.

    A kamionosok már tűkön ülve várják a Tesla Semi Truck piacra dobását (üzemi teszteket csinál velük Tesla, rendszeresen vannak videók ahogy autósok lekapják azokat út közben)