SG.hu·

Járása alapján azonosítaná az autótulajdonost az új slusszkulcs

Járása alapján azonosítaná az autó­tulajdonost az új slusszkulcs
Egy új technikával tenné biztonságosabbá a slusszkulcsot két vállalat.

A Volkswagen és az NXP hamburgi fejlesztőközpontja egy olyan megoldáson dolgozik, amely a járása alapján ismeri fel a gépkocsi tulajdonosát. A slusszkulcs ugyanis az okostelefonnal együtt elemzi majd ki a felhasználó tipikus járásmintáját és a jármű ajtaja csak akkor fog automatikusan kinyílni, ha a járásminta megegyezik az eltárolt mintával. A járás elemzéséhez felhasználják többek között az okostelefonok gyorsulásmérőjét és giroszkópját.

A fejlesztés az ultra-szélessávú technológiának köszönhetően valósulhat meg. Az ipar tavasszal már elfogadta a kapcsolódó szabványt és a használt rádiótechnika lehetővé teszi az adó helyzetének sokkal pontosabb meghatározását, mint például a Bluetooth segítségével.

Bernd Ette, a Volkswagen fejlesztője megalkotott egy olyan koncepciómodellt, amelynél az ajtók akkor is kinyílnak, ha valakinek ellopták a slusszkulcsát. A szakember közölte, hogy 12 tesztszemély próbálta ki több mint ezer alkalommal a technikát és az esetek 95 százalékában működött az eljárás. Nehézségeket az okozott, ha például egy nő lapos sarkú cipőről magassarkú cipőre váltott át, mert ilyenkor megváltozott a járása. A felismerés egyre pontosabb, mert a technika öntanuló.

Érdekesség, hogy további funkciók is integrálhatók a folyamatba, például a felhasználók egyedi gesztusokat is meghatározhatnak, amelyeknek meg kell előzniük az ajtó kinyitását.

Az elmúlt években számos ötlet került szóba a slusszkulcs kiváltására. Így felmerült, hogy az eszközt a szelfi is helyettesítheti, továbbá az, hogy ujjlenyomattal is indulhatnának az autók, valamint az, hogy a mobiltelefon, illetve az iPhone szintén kiválthatja a slusszkulcsot.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© esztyopa2019. 09. 09.. 11:11||#19
A perspektíva -szédítő !
Már baromira zavart,hogy az ajtónyitóval pittyenteni kell.Fárasztó,és időigényes.
Viszont alkoholszondaként is használható ! Ha a tulaj négykézláb megy a kocsihoz,nem engedi beszállni.
Innen csak egy lépés az egyedi hónaljszag-azonosító , vagy a fülméret-felismerő,stb.
Ime a 21.század észbontó tecnikai áttörése !

Utoljára szerkesztette: esztyopa, 2019.09.09. 11:13:57
© Szefmester2019. 09. 03.. 08:33||#18
Hmm.. ha sportcipőről alkalmira váltok, vagy bakancsra már más a járásom, ha esetleg viszek szatyrokat is a kezemben megint változik. Mobilvinyó van a zsebemben? Alap hogy még rezgésmentesebben járok... Lesántultam? Vagy csak simán beteg vagyok? Detto. Rohadtul wc-re kell mennem? 😄

Mennyi mennyi eset ami eltérést okozhat.
© ostoros2019. 09. 02.. 21:02||#17
Vagyis a tolvajnak mindössze utánoznia kell a járásodat...
© passatgt2019. 09. 02.. 13:55||#16
Szerintem itt inkább arra kell gondolni, hogy mondjuk a telefonod nálad van és odamész a kocsihoz, akkor automatán kinyílik. Viszont ha nem ismeri fel a járásod, akkor előveszed a telefont és authentikálod makad(ujjlenyomat, faceid akármi) és akkor nyílik ki. Ha 95%-ban automatán kinyílik, az elég jó. Ha telefont ellopják akkor meg hiába sétál oda az autóhoz a tolvaj, nem fogja tudni kinyitni.
Utoljára szerkesztette: passatgt, 2019.09.02. 13:56:07
© Myers2019. 09. 02.. 12:56||#15
Lehet ezt fokozni. Ha csak 95%-ot tud a technika, akkor zsebre kell vágni a kulcsot, és akkor majd a csípőjének a ringását is elemzi. 😊

Egyébként meg mi van, ha rohanok a kocsihoz? Lesz benne egy rohanás profil is?
© Archenemy2019. 09. 02.. 11:49||#14
Baszki megelőztél ezzel a poénnal, pedig mikor rákattintottam, pont valami ilyesmit akartam írni 😄
© VolJin2019. 09. 02.. 10:00||#13
Rakjanak bele íriszszkennert is, és akkor
"A nézését meg a járását..."
Utoljára szerkesztette: VolJin, 2019.09.02. 10:01:53
© PLaci2019. 09. 01.. 10:56||#12
Aki lesántul, az meg buszozzon.....
© ostoros2019. 08. 31.. 21:44||#11
Gondolom akkor ha részegen közelítesz a kocsid felé, az automatikusan elmenekül előled, ha pedig sarokba szorítod, akkor ajtózár be... 😄
© NEOreg32019. 08. 31.. 20:39||#10
"Your scientists were so preoccupied with whether or not they could, they didn’t stop to think if they should."