Berta Sándor

Világos etikai szabályok kellenek az autók fedélzeti számítógépeinek

A német közlekedési minisztérium etikai bizottsága a világon elsőként dolgozott ki irányelveket a gépkocsik számítógépei számára.

A német kormány ezen irányelvek alapján akarja meghozni a szükséges intézkedéseket. A kabinet által elfogadott intézkedésterv fontos lépés az automatizált, hálózatba kötött vezetés nemzetközi továbbfejlesztése felé, ráadásul elősegítheti az új technológiával kapcsolatos társadalmi párbeszédet és hozzájárulhat ahhoz, hogy Németország úttörő legyen a Mobilitás 4.0 területén. A független etikai, jogi, közlekedési, informatikai, fogyasztóvédelmi és műszaki szakértőkből, mérnökökből, filozófusokból, teológusokból, valamint szakmai és céges szervezetek képviselőiből álló etikai bizottság vezetője Udo Di Fabio egykori német szövetségi alkotmánybíró volt. A testület összesen 20 tézist dolgozott ki.

Alapvetéseik szerint az automatizált és hálózatba kötött vezetés etikailag akkor elfogadható, ha
  • a rendszerek kevesebb balesetet okoznak, mint az emberek;
  • az emberi élet védelmének mindig elsődlegesnek kell lennie;
  • az elkerülhetetlen baleseti szituációkban megengedhetetlen az emberek személyes jellemzők alapján való azonosítása;
  • minden egyes közlekedési helyzetben világosan szabályozni kell, hogy ki felel az egyes vezetési feladatokért, az ember vagy a számítógép;
  • dokumentálni és tárolni kell, hogy ki vezet, többek között az esetleges későbbi eljárások miatt is;
  • és végül minden autósnak biztosítani kell, hogy ő dönthessen a járműadatok továbbadásáról és felhasználásáról.

  • A német kormány intézkedéstervében az is szerepel, hogy a német közúti közlekedési jogot következetesen hozzá kell igazítani az automatizált rendszerek technológiai fejlődéséhez; ki kell egyenlíteni az adatszerzés és az adatvédelem rendszerét, s biztosítani kell az információs önrendelkezés jogát; az automatizált rendszerekkel kapcsolatban nemzetközi szabványokat kell kidolgozni azért, hogy megvalósulhasson a biztonságos, határokon átnyúló használat; végül ki kell dolgozni egy megfelelő jogi keretet, amely tartalmazza az etikai irányelvekben leírt alapelveket.

    Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • Elmin #18
      "Ahham, szóval a sétáló kismama a gyerekével/babakocsival és a mezei sétáló felnőtt az egy kalap alá fog esni...ez ám a polkorrekt.
      Kíváncsi leszek ezt hány baleset után gondolják tovább. (mondjuk az első elkaszált óvodás csoport után... azok kevesebben voltak mint a többi lehetőség."
      Mivel az autó a sebességét az útviszonyoknak, és a látási viszonyoknak megfelelően fogja megválasztani, ezért ez nem fog megtörténni.
    • Elmin #17
      "Azert valahogy muszaj lesz donteni. Peldaul eletkor es szin alapjan nyugodtan lehetne pontozni. Javaslom a vilagos szinek magasabb pont ertekuek legyenek. "
      Ha te vagy a sofőr, és te leszel a sötétebb, akkor megelégszel azzal, hogy az autó nekimegy a villanyoszlopnak, és te fogsz meghalni?
    • duke #16
      "Vajon a repülőgépek miért nem önvezetőek már? Hiába sokkal jobb a reakcióideje vagy hiába nem fárad el, nem beszélget vagy sms-ezik soha az útra figyelés helyett."

      A repules teljessen mas helyzet.
      Az ut nagy reszeben mar 30-40 eve robot repul. Es 99 %-ban szakkepzet nagy gyakorlattal rendelkezo profik vezetnek.
      Es ami a leglenyegesebb, meg igy is csak, azert kepessek keves balesettel repulni, mert duplazva, neha triplazva vannak a pilotak.
      Azert van viszonylag keves repulogepbaleset, mert a pilotak egymast kijavitjak, felugyelik.

      Ha a hetkoznapi autoskozlekedesben hasonlo feltetelek lennenek, hogy profi soforok, egymast segitve vezetnek az autot, akkor kb evente lenne baleset. Ilyen feltetelekkel, meg az ember is kepes volna turheto baleseti statisztikat produkalni.
    • duke #15
      "Mondok jobban: mi a francnak egyáltalán önvezető autó?! "

      Mert az emberek millio szamra torik zuzzak, olik egymast az utakon. Olyan az utca mintha folyamatos haboru lenne.
      Ezenkivul 1000 milliardos nagysagrendu karokat okoznak az allando balesetek,halalesetek, korhazi kezelesek, dugok, lezart utak, kesesek.
      Es persze a kenyelem a praktikusag, hogy nem kell tobbe a vezetesre, parkolasra idot pazarolni.
    • duke #14
      "az elkerülhetetlen baleseti szituációkban megengedhetetlen az emberek személyes jellemzők alapján való azonosítása "

      Azert valahogy muszaj lesz donteni. Peldaul eletkor es szin alapjan nyugodtan lehetne pontozni. Javaslom a vilagos szinek magasabb pont ertekuek legyenek.
      Utoljára szerkesztette: duke, 2017.09.05. 13:40:06
    • NEXUS6 #13
      Londonban pl 1 m-re megközelíted a járdaszegélyt gyalogosan a sokkal gyilkosabb forgalmú úton már is satufék a kocsiknak. Nálunk meg ad egy tockost az oktató, ha lassítasz mert az útszélén toporog a nagyi, Nem csalogatjuk azt a gyalogost! XD

      Van a kultúrák, országok, emberek közlekedési szokásaiban különbség. Ha nálunk egy robikocsi angolosan előzékenykedik, a 10-edik ilyen esetre biztos valaki bele megy hátulról.
      Ez a különbség mondjuk az egyes országok baleseti statisztikájában is meglátszik, a UK-ban 1/2 annyi halálos baleset van átlagban, mint nálunk, nálunk meg 1/2 annyi, mint a Balkánon.

      Ha a robikocsi szoftvere figyelembe veszi a közlekedési kultúrális különbséget, akkor rasszista, meg gyilkos, ha nem és mindenhol a legjobbra megy, akkor is, mert akkor meg a nyugati kultúrát erölteti.

      Ez az egész sokkal bonyisabb, mint sem csak tisztán technikai, max jogi kérdésnek kéne kezelni. A tisztelt, cikkben szereplő grémium meg jól elhasalt a kérdésen, mert ugyan adtak egy PC-sen hiperkorrekt választ, csak épp azt nem veszik észre, hogy ezzel is a nyugati szemléletet eröltetik. Ami ugye általában is jellemző az ilyen PC-s hiperkorrektségre.

      Vajon egy átprogramozott gyilkos robikocsit majd hogy állítanak meg a rendőrök és hány áldozatot fog követelni, ha már pl. a háború, a hadviselés kultúrális különbségeinél tartunk!?
      Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.08.31. 16:15:39
    • molnibalage83 #12
      Az ember vezette vadászgépeket legfeljebb az útvonalrepülésen viszi robotpilóta.
    • molnibalage83 #11
      Az airlinereket az idő kb. 98-99%-ban a robotpilóta vezeti, a leszállás végfázisa az, ahol nem vagy ott, ahol nincs ILS a reptéren, akkor kicsit korábban. Az ütközések elkerülési is már automatikus a nagy airlinereken, TCAS rulez.

      A kisebb gépeket azért nem, mert drága a rendszer, nem azért, mert megbízhatatlan. Nem véletlenül van a kisgépes mindenféle baleseti statja messze az airlinerek felett...
    • kvp #10
      "Vajon a repülőgépek miért nem önvezetőek már?"

      Ar ertek aranyban meg egyelore olcsobb az ember. A katonai gepek jelentos resze onvezeto es sok civil repulot se vezet mar hozzaerto ember, csak felugyelik a szoftvert. Ha leall a szoftver, ezek a pilotak nem tudnak meg leszallni sem.

      "Az egésznek a jogi vonzata is komoly (ha a tulajdonos viseli az objektív felelősséget az esetlegesen okozott balesetekért, akkor vajon akarja-e majd? mert a gyártók nem lesznek rá hajlandóak)."

      Teljesen automata autonal nincs sofor, tehat a biztosito es a gyarto lerendezi maguk kozt hogy ki fizet, ezert van a felelossegbiztositas.

      A kozuti kornyezetben az a jo, hogy ha gond van meg lehet allni. Igy a szamitogepek legrosszabb esetben megallnak a keresztezodes kozepen es kiteszik a hivja a tech support-ot feliratot. Ez sokkal biztonsagosabb mint egy repulon ugyanez, ahol a gep leesik ha leall. Az elso automata autok kozt lesznek araszolo ovatos es megy mint a fene valtozatok is. Az utobbiakat elobb-utobb be fogjak tiltani, maradnak a biztonsagosak. Aztan ha mar nincs emberi sofor, akkor vegre mehetnek rendes sebesseggel, tablak es jelzolampak nelkul, halozatba kotve. (ugyanez volt az automata vonatok eseten is, a vegyes uzem mindig lassabb mint a csak emberes vagy csak automata, viszont a tiszta automata mindig gyorsabb mint a tiszta emberes)
    • fonak #9
      Ezt kategorikusan kijelenteni erős. Úgy nem fog vezetni még egy ideig (amíg nem lesz erős MI), mint az ember. Vajon a repülőgépek miért nem önvezetőek már? Hiába sokkal jobb a reakcióideje vagy hiába nem fárad el, nem beszélget vagy sms-ezik soha az útra figyelés helyett.
      Aztán szoftverekben bugok vannak, meghackelhetik. Az egésznek a jogi vonzata is komoly (ha a tulajdonos viseli az objektív felelősséget az esetlegesen okozott balesetekért, akkor vajon akarja-e majd? mert a gyártók nem lesznek rá hajlandóak). Nagyon összetett az közúti környezet (összehasonlítva a kötött pályával) főleg hogy egyidejűleg közlekednének még jó darabig ember vezette járművekkel. Nem csak a kaliforniai és nevadai utakon, hanem majd kaotikus nagyvárosokban is, ahol tesznek a sofőrök minden szabályra.