Berta Sándor

Veszélyes a headset és a HUD is

Franciaországban betiltották a headsetek használatát, míg Kanadában kutatók megállapították, hogy a HUD-ok is elvonják a vezetők figyelmét.

A franciaországi tilalom egyaránt vonatkozik az autósokra és a kerékpárosokra. Aki megszegi a szabályt és így telefonál vagy hallgat zenét, az minimum 135 eurót köteles fizetni és 3 büntetőpont is bekerül a neve mellé a jogosítvány-rendszerbe. Azt egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy a headset kábelt vagy Bluetooth-kapcsolatot használ-e. Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter már januárban bejelentette, hogy ez a lépés várható, az indoklás az volt, hogy a megoldások elvonják a vezetők figyelmét és így növelhető a közlekedésbiztonság. A tilalom minden járműtípusra vonatkozik, függetlenül attól, hogy azok motorizáltak-e vagy sem.

A 2015-743-as számú kormányrendelet június 25-i keltezésű és az összes fejhallgatóra vonatkozik. Kivételt csak a hallókészülékek, illetve a rendőrség, a vámosok, a tűzoltók, a mentősök, a rabszállítók és az ambuláns személyzetek által használt eszközök képeznek. Emellett a jövőben továbbra is szabadon használhatók lesznek a bukósisakokba beépített és a járművekbe integrált, fejhallgató nélküli rendszerek. Az egyelőre kérdéses, hogy ezek működését szabályozzák-e a jövőben.


A Torontói Egyetem munkatársa kimutatták, hogy a HUD-ok, azaz az autók szélvédőjére vetített tecnika használatának van egy nem kívánt mellékhatása. Ezeknek a készülékeknek elvileg az autóst kellene tehermentesíteniük, de ez nem igazán valósul meg. A szélvédőkre számos adat felkerülhet, például a navigációs információk, az aktuális sebesség és a bejövő hívások. A kutatók szerint a vezetők nem tudják az utat figyelni, mert a HUD túlzottan elvonja a figyelmüket. A koncentrációs képesség fokozatosan gyengül és az autós egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy ilyen sok információt egy időben dolgozzon fel.

Ian Spence, a Torontói Egyetem szakembere elmondta, hogy a vezetőknek meg kell osztaniuk a figyelmüket, hogy elboldoguljanak a további vizuális információkkal. A HUD-ok használatakor az autósoknak nem csupán arra kell összpontosítaniuk, ami az utcán történik, hanem azzal is foglalkozniuk kell, hogy milyen figyelmeztetések jelennek meg a szélvédőn. A fő kritika, hogy nehéz megkülönböztetni egymástól a közvetlen veszélyeket jelző és az egyéb információkat. A tudósok a kutatási eredményeket nyilvánosságra hozták a Plos One tudományos újságban.

Tavaly októberben az Amerikai Automobil Szövetség (AAA) Közlekedésbiztonsági Alapítványa és a Utahi Egyetem kimutatta, hogy a navigációs eszközök és a rádiók beszédvezérléssel való irányítása teljes mértékben leköti a vezetők figyelmét. Emellett nemrég ismertté vált, hogy az okosórák is elvonhatják az autósok figyelmét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #17
    Akkor az utasokat is be kell tiltani, mert mivan, ha beszélnek a vezetővel és elvonják a figyelmét!
    Ez egy abszurd szabályozás, de a franciák "megérdemlik" XD
    Tiltsuk be a közlekedést és akkor 100%-kal csökken a közlekedési balesetek száma!!
  • Macropus Rufus #16
    azért érdekes ez a HUD probléma. Tehát a vezetésről elvonja a figyelmet ua. a vadászgépek pilótáinak meg nem... érdekes.
    Szerintem meg be kellene tiltani az összes műszert a kocsiban (seb.mérő, ford.szám mérő, egyéb visszajelző műszerek)
    És azt is be lehetne vezetni, hogy egy adott úton egy időben egyszerre csak 1db autó közlekedhet. Amiben nem lehet semmi, még rádió sem, se műszerek sem pedig utas! Mert ez utóbbi is elvonja a figyelmet.

  • dyra #15
    Pontosan minél gyakoroltabb vagy annál nagyobb az esélye, hogy nem látod meg a veszélyt. A láthatatlan gorilla című könyv pont ezeket a szitukat veszi sorra. Lehet kezelni ezt a dolgot. Csak annyit kell, tudni, hogy az ember egyszerre csak egy dologra tud koncentrálni. Ha másra is kell figyelned akkor váltasz a két esemény között. Van akinél ez gyorsabb, de ő sem képes két dologra figyelni max neked mint megfigyelőnek úgy tűnik. Rengeteg baleset történik amiatt, hogy a sofőr figyelme elterelődik.
  • Skylake #14
    A headsetek betiltását igazi baromságnak tartom, de azzal viszont egyetértek, hogy vezetés közben a kedves pilóta ugyan már ne b*sztassa az okoskütyükéit, ne akkor posztoljon már valami marhára fontosat: szóval a bamba szemeit ha lehet, akkor arra a fekete vagy szürke színű csíkra ott előtte előtte rögzítse, illetve a kezeit, amelyeket a permanens digitális szellemi önkielégítés fenntartásához használ a kütyükéin, ugyan már arra a kör alakú tárgyra helyezze, ott előtte. Várja meg, hogy az okosautók elérkezzenek hozzá, utána annyit piszkálgathatja digitális személyiségének eme tárgyi megtestesüléseit, amennyit csak akarja, és ameddig nem kezd jojózni a szeme, és ameddig meg nem fárad le a képernyőjén megjelenő digitális szemét folyamatos, és a jövőben várhatóan még inkább addiktív áradatától.

    Egyébként a mai okostelefonoknak van egy óriási hátrányuk: mivel nem lehetséges (jelenlegi technológia színvonalon) fizikai visszajelzést adni a működés meghatározott fázisairól, ahogy az a mára butatelefonná lett készülékeken van, mint fizikai billentyűzet, mindez ergonómiát tekintve nagyon is problémás. Az összes többi tényező ebből nő ki szerintem. Az érintés a mi számunkra egy adatbeviteli csatorna. Az okostelefonok óta az érintés nem működik - biztosra veszem, hogy te sem tudsz vakon begépelni egy telefonszámot az üveglapot tapicskolva - így ez rákényszerít minket arra, hogy a látás elnevezésű csatornát használjuk, és terheljük túl bizonyos helyzetekben: elég megnézni, a sok okosteló és tablet-zombit, amikor sétál valahova, és ha sokáig követed, megfigyelheted, hogy az átlagnál mekkorát romlik a multitaszking: amikor elkezd kacsázni, mozgása koordinációja csökken kissé, miközben bámulja / nyomkodja a kijelzőt, akkor biztos lehetsz benne, hogy valami fontos érkezett számára. Lehet sok ilyet látni, úgyhogy ennyit a multitaszkingról, és hogy mi mennyire óriási királyok vagyunk a multitaszkingban. Meg még ezt:

    http://www.forbes.com/sites/travisbradberry/2014/10/08/multitasking-damages-your-brain-and-career-new-studies-suggest/
    https://news.stanford.edu/news/2009/august24/multitask-research-study-082409.html

    Sajnos ez nem túl jó hír a kütyügyártóknak meg a keményvonalas IoT evangelistáknak, de sajnos ez van. Emberek vagyunk. Egyébként ahogy Turkle is megfigyelte (Turkle: Alone Together) agyi kémiánk olyan beállítottságú, hogy ha egyszerre több dolgot mi a saját nézőpontunkból elvégezhetőnek ítélünk, akkor ezt jutalmazásnak érezzük, illetve azt érezzük, hogy tevékenységünk teljesítménye különösen magas. Ezzel szemben ha objektív módon mérik meg személyek multitaszking teljesítményét, azok a személyek akik önmagukat jó teljesítményűeknek érzik, egyáltalán nem lesznek kimagasló teljesítményűek e rajtuk kívül álló mércék alapján. Az ergonómia és a munkapszichológia bőségesen kutatta és kutatja ezt a területet. A multitaszking vélt / valós képessége, az azzal kapcsolatos önjutalmazás, az objektív teljesítménnyel szemben tulajdonképpen ezért kicsit olyan, mint a mélységi mámor a búvároknál.
  • halaszlo #13
    Nem. Mondom, ha szitu van, nem figyelek az asszonyra. Egyszerűen kapcsol az agyam, hogy most ott action van és már nem is az asszonyra figyelek. Ez a kapcsolási idő pedig nem több, mint a normális reflex, amikor éppen nincs más zavaró tényező.
    Persze ehhez gyakorlat kell. Kezdő sofőrként volt, amikor azért karamboloztam, mert a tükröt néztem. A tükör volt a hibás? Nem. Meg kellett tanulnom, hogy az út a legfontosabb és minden más másodlagos.
    Ennyi erővel tényleg tiltsuk be az utasokat is. Főleg a feleségeket, mert azok a legveszélyesebbek. :)
    Utoljára szerkesztette: halaszlo, 2015.07.02. 10:22:59
  • dyra #12
    Súlyos tévedés. Ha épp az asszonyra figyelsz lehet, hogy nem látsz meg egy gyalogost az úton és átmész rajta. Ezen a döbbenetes videón magad is megtapasztalhatod a szitut https://www.youtube.com/watch?v=uWKlGb1gWyc . Jómagam mikor először láttam nem akartam elhinni.
  • SupraMKIII #11
    +1

    Tiltsuk be a vezetést mert a balesetek 100% ennek következtében van!

    Sőt, a járműveket is, mert így már csak bűncselekményre használhatók!

    De most komolyan: nincs valami bolygóközi szervezet, ami már betiltotta az idiótákat, és lehet hozzájuk csatlakozni?
  • dyra #10
    Nem értem ezen mit hőbörögtök, ezer meg egy kutatást igazolta, hogy az emberek képtelenek több dologra figyelni egyszerre. Akik azt hiszik, hogy tudnak a legveszélyesebbek mert tévednek. Amikor ott kell lenni mert helyzet van akkor ott kell lenni. Aki ennek a felelősségét nem érzi át ne vezessen autót az önmaga és embertársai érdekében. Hasonló intézkedésekre számítok és reménykedek itthon is.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2015.07.02. 09:44:10
  • halaszlo #9
    Elemir: "Az emberek 98%-a nem képes a multitaskingra"
    Ez így van. Viszont tud priorizálni. Ha beszél hozzám vezetés közben az asszony és valami fontos dolog történik az úton, akkor egyszerűen a fontosabb dologra koncentrálok és szólok az asszonynak, hogy bocs, de nem tudtam figyelni, mert az utat néztem. Ugyanez van az összes többi "kütyüvel", beleértve a műszerfalat is. Amikor éppen kanyarodom, nem valószínű, hogy éppen azt fogom nézni, hogy mennyivel megyek. És ha csörög a telefon, egyszerűen nem veszem fel. Majd amikor nyugottabb útszakasz következik, akkor lehet a figyelmet egyéb helyre osztani.
  • NEXUS6 #8
    Heccetet eleve utálom. Van akinek egész nap ott a fülén (bár még nem láttam, hogy használta is volna ;). Érdekes módon a beszélgetés nem zavar annyira, de ha sűrűsödik a helyzet én is elvesztem a fonalat, meg persze másra, káromkodásra használom a számat. Mondjuk vezetés közben telefont eleve föl sem veszem, tisztában vagyok a képességeimmel, úgy hiszem. :)
    Hud-on gondolkodtam, de el tudom képzelni hogy zavarhat. Bár szerintem elég ha az ember a perifériás látásával szerzi onnan az infót, de azt valszeg meg kell tanulni.
    Szal itt az a gond, hogy a tanulási fázisban sokkal több odafigyelést igényelhet minden és ezért kisrészben igazat akadok akár a vezetésközben telefonáló emberkéknek, hogy ők ezen már túlvannak. A kezdőt, gyakorlatlan vezetőt meg minden zavarja, leginkább a vezetés maga.