Berta Sándor

Windows 8 - felemás vélemények

A Microsoft kitart amellett, hogy az új operációs rendszerből legalább annyit értékesítettek az első hetekben, mint a Windows 7-ből, míg az All Things Digital nem ajánlja a Windows 8 telepítését az idősebb számítógépekre.

A CES 2013 elektronikai szakkiállításon a Microsoft Windows üzletágért felelős marketing és pénzügyi igazgató, Tami Reller bejelentette, hogy 2012 október vége óta összesen 60 millió darab Windows 8-licencet adtak el, ez pedig gyakorlatilag ugyanakkora mennyiség, mint három évvel ezelőtt a Windows 7 esetében. Ez a szám egyaránt tartalmazza az új eszközökön értékesített OEM licenceket és a frissítéseket. A Microsoft ezzel az információval reagált az elmúlt hetekben felmerült bírálatokra és cikkekre, amelyek szerint a Windows 8 eladása meglehetősen döcögősen indult, ettől függetlenül az elemzők arra számítanak, hogy sok felhasználó csak akkor fog átváltani az új operációs rendszerre, ha új számítógépet vesz. A cég közlése szerint erős növekedés látszik a platformra fejlesztett alkalmazások számában is: a Windows Store indulása óta az appok száma megnégyszereződött, a felhasználók pedig több mint 100 millió alkalmazást töltöttek le.

Az All Things Digital IT-blog ugyanakkor óva intette a régebbi PC-k tulajdonosait attól, hogy a Windows 8-ra frissítsék a meglévő operációs rendszerüket, mert komoly nehézségekbe ütközhetnek. Az egy-két évesnél idősebb számítógépek esetében a frissítési folyamat zsákutcának bizonyulhat akkor is, ha a PC elvileg megfelel a telepítési követelményeknek. Egy felhasználó arról számolt be, hogy mind a 2008-as Lenovo ThinkPad X301 laptopján, mind a 2009-es Hewlett-Packard TouchSmart 300 asztali számítógépén komoly lassulást tapasztalt, holott korábban mind a két eszközön kiválóan működött a Windows 7. A ThinkPad esetében gondok voltak a TouchPad kezelésével, különösen a Start képernyőnél, míg a HP PC-jén a mikrofon használhatatlannak bizonyult és a számítógép rendszeresen lefagyott. Csak számos HP- és Microsoft-program törlése után sikerült stabilizálni a gép működését.

A felhasználó főként azért volt dühös, mert a Microsoft telepítője semmilyen figyelmeztetést nem adott azzal kapcsolatban, hogy a rendszere nem kompatibilis a frissítéssel. Amikor szóvá tette a dolgot a konszernnél, akkor azt a választ kapta, hogy a telepítőfájl egész egyszerűen nem tudja, hogy az egyes modellek miként működnek együtt a frissítéssel, egyúttal felhívták a figyelmét arra, hogy vegye figyelembe az egyes gyártók figyelmeztetéseit, útmutatóit és ajánlásait. A Hewlett-Packard például olyan szolgáltatást kínál a váltani akaró felhasználóknak, hogy egy külön oldalon megadhatják PC-jük termékkódját és azonnal megtudják, hogy az ú konfigurációjuk kompatibilis-e a Microsoft új operációs rendszerével.

A kezdeti Windows 8-as PC-eladások miatt a Microsoft is csalódott volt, majd Julie-Larson Green, a Microsoft szoftver- és hardverfejlesztésekért felelős vezetője elismerte, hogy akár hosszabb időt is igénybe vehet, mire a felhasználók megszokják az operációs rendszert. Tami Reller másfél hónappal ezelőtt azt közölte, hogy az első négy hétben 40 millió Windows 8-licencet értékesítettek. Ezek között egyaránt vannak új PC-s rendelések és frissítések; különösen az utóbbiak iránt nagy az érdeklődés, mert olcsóbbak, mint a Windows 7 frissítőcsomagok. Néhány nappal ezelőtt Paul Thurrott Windows-szakértő igyekezett magyarázatot találni arra, hogy - különösen a Windows 7-hez viszonyítva - miért adnak kevesebbet az új operációs rendszerből. A felemás rajt ellenére nem lehet megmondani, hogy siker vagy bukás lehet a Windows 8.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Balumann #52
    azt nem lehet letölteni :D
  • Jakuza001 #51
    Vegyel akkor egyet es hidd el latvanyosabb lesz a kulonbseg, mint sima win7 es win8 kozott.
    Persze a penzmentes megoldas a legegyszerubb dolog, de az egyelore nincs.
  • Balumann #50
    Csak az a baj, hogy nekem nincs SSD-m, úgyhogy nálam van különbség, de ha nincs más választás, ki fogom kapcsolni.

    Viszont ez nem oldja meg a netbookomon a problémát, nem akarom mellőzni a hibernálást. Az XP azon több perc mire elindul (kicsit sok minden van rátelepítve arra is), hibernálásból meg kb. 20 másodperc alatt használható.
  • Jakuza001 #49
    Mert ez volt amivel lehetett menozni sokaig a win7-el ellentetben az MS marketingeseknek, hogy "latod milyen gyorsan "butul". :D
    Valahogy el kellett adni a termeket a desktop piacon is, amire nyilvanvaloan meg nem lett volna szukseg, sot igeny sem.

    A mobil piacon meg nem akartak lemaradni az android mogott, mert tul nagy penz van a mobil bussinessben. (pedig mar reg lemaradtak)

    Szerintem fogunk meg talalkozni hasonlo problemakkal.
    Kapcsold ki a fast bootot, SD-s rendszernel nem nagy kulonbseg van egy win7 es win8 bootolasa kozott nalam konkretan 2 sec se volt.
  • Balumann #48
    Ez nem kérdés, hogy kiszúrta-e, ahogy a cikk is írja, a hibernálás kezdetek óta okoz ilyen problémát, Windows(ok) és Linux(ok) alatt is (én meg is jártam vele elég sokszor, de nem tudtam, hogy ez miatt). Ráadásul a Windows 8 az első, amiben erre valamiféle megoldást is beletettek, ahogy a cikk végén írja:

    "Dual-boot esetében az is segít, ha a bootloader szerepét a Windows 8 betöltő mechanizmusa látja el, az alternatív operációs rendszer betöltését választva a rendszer automatikusan törli a hibernált adatokat, így felálláskor már a friss lemezinformációkkal fog indulni a Windows."

    Engem csak az zavar, hogy miért csak most, és miért nem tudnak valami értelmesebb megoldást kitalálni...
  • Jakuza001 #47
    Gondolom mert nem regen derult ra feny, hiszen nem olyan regi op rendszer a win8. Azt meg nem tudhatjuk, hogy az MS kiszurta e korabban, hiszen nekik nem feltetlenul az erdekuk az, hogy a masik op rendszerben ne okozzanak hibat. :D
  • Balumann #46
    Egy kicsit vicces mondjuk, hogy ezzel a problémával kb. egyik rendszer sem foglalkozott, hogy megoldja, még egy figyelmeztetést sem ad rá. Linux felismeri a hibernált rendszert, a hibernált rendszerpartíciót nem is csatlakoztatja fel, a többit viszont teljesen simán engedi írni/olvasni (semmi figyelmeztetés).
    A Windowsnál meg nem hiszem, hogy nem lehetett volna kitalálni valamit, hogy észrevegye ha közben módosítottak valamit a másik partíciókon :/
  • Balumann #45
    Na ezt viszont nagyon hasznos, hogy belinkelted, ebbe a problémába rengetegszer futottam bele, és mindig azthittem, hogy a linux nem kezeli rendesen az NTFS-t.
    Netbookomon XP, asztalin W7 (mostmár W8) van Linux Mint mellett, XP-t mindig, W7-et csak néha hibernáltam, visszatöltéskor rendszeresen előfordult, hogy a linux alatt létrehozott/módosított fájl windowst visszatöltve elszaródott.
    Ellenben ha jól olvasom, ha a W8 indítóját használom, akkor az automatikusan törli a hibernált adatokat. Pedig jó lett volna grubot visszaállítani, mert így elég sok idő elindítani a linuxot, meg kell várni míg betölti kb. az egész Windowst... :/

    Jó lenne erre valami normálisabb megoldás. Viszont ezentúl akkor mindent menteni fogok linuxos partícióra is ami fontosabb. :S

    "A széles körben használt ntfs-3g driver, amely a windowsos partíciók moutolását végzi, már integrálta a megfelelő fejlesztői ágba az aktív hibernált Windows 8 státusz felismerését, ilyenkor pedig csak olvasható módon teszi elérhetővé a partíciót."

    Hát ez azért megintcsak nem valami jó megoldás, W8 mellett (ha nicns beállítva a teljes leállítás), illetve más hibernálás mellett letiltani az összes ntfs partíció írását.
  • Jakuza001 #44
    Na meg ezert :D

    Adatvesztést okozhat a Windows 8 leállási mechanizmusa
  • Quickdance #43
    Ez is egyre népszerűbb http://www.youtube.com/watch?v=8Nt8oOOdULo