Berta Sándor

Jövőre érkezhet az Apple-TV

Gene Munster elemző összefoglalta, hogy milyen lehet az almás konszern televíziós készüléke. A szakember úgy vélte az eszköz több méretben is elérhető lesz és körülbelül kétszer annyiba kerül majd, mint egy hagyományos televízió.

Gene Munster az Ignition: Future of Media nevű konferencián beszélt az Apple-TV projekt részleteiről. Az elemző abból indult ki, hogy a termék várhatóan jövő karácsonyra jelenik meg a piacon és az több változatban lehet majd megvásárolni. Ennek oka az, hogy a társaság elsősorban a fiataloknak szánja az új iTV vagy HDTV nevű modelleket. Az Apple TV-k várhatóan kétszer annyiba fognak kerülni, mint a hagyományos televíziók és valószínűsíthető, hogy támogatják majd a többi Apple-termékkel való összekötést. Mindez azt jelenti, hogy a hagyományos távirányító mellett akár egy iPhone vagy egy iPad, illetve a Siri funkció is használható lesz a távirányítására.


Munster kiemelte, hogy az Apple egyelőre nem kínál elég tartalmat, így a vásárlók minden bizonnyal továbbra is használni fogják a kábel- és a műholdas televíziós csomagokat. A szakember azt viszont nem tudta megmondani, hogy az új televíziókból lesz-e 3D-s változat. Szerinte a megjelenési időpont attól függ, hogy az Apple mikorra tudja az összes szolgáltatását (iCloud, iTunes, iOS stb.) integrálni az új termékekbe, amelyekhez nem lesz külön beltéri egység. Ezt azzal indokolta a vállalat, hogy az emberek nem igazán szeretik ezeket az eszközöket.

A piaci elemzők idén augusztusban számoltak be először arról, hogy az Apple egy újabb nagy dobásra készül és egy iOS-ra épülő televíziót fejleszt. Így hamarosan ezen a piacon is összecsaphat az Apple és a Google.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • G_ArchAngel #91
    Nem gondoltam volna, hogy feladod a magaslabdát, de ha már így alakult akkor csak lecsapnám:
    - képes az ipad normális multitaskingra? NEM

    Kinek mi a normalis, a hetkoznapi embereknek megfelel, IT geek-eknek talan nem.

    - tudsz róla nyomtatni? NEM

    Tudsz. Airport vagy USB atalakitoval. Sok nyomtato szinten onmagaban tud wireless adatot fogadni.

    - tudsz benne akksit cserélni? NEM

    Eleg, ha a szerviz tud. Vagy adnak ujat Apple-modra.

    - van rajta USB port? NINCS

    Nincs, de lehet. Nekem hianyzik rola, de milliok kepesek ezzel egyuttelni.

    - flash support? NINCS

    Ez pozitiv. egyik legerosebb ok, amiert ezt valasztanam az USB hianya ellenere is.

    - tudsz rátenni pl. saját mp3-akat? NEM

    Tudsz. iTunes-szal vagy kulonbozo cloud app-okkal, mint a Sugarsync, ami onmagaban lejatszo is. Raadasul a gonosz Apple egy nevetseges osszegert legalissa teszi a lopott zeneidet. Amit meg CD-n megvettel azt konnyeden felteszed iTunes-szal.

    - de van rajta itunes, ahol szépen elköltheted a pénzed és közben verheted a melled, hogy most már én is a divatos és menő apple tábor tagja vagyok, grat hozzá!

    En paraszt, meg a csokiert is kepes vagyok fizetni, pedig nem mulna az eletem rajta, ha nem ennek, de soha nem jutna eszembe ellopni, amin mas dolgozott. Es most nem kell a kiadokkal jonni, mert anelkul sem veszik meg sokan kozvetlenul a zeneszektol az albumokat.
    Az iTunes, Amazon, Spotify elonye, hogy konnyeden megvedd amit szeretnel vagy berelheted.
    Amig a 16 evesek tizezreket hagynak ott hetvegi buliban, addig hiteltelen a zenek es filmek arara hivatkozni.
    Windows alatt is van iTunes es lehet zeneket venni ott is, nem OS fuggo. Sot garantalom tobb iPod/iPad/iPhone van Windows alatt szinkronizalva, mint OSX alatt.
  • tucky1 #90
    Ja a kedvencem: "tudsz rátenni pl. saját mp3-akat? NEM"
    Nem bírom ki :D Szval komolyan gondoltad, hogy az összes iOS felhasználó csak iTunes-on megvásárolható zenéket hallgathat!? ?
  • tucky1 #89
    Te sem használtál iPad-ot 2 percnél tovább. Azt meg se kérdezem hogy volt-e neked, mert felesleges. Hülyeségeket sorolsz fel, nem is kommentálnám őket. Akku és a flash az így van. Viszont miért cserélnél benne akksit? 10óra körüli üzemidő (nem készenléti idő) nem lenne elég valamire? Meghibásodás esetén cserélhető.. Flashnek vége. (nálam pl blokkolva van desktopon, telefonon egyaránt) Szval még mindig várok egy reális példát, arra amiben korlátozva érzed magad. Ha nem is volt ilyen eszközöd, akkor meg inkább ne is írj fiktív dolgokat.
  • nlght #88
    Nem gondoltam volna, hogy feladod a magaslabdát, de ha már így alakult akkor csak lecsapnám:
    - képes az ipad normális multitaskingra? NEM
    - tudsz róla nyomtatni? NEM
    - tudsz benne akksit cserélni? NEM
    - van rajta USB port? NINCS
    - flash support? NINCS
    - tudsz rátenni pl. saját mp3-akat? NEM
    - de van rajta itunes, ahol szépen elköltheted a pénzed és közben verheted a melled, hogy most már én is a divatos és menő apple tábor tagja vagyok, grat hozzá!

    Ez olyan, mint amikor vennél egy ingatlant, mondjuk egy termőföldet, de a tulaj csak úgy adja el 4 millióért, hogy tele van ültetve almafával és köttök egy szerződést, hogy te soha a büdös életben nem vághatod ki a fákat, hogy mondjuk egy szőllőst vagy barackfákat vagy egy házat építs a helyére, de ha az egyik fába villám csap vagy szétfagy, akkor a tulaj a gari ideje alatt kicseréli neked egy másik almafára. Ha gondozni akarod a fákat vagy szüretelni, akkor csak az ő engedélyével és az ő eszközeit használva tudod (valamelyiket ingyen, valamelyiket csak pénzért). Aztán megtudod, hogy a szomszéd telket is eladták, amely nagyjából ugyanakkora és ugyanolyan minőségű, de az a tulaj leszarta, hogy mit kezd vele a vevő, csak kb. 2 milliót kért. Nem lenne olyan érzésed, hogy téged átvertek?
  • tucky1 #87
    "Nem értem, hogy az emberek miért ugrálnak örömükben, ha le van korlátozva a 2x olyan drága eszközük, miközben a szomszéd samsungja nincs. "

    Nem tudom konkrétan milyen eszközre gondolsz, ami le van korlátozva, de ha van is ilyen mondj már pár példát arról, hogy mi az amiben korlátol? Nomeg itt, most egy olyan eszközről van szó, amiről nem tudni semmit, azt sem hogy tényleg lesz-e ilyen. Almaszedésről meg annyit, hogy mindenevő vagyok, nem alkotok véleményt arról, amit nem használtam huzamosabb ideig. Teljes mértékben tükrözöd azon gondolkozásmódot, amit korábbi hsz-emben idéztem :D
  • chuky123 #86
    idáig is volt "apple-tv" egy kis set-top box volt
  • Szefmester #85
    Pontosan.. Nekem is elég ha jó a képminősége, mert ha netezni támadna kedvem akkor vagy rácuppantom a gépet, vagy beszerzek egy kis miniPC-t ami ellátja majd a médiacenter szerepét. Onnantól meg nincs probléma a file formátumokkal, vagy a böngészővel vagy ilyesmivel ami kompromisszumos megoldás lenne egy egybe rendszernél.

    Én hajlandó vagyok 3al többet kattintani a menüben ha emiatt olcsóbb valami. :D
  • B0nFire #84
    OFF, de a 8 éves kínai hamisítvány csukámat most hajítottam ki, mert már annyira szét volt nyűve, hogy nem volt benne képem kimenni, de amit vettem helyette az 3600 pénzbe fájt, és az én mozgáskorlátozott életmódomból kiindulva jó pár évig még "vadiúj" lesz.

    Műszaki cikknél is el kell tudni dönteni, hogy mi elsősorban a fontos. A full HD, az élethű képmegjelenítés, vagy a netképesség, appstore-ok, amiből magyar fizetéssel úgysem vásárolunk előreláthatóan, sőt, ha nincs magyar nyelvű tartalom, akkor még úgysem, mert vagy nem beszélünk nyelveket, vagy ha már kikapcsolódunk, akkor azt az anyanyelvünkön szeretnénk. Ergo appstore opció nálam labdába nem rúg. De még a netképesség sem. Sem az online téka. Sokan megveszik a 200 000 Ft-os plazmát, aztán egy 15 000 Ft-os nóném kínai médiabox-szal elvannak boldogan, mint a befőtt.
  • Szefmester #83
    Pontosan... árnyalatnyi a különbség. Csak amint látod, itt sokan fizetnének dupla annyit csak azért mert jól fog kinézni, és hű de egyszerű vezérelni, és mert alma. Holott ha kötsz egy kis kompromisszumot akkor kevésbé dizájnnyertes készüléket vehetsz picit szoknivaló menürendszerrel és kezeléssel akármelyik noname gyártótól feleannyiért.

    Kínai gagyi csuka van másfél éve nálam és igen aktívan használom, került is 3000Ftba, míg egy ismerős kiadott 25ezret egy márkásért mert épp az a menő, fél évet sem bírt ki, pedig kímélte. Volt egy mp3as lejátszóm viszonylag nagy nevű gyártótól, alig bírt többet mint a garanciaidő, aztán elkezdett kikapcsolni random módon zenehallgatás közben új elemekkel is. 2GB-s volt... majd vettem ugyanannyiért egy kínai szutykot ami 8xGB-s volt érintőképernyős mp4 képes (igaz hogy még videót nem tudtam lejátszani annyira finnyás, de nem is érdekel) kütyüt amit nem kíméltem a fűrészüzemben a munka alatt.. kapott pár ütést a rönköktől, és azon kívül hogy 8 sor pixel megdöglött még mindig hibátlanul működik. Pedig még a gyártója nevét sem tudom annyira kis vacak...

    Most akkor ha elmegyek venni egy netképes tévét akkor vegyek egy márkás valamit jópénzért, vagy keressek egy olcsóbbat némi kompromisszummal? Én személy szerint inkább az utóbbit tenném ha nem probléma.
  • B0nFire #82
    Azért szerintem árnyalatnyi különbség van a 4-5000 Ft-os kínai konfekció gagyi csuka, meg egy 50e+ forintos okostelefon, pláne egy 250e+ Ft-os televízió készülék, egy műszaki cikk között. Negyedmilliónál már meg kell gondolni kétszer is, hogy arra telik-e nekünk, hogy egy év után kidobjuk, vagy utálkozva nézzük még évtizedekig. Sokaknak az életük első és egyetlen tévévásárlása az ilyen beruházás. Most az okos tévé kábé pont olyan elérhetetlen a pórnép számára, mint a 80-as évek végén a színes televízió. Fél évi fizetésbe fájt, meg ez is kábé.