Berta Sándor

Apple: az Amazon Kindle széttagolja az Android-piacot

Az amerikai konszernt közel sem zavarja a Kindle Fire megjelenése a táblagép-piacon, sokkal inkább egy lehetőséget lát benne. A cél az oszd meg és uralkodj elv megvalósítása.

Ben Reitzes elemző elmondása szerint az Apple vezetői azt az álláspontot képviselik, hogy a Kindle Fire megjelenése nem feltétlenül hátrányos a cégre nézve. Az Amazon tábla PC-jének köszönhetően ugyanis még széttagoltabbá válhat az Androidot futtató készülékek piaca és a különböző termékek gyártói egymással fognak versengeni, ahelyett, hogy minden erejükkel az almás vállalat eszközeit akarnák legyőzni. A szeptember végén bemutatott táblagépet a webes közösség jól fogadta és már az első napokban több százezer előrendelés érkezett rá. Azonban azzal, hogy az Amazon minden pénzét a Kindle Fire-be öli és mindent a növekedésnek rendel alá, egy meglehetősen kockázatos stratégiát választott.

Ben Reitzes Tim Cookkal, az Apple első emberével és Peter Oppenheimerrel, a cég pénzügyi vezetőjével folytatott beszélgetést, s a két szakember ekkor közölte, hogy üdvözlik a Kindle Fire megjelenését. Nyilatkozatuk szerint az új készülék új lehetőséget teremt az Apple számára arra, hogy növelje az iPad eladásait. A Kindle Fire ugyanis megoszthatja az Androidos tábla PC-ket vásároló felhasználókat és végső soron akár szét is szakíthatja az Android-piacot. Ezért sok összezavart felhasználó választhatja majd végül az Apple termékeit.

Cook és Oppenheimer kifejtette: az Amazon tevékenysége akár egy harmadik mobil platform kialakulásához is vezethet. A Kindle Fire november 15-én jelenik meg az Egyesült Államokban, bevezető ára 199 dollár lesz, így gyakorlatilag fele annyiba kerül majd, mint az iPad.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • conjurer #16
    Gyenge hardver? :D
    1ghz-es két magos cpu
    512MB RAM
    8 GB belső memória
    IPS 7"
    Ez egy vanilla androidhoz bővel elég! Egyedül a ram az ami lehetne több, de egy optimalizált rendszer hasítani fog rajta. Ez például sokkal jobb, mint egy mezei Galaxy Tab...
  • narumon #15
    Olcsó köny vásárlás van meg éves átalány díjas zenehallgatás van. Filmből csak kölcsönzés van (szerintem drágán).
  • narumon #14
    Nem izmos a hardvere? Nekem teljesen jónak tűnik a hardvere, de legalábbis amit én olvastam az messze nem a 30e kínai kategória, ha már csak a kijelzőt nézem az ég és föld ezekkel a kínai vackokkal szemben.
  • Komolytalan #13
    Nem a Kindle Fire az iPad ellenfele, hanem a szolgáltatás, amit mögé tolt az Amazon. Éves átalány díjas filmnézés, olcsó könyvkölcsönzés - van-e ilyen almás cuccon?
  • Komolytalan #12
    És ha lesz rá törés, akkor kapsz egy 30eFt-s kínai gagyi tabletet, tetves lassú androiddal. Merthogy a Kindle Fire-ben a vas az valljuk be nem valami izmos. Viszont van rajta egy szénné optimalizált oprendszer, amit egy egyértelműen lassabbra lecserélni elég nagy marhaság.
  • narumon #11
    Szerintem egész konkrétan van olyan gyártó aki az apple-lel konzultál. Nehogy már azt hidd, hogy ezeknek a cégeknek a legfőbb részvényesei nem ugyanazok az emberek. Naiv-e vagy?
  • Doktor Kotász #10
    Szerinted ölbetett kézzel végigvárják, hogy az Apple mindegyiküknél egyenként bepróbálkozik? A Google az Android gazdája. Amikor bevásárolt a Motorlába, lehetett tudni, hogy mire készül. Szerinted a többi gyártó nem konzultált a felmerült helyzetben?
  • hurkaur #9
    Ha ha ha, hat persze ahogy ezt minden ember, aki erzelmet kever az uzletbe elkepzeli. Osszes androidos gyarto osszeult a kerekasztalhoz, felreteve a konkurencia harcukat hogy szembe szalljanak a nagy gonosz applesarkannyal.. Atyauristen komolyan ami itt folyik.. :D
  • Doktor Kotász #8
    A fagyi visszanyalt. Egy német bíróságon a Motorola (ha jól rémlik a Google felvásárolta a mobilüzletágát) betiltatta az iphone árusítását, ami egyben vonatkozik az ipadre is. Az Apple egy valamit ért el. Szemben találta magát az Androidban érdekelt összes gyártóval. Kétélú fegyverrel játszott, és most a nyakán mindenki más kése.
  • Crane #7
    Már hogyne követném:1.2. 3. 4.:D

    Amúgy meg abból gondoltam, hogy elindult lefelé a lejtőn, hogy már nem is perelnek (pedig hát téglalap alakú!!! :D). Biztos elfogyott az erre szánt költségkeret, vagy már nincs több szabadalomban jártas ügyvéd. :D