Berta Sándor

Az Apple nem sértette meg a HTC szabadalmait

A kiszivárgott előzetes döntés értelmében a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (ITC) minden bizonnyal el fogja utasítani a HTC által az Apple ellen benyújtott beadványt.

Újabb vereséget könyvelhet el hamarosan az Android-tábor, ugyanis az ITC elutasíthatja az Apple elleni HTC-keresetet. A döntés hátterében az áll, hogy az ITC egyik bírója arra az előzetes következtetésre jutott, hogy az Apple iPhone, iPad és iPod eszközei semmilyen formában és módon sem sértik meg a HTC négy szabadalmát. Az előzetes döntés ugyanakkor nem mérvadó, bár kétségtelenül meghatározó lehet a végső határozat szempontjából, mivel a végső szót az ügyben az ITC hat főből álló bizottsága mondja ki.

Ha a testület jóváhagyja a döntést, akkor a HTC alighanem fellebbezést nyújt majd be, így a végső, jogerős döntést várhatóan jövő év február 17-ig hozza meg a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság. A döntés hatással lehet az Android-tábor és az Apple közötti további perek végkimenetelére is, bár az kétséges, hogy érdemben eldöntené a kérdést. Amennyiben nyer az ITC előtt az Apple, még akkor is kétséges, hogy a testület importtilalmat rendel-e el a HTC termékeire.

A HTC másfél évvel ezelőtt nyújtotta be panaszát az ITC-hez és azzal vádolta meg az Apple-t, hogy annak iOS-t futtató termékei összesen öt szabadalmát sértik meg. A nemzetközi testület idén szeptemberben jelezte, hogy kivizsgálja a keresetben szereplő állításokat. Ez meg is történt, Charles Bullock bíró elemzése szerint azonban semmilyen szabadalomsértés sem történt. Bullock ugyanakkor azt is kimondta, hogy a HTC öt szabadalmából négy hatályos.

Az Apple már korábban szabadalmi vitába keveredett a HTC-vel és a Nokiával, az első eljárás azonban az almás társaság szempontjából egyáltalán nem zárult jól, mivel a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság úgy ítélte meg, hogy az Apple szabadalmait a két piaci szereplő nem sértette meg. Az ITC-nek számos joga van, így többek között megtilthatja a szabadalmakat sértő termékek Egyesült Államokba történő importját. A testület vizsgálati eljárásai átlagosan egy éven át tartanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aronvirginas #17
    Ilyeneket én is tudok linkelni:


    UI: Hihetetlen, hogy épp a Google droidjai példálóznak adatvédelemmel és hasonlókkal
  • hurkaur #16
    Ne bantsd szegenyt, beteg.
  • fergusonpapa #15
    Akkor minek irtál ide?

    (kijárna már a srácnak egy ban)
  • jtrencsenyi #13
    Észre kellene már venni a szemellenző mögül, hogy a Google (a "jó cég") a "csatlósokon" keresztül végezteti a piszkos munkát (Samsung, HTC, stb.) és nem piszkítja be a kezét. Régi taktika, láttunk már ilyet más iparágon belül is.
  • Inquisitor #12
    Engem meg az érdekelne, hogy egy amcsi cég ellenében egy amcsi bíróságon van e bármilyen esélye egy nem amerikai cégnek? Sejtésem szerint nincs. És akkor ehhez hozzáadódik, hogy persze az USA törvények (szerintük, meg pár új nemzetközi szerződés értelmében) mindenhol érvényesek. Egy olyan országról van szó, ahol egy Edison-t feltalálónak és zseninek lehet nevezni a több száz összelopott, ámde a kiváló amerikai törvények alapján levédett találmányával.
  • torreadorz #11
    Egyetértek. Elképsztő hogy a 21. században csak úgy tudsz életben maradni egy bizonyos mérethatár fölött a szoftveriparban, ha szabadalmakat vásárolsz és megfenyegeted vele a többieket hogyha ők beperelnek te is beperled őket...

    És hogy erre a felesleges tevékenységre mennyi pénz és energia megy el valódi fejlesztés helyett... Az egész szabadalmi rendszert eltörölném a picsába.
  • MiQ #10
    ... megint egy semmit mondó hír. Például lehetne részletezni, mik azok a szabadalmak. Erre a cikk szeptemberi előzményében is csak utalás volt, bezzeg a „Az ITC-nek számos joga van, így többek között megtilthatja a szabadalmakat sértő termékek Egyesült Államokba történő importját.” mondat mind két írásba bekerült :(((
  • hurkaur #9
    En csak arra lennek kivancsi, hogy a diko27(dragonball meg mit tom en meg milyen alias) kaliberu emberek hozzaszolasait milyen "ember" kepes plusszozni..
  • G_ArchAngel #6
    Legviccesebb bepereles:)
  • G_ArchAngel #5
    Szemellenzo, az, ami mar a fejedre szaradt...:)