Berta Sándor

Egyre jobban neheztelnek a kiadók a szerzői jogvédőkre

A GEMA szerzői jogvédő szervezet évek óta sikertelenül harcol a YouTube klipmegjelentetési gyakorlata ellen. A konfliktust már a zeneipar képviselői is megelégelték és egyre élesebben támadják a GEMA-t.

A YouTube és a GEMA vitája 2009-re nyúlik vissza. Miután az egyeztetések zsákutcába jutottak, a YouTube úgy döntött, hogy minden kliphez való hozzáférést blokkolni fog Németországban. A tárgyalások ezt követően 2010-ben megszakadtak a két fél között, majd a videomegosztó két fontos győzelmet ért el. Egyrészt sikerült megállapodnia a Societa Italiana degli Autori ed Editori (SIAE) olasz szerzői jogvédő társasággal, másrészt tavaly augusztus végén a hamburgi tartományi bíróság elutasította a GEMA és a többi szerzői jogvédő társaság beadványát, így az oldalnak egyelőre nem kellett videókat törölnie. Ebbe azonban a szerzői jogvédők nem törődtek bele, így maradt a patthelyzet.

"Ez így tovább nem mehet. Különböző licencpartnerekként egy csónakban ülünk. De ha az evezős oldal kiesik, akkor csak egy helyben fogunk forogni és nem jutunk előre. Jelen pillanatban itt tartunk" - jelentette ki Dieter Gorny, a Német Zeneipari Szövetség vezetője. A kiadók megunták, hogy a GEMA rugalmatlansága miatt a konfliktus éveken át elhúzódott. Az egyesület egyébként jól keresett, hiszen tavaly 863 millió eurót (!) gyűjtött össze jogdíjakból és ezt szét is osztotta a 64 000 tagja között. Az internetes jogdíjbevételek viszont csak 13,3 millió eurót tettek ki.

"A legrosszabb, ami a digitális fejlődésben történhet, az a lassúság, a várakozás és a dolgokhoz való ragaszkodás. Éppen ezért a zenei piac érdekében fel kellene gyorsítani a tempót. A licencelési struktúrát módosítani kell és a változásokhoz kell igazítani. De az elméletek gyártása, a várakozás és a maximalista követelések ebben a helyzetben nem segítenek rajtunk" - tette hozzá Gorny. Németország a világ harmadik legnagyobb zenei piaca az Egyesült Államok és Japán után. A bevételek 80 százaléka azonban még mindig a CD-eladásokból származik. A letöltési platformok mellett ugyanakkor egyre több streaming-szolgáltatás érhető el. A GEMA az utóbbiakat is megsarcolja, ráadásul nem méltányos összegekkel; ez szintén rosszul érinti mind az üzemeltetőket, mind a kiadókat.

A Google június közepén beszüntette a tárgyalásokat a jogvédőkkel, mert a cég vezetői megelégelték, hogy mindig újabb és újabb követelésekkel rukkolnak elő. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a tárgyalások folytatása helyett a GEMA inkább beperelte a vállalatot. A tengerentúli cég azonban nem érte be az egyeztetések leállításával, hanem minden egyes törölt felvételnél külön kihangsúlyozza, hogy a videót a GEMA követelése miatt kellett eltávolítania. A kiadók már tavaly novemberben jelezték, hogy zavarja őket a jogvédők fellépése és követelőzése. Júniusban a Sony Music és a Universal Music németországi vezetői közölték: irreális a GEMA által követelt licencdíj.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #17
    nem tudom, százmillió ember neked nem elég statisztikailag? elég hiteles weblap, ott áll feketén fehéren.

    ----------usa----eu-----jp
    xbox360--10.31--6.43--7.92
    ps3------9.94---4.75--7.01

    minden régióban több játékot vesznek a zemberek xboxra, mint ps3-ra. ha van jobb statisztikád, bármilyen téren ( szoftver, zene, játék, film ), kíváncsian várom.
  • B0nFire #16
    Hm. Vannak hivatalos sajtóorgánumok is, amelyek "objektívan", tájékoztatnak, csak éppen nagyon szűk a lyuk az objektíven amin át szemlélik a dolgokat.
  • Sir Ny #15
    „Vannak persze afféle önmegnyugtató felmérések, miszerint a warezolók többet is költenek ilyen termékekre, de ez a hiszi a piszi kategória."

    vgchartz, xbox360 tie ratio, ps3 tie ratio én elhiszem. miért, te nem?
  • Sir Ny #14
    ez elment. de most van fontosabb. és tudod mi? a könyv. ha csón adnának DRM mentes e-könyvet nagy adatbázisból eccerűen, ( úgy, hogy pl lehessen érte fizetni magyarból is ), akkor nem úszna el az a hajó is.
  • B0nFire #13
    Ez bullshit! A fájlcserélés előtti időkben sem hallgathattad végig a CD-t, kazettát a boltban. Max megengedték, hogy belehallgass két percig, azt slussz. A könyvesboltban sem kölcsönzik oda neked az új könyvet, hogy elolvashasd, mielőtt megveszed. Az elektronikai cikkeket sem viheted el kipróbálni, vagy elhiszed, amit a katalógus és az eladó állít és megveszed (otthon meg szembesülsz, hogy mégsem olyan szép a dolog), vagy nem veszed meg.

    A kocsmában sem kérhetsz minden pálinkából egy kóstolót, hogy melyik ízlik jobban, és majd te azt veszed meg. Vagy az étteremben végigenni a menüt és csak azután fizetni, amelyik ízlik. Ilyesmi a világban sincs. Igenis meg kell venni a zsákbamacskát. Nekem is van kedvenc íróm, akinek minden művét megveszem, hogy teljes legyen a sorozat, hiába az utóbbi pár évben már nagyon ellaposodott, soha nem tudhatom, melyik könyve lesz ismét nagyon jó. Ez van. Van a termék, meg van a vevő. Meg van a reklám. A reklám célja az, hogy veled a terméket megismertesse és vonzóvá tegye számodra. Nem a kóstolók.

    Az más dolog, ha valakinek a kedvenc együttese nem forgalmaz Európában hivatalosan. De elsősorban nem őróluk szól a dal, hanem az európai jogvédő szervezetekről. Németekről, franciákról és olaszokról.
  • Rotyoka #12
    Ez nem nekem akart szerintem jönni
  • cateran #11
    A cd-be belehallgatni kb 200 eve es millio oldalon lehet..nem kicsit vagy lemaradva..Google-rol hallottal mar?
  • niof #10
    Már bocsika, de én speciel keresgethetném bármelyik kiadó oldalain azokat a zenéket, amiket hallgatok, de sajna nem találnám őket sehol, mivel klubbokban rögzített mixeket hallgatok, nagyrészt európából, keveset ázsiából és az usa-ból, és igen keveset mo-ról. Ezek általában a dj által rögzített felvételek, az "élő" anyagról.
    A másik része a dolognak, hogy ha én meg akarok venni egy albumot, előtte szeretem végighallgatni, pénz kiadása nélkül. Pont egy új CD-t hallgattam meg tegnap, amit egy torrent oldalról húztam le, hogy meggyőződjek róla, hogy esetleg érdemes e pénzt kiadni az original copy-ért. Például ezt sem veszi senki figyelembe, ha valaki ezért tölt le így feltöltött cuccokat.
  • Rotyoka #9
    Hidd el egy aktív film letöltő 2x annyit jár moziba mint egy sima ember, és egy aktív zene letöltő 5x annyit jár koncertre.

    Ha tetszik ha nem ez így van. Nem véletlen lett nagyobb a bevételük a moziknak is..
  • L3zl13 #8
    Nem értelek. Ha olyan qrva egyszerű konvertálgatni ingyenes programokkal, akkor ugyanilyen egyszerűen megy a kiadónak/online bolt szolgáltatónak is.
    XY regisztrál, megveszi a zenét, és aztán olyan formátumban, és akkor töltheti le az oldalukról, amilyenben és amikor csak akarja. Nem egy nagy durranás megoldani.
    A szabadon választható formátum minimális extra költséget jelent csak.

    A fogyasztó elvárja, hogy kiszolgálják? Még ilyet!