Berta Sándor

Beszünteti a tárgyalásokat a jogvédőkkel a Google

Az amerikai vállalat a jövőben nem folytat tárgyalásokat a GEMA szerzői jogvédő szervezettel és közli a felhasználókkal, ha valamelyik felvételt a GEMA miatt kénytelen törölni a Youtube-ról.

Megunták a Google vezetői, hogy a szerzői jogvédők mindig újabb és újabb követelésekkel rukkolnak elő és a maguk részéről beszüntették az egyeztetéseket. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a tárgyalások folytatása helyett a GEMA inkább beperelte a vállalatot. "Erre a problémára megoldást csak a tárgyalóasztalnál lehetne találni és nem egy bírósági per során" - jegyezte meg Kay Oberbeck, a Google szóvivője. A szakember szerint belátható időn belül aligha fognak megállapodni a GEMA-val. A tengerentúli cég azonban nem érte be ennyivel, hanem minden egyes törölt felvételnél külön kihangsúlyozza, hogy a videót a GEMA követelése miatt kellett eltávolítania.

A vita egyébként összesen 12 (!) felvétel kapcsán tört ki. Az ezzel kapcsolatos kereset megkapása után a YouTube vezetői felháborodtak, a GEMA ugyanis - miközben végig a megállapodások fontosságát hangsúlyozta - azt követelte a beadványban, hogy a YouTube fizessen licencdíjakat a 12 videoklip lejátszásai után. A licencdíj lejátszásonként 12 cent lenne. A Google azonban sokallta az összeget, mivel neki semmilyen bevétele nem származik a tartalmak lejátszásából, sőt az egész platform veszteséges.

A YouTube - kiküszöbölendő a negatív kritikákat - gyakorlatilag minden felelősséget a GEMA-ra hárított át. Ha blokkolják a hozzáféréseket egy videóhoz, akkor nem felejtik el nyomatékosan felhívni az internetezők figyelmét arra, hogy a lépésre a szerzői jogvédőknek köszönhetően került sor. A hivatalos indoklás szerint ez az intézkedés csupán a felhasználók "precízebb tájékoztatását" szolgálja.

A GEMA a Twitter-csatornáján próbálta meg megvédeni az álláspontját és leírásuk szerint a hozzáférés-blokkolások nem nekik köszönhetők, kizárólag arról van szó, hogy licencszerződést akartak kötni a Google-lel, ez azonban nem sikerült. A Google nem hajlandó licencdíjat fizetni a lejátszott videoklipek után. Ezt Kay Oberbeck azonnal cáfolta, és a Google szóvivője jelezte: világszerte 33 országban összesen 20 megállapodást kötöttek a szerzői jogvédő társaságokkal, ezért nagyon sajnálják, hogy a GEMA úgy döntött, a további tárgyalások helyett a bírósági utat választja.

A YouTube és a GEMA konfliktusa két évvel ezelőttig nyúlik vissza. Miután az egyeztetések zsákutcába jutottak, a YouTube 2009-ben úgy döntött, hogy minden kliphez való hozzáférést blokkolni fog Németországban. A tárgyalások ezt követően 2010-ben megszakadtak a két fél között, majd a videomegosztó két fontos győzelmet ért el. Egyrészt sikerült megállapodnia a Societa Italiana degli Autori ed Editori (SIAE) olasz szerzői jogvédő társasággal, másrészt tavaly augusztus végén a hamburgi tartományi bíróság elutasította a GEMA és a többi szerzői jogvédő társaság beadványát, így az oldalnak egyelőre nem kellett videókat törölnie.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • egynyári üröm #17
    kíváncsi lennék, mi az a 12 expert klip, amit ennyire kell védeni. vajon Rebecca Black is köztük van?
  • kpbendi #16
    Ebben az a vicces, hogy pl. a Viva-TV sem fizet a klipek lejátszásáért, mert azt az adott előadó reklámjának tekintik és ezzel a kiadóknak semmi bajuk nincs, ugyanis a klip tényleg eladja a lemezt. Valójában tehát a Youtube bevételt generál a zenekiadóknak, miközben ráfizetéses.
    Ehhez képest tényleg überpofátlanság lejátszásonként extra pénzt kérni a Youtube-tól.
  • medawo #15
    Google direkt nem növeli megfelelő mennyiséggel a nézettséget, Google nem fizet.
  • beef #14
    És így az aktuális jogvédő szervezetek minimális munkával feltornázzák a nézettséget néhány robottal. Tiszta bevétel, Google fizet.
  • Darth Dave #13
    Csak egy fontos info maradt ki a cikkből, hogy mi a .... az a GEMA. Aki kíváncsi lett, mint én, annak:
    http://en.wikipedia.org/wiki/Gesellschaft_f%C3%BCr_musikalische_Auff%C3%BChrungs-_und_mechanische_Vervielf%C3%A4ltigungsrechte
  • nnnnnn3 #12
    A jogvédelem aranybánya. Szerintem egyik jogvédő sem gondolja komolyan, hogy amit csinálnak lesz olyan hatással hogy "győzzenek".
  • Bronx South #11
    Én szeretek videót vágni, és aláfestésnek értelemszerűen zenét szokás használni... nos nekem majdnem minden videómnál ott van valami jogvédős figyelmeztetés, ha ezek után az érintett videókat törölni fogják az fasza lesz. Vicc már ez a jogvédős majomkodás, de nem csak a youtubenál, tudjátok a torrent körül is folyamatos botrány megy... nem értem, ezek a balfaszok nem jönnek rá végre hogy vesztes csatákat vívnak ?
  • gombost #10
    Tényleg nem érted. A Google hajlandó lenne fizetni a tartalomért, de annyit nem, amennyit kérnek, mert ez neki mindenképpen ráfizetés.
  • feregember #9
    Ezeket a megszólalásokat nem értem:

    " A Google azonban sokallta az összeget, mivel neki semmilyen bevétele nem származik a tartalmak lejátszásából, sőt az egész platform veszteséges."

    Most akkor vagy elkövetett valamit az akit vádolnak, vagy nem, de ezt az alapján eldönteni ,h keresett-e rajta, nem kellene mérvadónak lennie. Akinél felmerül a gyanú hogy pénzt csinált, mindjárt ráugranak 5-en hogy szétkapják, ez nem lehetne így a jogban.
  • hdo #8
    A jogvédők már jó ideje a saját jogaikat védik, nem pedig a szerzőkét.