Berta Sándor

A GEMA-t bírálta két zenei kiadó vezetője

A Youtube-bal kapcsolatos vitája kapcsán támadta a GEMA szerzői jogvédő szervezetet a Sony Music és a Universal Music. Véleményük szerint is irreális az általuk követelt licencdíj.

Úgy tűnik, hogy a szerzői jogvédők akadékoskodásai már a zenei kiadók egy részét is felbosszantották, a Sony Music és a Universal Music németországi vezetői legalábbis egyáltalán nem örülnek a GEMA és a YouTube között felerősödött vitának. A két társaság egyértelműen a jogvédőket teszi felelőssé a konfliktus kiújulásáért. "Az ember felteheti magának a kérdést, hogy számos zenei piacon miért tudnak megállapodást kötni egymással a YouTube és a szerzői jogvédő szervezetek képviselői, miközben Németországban - amely a legfontosabb európai zenei piac - ez nem lehetséges" - fejtegette Frank Briegmann, a Universal Music Németország vezetője.

Edgar Berger, a Sony Music Németország első embere szintén kezdi elveszíteni a türelmét: "Minden ügynek a tű fokán, vagyis a GEMA felügyelőtanácsán kell áthaladnia. Azonban úgy tűnik, hogy néhány felügyelőtanácsi tag még nem érkezett meg a digitális korszakba. Nem érdekük a reklámbevételekből finanszírozott zenei streamszolgáltatások, például a Vevo, a YouTube vagy a Spotify németországi engedélyezése, ezzel azonban a művészek és a zenei kiadók több millió eurós bevételektől esnek el."

Berger kiemelte, hogy Franciaországban és Olaszországban sikerült megállapodniuk a szerzői jogvédőknek az ilyen szolgáltatások üzemeltetőivel, éppen ezért érthetetlen, hogy Németországban ez miért nem lehetséges. "A művészek tisztességes díjazása fontos téma, meg tudom érteni, ha valakik nem tudnak megegyezni egymással. De a GEMA felügyelőtanácsának néhány tagja egy olyan fejlődési folyamatot blokkol, ami rendkívül fontos lenne a német zenei piacnak. Ezt pedig nem tudom elfogadni."

Kollégája véleményét osztotta Frank Briegmann is, aki egyszerűen nem érti, hogy a két fél miért nem tud megállapodni egymással. A kialakult helyzettel leginkább a zenészek és a rajongók veszítenek. Elismerte, hogy ugyan nem ismerik a tárgyalások részleteit, de a GEMA által nyilvánosságra hozott licencdíjak egész egyszerűen irreálisak. Briegmann azt javasolta, hogy a GEMA adjon esélyt a digitális zenei piacnak, meg kell nézni, hogy az hogyan fejlődik és ezután még mindig korrigálható az árazás. A két kiadó vezetője próbálta jobb belátásra bírni a szerzői jogvédő szervezet vezetőit, azonban azok nem hallgatták meg a javaslataikat.

A Google a napokban jelezte, hogy beszünteti a tárgyalásokat a jogvédőkkel és tájékoztatja a felhasználókat arról, ha valamelyik felvételt a GEMA miatt kénytelen törölni a Youtube-ról. A konfliktus egyébként két évvel ezelőttig nyúlik vissza. A Google vezetői mostanra elégelték meg a GEMA állandó követelőzéseit. Érdekesség, hogy a két kiadóvezető már tavaly novemberben bírálta a szerzői jogvédőket, mert a konfliktus miatt a zenei szolgáltatók távol maradnak a nyugat-európai országtól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!