Berta Sándor

Franciaország is az internet ellenségei közé kerülhet

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi szervezet az idén is nyilvánosságra hozta a világháló ellenségeit tartalmazó listáját és az internet szabadságával kapcsolatban készített jelentését.

Az RSF közleményében hangsúlyozta, hogy jelenleg csak minden harmadik felhasználó használhatja szabadon a világhálót. Tíz államban annyira erős a bloggerek és az internetezők megfigyelése, hogy ezek kiérdemelték az internet ellenségei címet. A tíz ország között van Burma (Mianmar), Kína, Kuba, Irán, Észak-Korea, Szaúd-Arábia, Szíria, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnam. Emellett megfigyelés alatt maradt Tunézia, Egyiptom, Líbia, Venezuela és Franciaország.

Az RSF március 12-én emlékezett meg az Internetcenzúra elleni Világnapról, amit két évvel ezelőtt tartottak meg először a növekvő elnyomás elleni tiltakozásul. "Napjainkban körülbelül 60 országban cenzúrázzák a kormányok a világhálót és üldözik a felhasználókat. Jelenleg legalább 119 blogger és online aktivista van börtönben, a "bűnük" az, hogy a szabad véleményük kinyilvánítására használni merték az internetet" - jelentette ki Jean-François Julliard, a szervezet főtitkára.


A 103 oldalas RSF-jelentés készítői kiemelték, hogy a világháló ellenségeinek számító tíz államban mindennapos a szigorú tartalomszűrés, a honlapok bezáratása, a rendszert támadó személyek szisztematikus üldözése és a távközlési infrastruktúra kormányzati propagandacélokra való felhasználása. A hatalom gyakran saját kiberrendőrséget hoz létre, amelynek fő célja az ellenzékiek által kifejlesztett eljárások hatástalanítása, de emellett rendszeresen ellenőrzik a megjelenő anyagokat és a közösségi portálokat.

A különösen kitartó aktivisták oldalai ellen támadásokat indítanak vagy megpróbálják kémprogramokkal megfertőzni őket. Ezenkívül rendszeresen olyan új törvényeket hoznak, amelyek arra kényszerítik a felhasználókat, hogy a saját nevükön jelentkezzenek be az online csatornákra és a honlapokra, hiszen így gyorsabban és könnyebben azonosíthatók. Tunézia és Egyiptom már nem tartozik az internet ellenségei közé. Előbbi országban egyetlen oldalt sem cenzúráznak, míg utóbbiban egyetlen bloggert tartanak már börtönben a hatóságok. "Ennek ellenére ezeket az országokat megfigyeljük. A forradalmak eredményeinek először konszolidálódniuk kell és biztosítani kell az újonnan kivívott szabadságjogokat" - nyilatkozta Julliard.

Az RSF összesen 16 országot helyezett a megfigyelési kategóriába. Egyiptom és Tunézia mellett ide került Líbia, Venezuela és Franciaország is. Ezek olyan államok, amelyek olyan nyugtalanító cenzúraintézkedéseket foganatosítottak, amelyek könnyen visszaélésekre adhatnak lehetőséget. A nemzetközi szervezet ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tavalyi esztendőben sok reményteljes kezdeményezésnek is szemtanúi lehettünk.

A közösségi portálok egyre komolyabb szerepet játszanak a tüntetések és az ellenzéki politikai kampányok megszervezésében, valamint a független információk terjesztésében. A 2004-ben alapított tunéziai Nawaat blog kapta az idei Netizen-díjat. Az RSF így ismerte el a honlap üzemeltetőinek a munkáját. Az Astrubal néven publikáló Riadh Guerfalinak, a blog alapítójának Párizsban adták át a díjat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • miszterjoe #7
  • sanyicks #6
    vajon mennyi ideig bírja ki valamelyik "szabadság és egyenlőség" "liberális" hogy ne náczyrászistá jobbiknyilaskurucinfonáczyzzon le? :D
  • matrix22 #5
  • matrix22 #4
    jo
  • matrix22 #3
    A baj az, hogy a media aramlat a holovallas iranyitasa alatt van. A kozvelemeny csak arrol ertesul amit Ok jovahagynak egy keves kivetellel. Nyugaton ezert nem itelnek el, de olyan keptelen helyzetbe hoznak ilyen-olyan oldalrol meg-meg kozelitve, hogy gazdasagilag osszeomlassz. Ez csak egy pl. a millio kozul. Minden egyenre mas-mas szabvanyt dolgoznak ki. Annyira finom, hogy az sem ritka, mikor meg az aldozat sem tudja tulajdonkeppen, hogy mi is tortenik vele. Miert lett olyan szerencsetlen az eletben. Ami a legnagyobb baj az, hogy a tarsadalom egyszeruen annyira at van mosva, hogy ezt termeszetesen el is fogadja.
  • remark #2
  • Amergin #1
    Amúgy a "fejlett nyugaton" is nagyon szépen börtönbe lehet kerülni gondolatok kimondásáért és terjesztéséért.
    Például a holovallás hittételeinek a (nyilvános) megkérdőjelezése ide vezet. Úgyhogy mielőtt Türkmenisztán lesajnáljuk, mint primitív önkényuralmi rendszert, ami a szabadságot korlátozza, azelőtt nem ártana a saját házunk táján is sepregetni picit és kitakarítani a szemetet...
    És persze mi a sajtószabadság mintapéldánya vagyunk, nálunk minden szabadon működhet... és persze nálunk nincsenek honlapok, amik elmenekültek itthonról, mert az úgynevezett demokrácia kiüldözte őket innen. Áááá dehogy...