Berta Sándor

Internet-lekapcsolás: Svájc elképzelhetőnek tartja, Ausztrália nem

Az egyiptomi kormány kommunikációs blokádja megosztotta a világ kormányait. Egyes országok elképzelhetőnek tartják az internet vészhelyzeti lekapcsolását, míg mások nem.

Az egyiptomi távközlési blokád után derült ki, hogy az osztrák szövetségi kancellárián egy olyan projekten dolgoznak, amely lehetővé tenné, hogy az Európai Unió területén bekövetkező kibertámadások esetén bármikor lekapcsolható legyen az internet és a mobil hálózat. Az ötlet azonnal élénk vitát váltott ki. Stephen Conroy ausztrál hírközlési miniszter azonnal jelezte, hogy országában nem merültek fel hasonló tervek. Ennek oka, hogy az ausztrál kormánynak nincs akkora hatalma a helyi internetszolgáltatók felett, hogy elérje a vezetékes és mobil hálózatok lekapcsolását. Ráadásul, ha lenne is erre jogi lehetőség, akkor sem támogatna senki egy ilyen elképzelést. Conroy leszögezte: egy véleményszabadságra épülő, pluralista társadalom nem támogat semmilyen cenzúrát, különösen nem olyat, amit Egyiptomban vagy Kínában alkalmaznak.

A politikus véleménye azért meglepő, mert tavaly még ő szorgalmazta és támogatta azt a törvénytervezetet, amelynek elfogadása után az internetszolgáltatókat köteleznék a gyermekpornográf és erőszakos tartalmakat kínáló oldalakhoz való hozzáférések blokkolására. Ugyan a törvénytervezetet egyelőre jegelték, de Conroy a tervek szerint idén ismét előveszi majd az elképzelést.


Az egyiptomi internetforgalom grafikonja

Az Egyesült Államokban Susan Collins, Joe Lieberman és Tom Carper szenátorok azt szeretnék elérni, hogy Barack Obama elnök csak korlátozott mértékben kaphasson vészhelyzeti internet-lekapcsolási jogosítványt. A három szenátor nem ért egyet a Protecting Cyberspace as a National Asset Act nevű törvény tervezett módosításával és elfogadhatatlannak tartja az állampolgárok kizárását a világhálóról. Lieberman és két kollégája rámutattak: az internet lekapcsolása Egyiptomban is nagyon rossz lépésnek bizonyult, mivel a lépés célja a kormányellenes vélemények elnyomása volt.

A három szenátor meg akar bizonyosodni arról, hogy Obama elnök kizárólag a társadalom és a gazdasági rendszerek védelme érdekében nyúlhatna ehhez az eszközhöz. A cél az lenne, hogy ez legyen az utolsó védvonal a katasztrofális hatásokkal járó nemzeti vagy regionális események és kibertámadások kivédésére. Amennyiben a törvényhozók nem szavazzák meg a tervezett módosítást, ugyan az amerikai elnök ezentúl legfeljebb 120 napig tarthatná fent az internet nélküli állapotot. Emellett azonban fontos, hogy kiemelten védjék a szabad véleménynyilvánítást, vagyis az eszközt ne használhassák a kormányellenes hangok elnémítására. Szintén fontos, hogy az e-mail és más szolgáltatások csak akkor legyenek lekapcsolhatók, ha erre feltétlenül szükség van egy közelgő katasztrófa kivédésére.

Az elmúlt napokban Svájcban is vita bontakozott ki az úgynevezett Kill-Switch eljárásról. A szövetségi kommunikációs minisztérium egyik szóvivője közölte: az alpesi országban jelenleg nincs meg a jogi háttere egy ilyen rendszer bevezetésének. Ugyanakkor a szövetségi rendőrség jelezte, hogy a kormány egy vészhelyzeti paragrafusra hivatkozva bármikor kezdeményezhetné a világháló lekapcsolását. Thomas Dübendorfer, az Information Security Society Switzerland (ISSS) elnöke is alapvetően elképzelhetőnek tartja egy ilyen megoldás bevezetését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vargagergo13 #11
    Ha egyáltalán felmerül egy társadalomban annak a kérdése, hogy az emberek közötti kommunikációt bármilyen formában korlátozzák az már rég nem demokrácia.
  • DontKillMe #10
    Már csak az a kérdés, hogy a mi netünknek mi köze az usához?:)). Én konkrétan arra az esetre gondoltam, ha nálunk esne még ennél is nagyobb túlzásba az OV kormány.
  • morden #9
    Meg van az eszköze az USÁnak arra, hogy a saját műholdjait lekapcsolja ( vagy kis trükkel másét :D )
  • DontKillMe #8
    A trágya hőt/energiát termel. Megoldanánk azé' szerintem. Próba? :).
  • DontKillMe #7
    ..műholdas net..csókolom..:))). És nem csak egy irányban. Aztán lehet kapcsolgatni..:)))).
  • Globalmaster #6
    ú 310 millió jenki 120 napig fészbuk nélkül? abba belepusztulnának... a testük elbomlásával járó karbonfelszabadulást nem tudná kiegyensúlyozni a szentrál park minnnnnnnnnmeghalunk
  • Garrett27 #5
    Ez nagyon igaz. Főleg, ha hitelesnek mutatkoznak, sok "alattvalót" szereznek maguknak. A nagy tömeg összeverődve pedig hatalomdöntögető is lehet.
  • Glutamin #4
    Nagyon nem értetted meg a lényeget. A karhatalomnak nem kell a konkurencia. Márpedig a neten a blogok, fórumok, legújabban meg a közösségi oldalak segítségével elég nagy tömegeket lehet meggyőzni szinte bármiről.
  • Chriss745 #3
    Ejj, mar megint ez a baromsag, ki eszi ezt meg? Kiberhaboru, basszus, valaki nagyon unatkozik. Valaki elmagyarazna nekem legyszi, hogy egy ilyen hogy is zajlik? Jaa, hogy tul sokan lattak a Die Hard 4-et, es beveszik azt a baromsagot mi az ilyen filmekben van?!?! Egyszeruen elszornyedek, hogy komoly beosztasban levo emberek mennyire be lehet etetni ezzel a kiberhaborus baromsaggal, anyaam!

    Persze, majd a kis kinai hekker felcsavarja a potit az eromuben, el felrobbanak a gepek. NO COMMENT

    KAAAMMMUUUU!
  • MrJampec #2
    Szerintem is hamarosan találnának ez ellen megoldást a heckerek... De az internet egy hatalmas fegyver és aki a kezébe kaparintja az irányítását az eléggé jó pozíciót teremt magának. Nem véletlen , hogy Kína is visszadobja az internetet, mivel ha látnák az emberek, hogy más országokban mit történik, nem hiszem , hogy napi 20 órában éhbérért dolgoznának.
    Azt meg nem vágom, hogy a mobil hálózat lekapcsolásával miért fenyegetnek. Régen volt a csipogó és simán működött a vezetékes telefonokkal a kapcsolattartás. Igaz, hogy az egy kicsit lassabb, de nem hiszem , hogy világvége lenne...