Berta Sándor

Tovább erősítené az európai adatvédelmet Peter Hustinx

Az európai adatvédelmi biztos a közeljövőben összesen öt területtel akar kiemelten foglalkozni, s ezek közé tartozik a Google, a Facebook és más tengerentúli cégek magatartásának, illetve szolgáltatásainak vizsgálata is.

"Az öt téma mindegyike fontos. Elsősorban azt szeretném elérni, hogy mind európai, mind nemzetközi szinten a jelenleginél jobban érvényesüljenek a jelenlegi uniós adatvédelmi jogszabályok. Emellett fontos, hogy megvizsgáljuk, aktualizáljuk és korszerűsítsük a jogi kereteket, mert azok csak így lehetnek hatékonyak az állandóan változó világban. A harmadik terület az elektronikus kereskedelmet, egészségügyet érinti, míg a negyedik az igazságszolgáltatás és a rendőrségek együttműködésének erősítéséről, az információcsere fokozásáról szól. Ez utóbbinak természetesen a mostaninál jobb adatvédelemmel kell társulnia."

"Végül, de nem utolsósorban ki kell térni a nemzetközi, különösen a transzatlanti kérdésekre is. Utóbbival kapcsolatban megjegyezném, hogy a Safe-Harbor egyezmény egy jó lépés volt, de önmagában nem elegendő. Amikor a megállapodást tíz évvel ezelőtt aláírták, akkor egy nagyon kreatív megoldás volt az Európai Unió és az Egyesült Államok eltérő szabályozásainak áthidalására. Sikeres, hiszen közel 3000 amerikai cég ismerte el a Safe-Harbor alapelveit. A Galexia-tanulmány ugyanakkor rámutatott arra, hogy még sok javítani valónk van ezen a területen."


"Az USA nagyon gyorsan fejlődik és vannak arra mutató jelek, hogy erősíteni akarják a magánélet védelmét, de még hiányoznak a törvények. Mindez azt jelenti az Európai Unió számára, hogy a jogi kereteink modernizálásával a Facebookot és a Google-t is megszólítjuk. Felerősítjük az adatvédelmi mechanizmusokat, hogy felelősségre vonhassuk a két óriáscéget. Biztosítanunk kell, hogy a dolgok már a kezdetekkor jól működjenek, meg kell előznünk a problémákat. Biztos vagyok abban, hogy 2-3 éven belül komoly javulás lesz tapasztalható ezen a területen" - jelentette ki Peter Hustinx.

Az európai uniós adatvédelmi biztos hozzátette: a SWIFT-adatok és a légiutas-információk megosztásával kapcsolatos tárgyalások során azt tapasztalták, hogy a washingtoni döntéshozók már jobban odafigyelnek az európaiakra. Két hónap múlva ő is az amerikai fővárosba utazik, hogy jelenlétével is támogassa a tárgyalások folytatását. Ausztrália és Kanada ebben a kérdésben mindenképpen jobb helyzetben van, hiszen mindkét országban van már adatvédelmi biztos és kialakították a megfelelő jogi környezetet is. Az USA valami hasonlóra készül, de a többi országnak, például a légiutas-adatokra kíváncsi Dél-Koreának vagy Indiának is be kell tartania az európai adatvédelmi előírásokat.

"Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy az adott állam pontosan milyen okból tart igényt ezekre az információkra. Ez a dolog ugyanis az alapvető szabadságjogokat, például a mozgásszabadságot is érinti" - hangsúlyozta a szakember. Peter Hustinx kiemelte: az európai uniós ePrivacy-irányelv előírja, hogy még azelőtt kell tájékoztatni a felhasználót, mielőtt valaki használni kezdené az adatait. Emellett pedig szükség van az illető beleegyezésére is. Az irányelvet most a tagállamoknak is integrálniuk kell a jogrendszerükbe, de ez nem egyszerű, mert a gazdasági élet szereplői mindent megtesznek azért, hogy ezt megakadályozzák. Mindez azonban Hustinx szerint napjainkban elfogadhatatlan.

"Az ACTA-egyezmény elkészült. Korábbi kritikus megjegyzéseimmel az volt a célom, hogy az Európai Bizottságot a nyilvánosság előtti színvallásra kényszerítsem. Amit ugyanis akkor tudtunk, az meglehetősen nyugtalanító volt. Szerencsére figyelembe vették az aggályaimat. A legnagyobb problémának azonban azt tartom, hogy a szerződés szövegében abból indultak ki a készítők, hogy az internetet ellenőrzik. De szeretnénk nagyon vigyázni arra, hogy a világhálót a végén ne ellenőrizzék még a mostaninál is jobban. Természetesen tisztában vagyunk a különböző szerzői jogi és márkajogi visszaélésekkel, de ezek megakadályozásához nincs szükség az ACTA által szorgalmazott strukturális ellenőrzésekre" - szögezte le végül az európai uniós adatvédelmi biztos.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Adatvédelem #1
    Az Unió adatvédelmet érintő jogalkotási és szabályozási terve, területenként részletezve elérhető az alábbi oldalon: http://www.adatvédelem.hu/2010/11/szigoritana-az-adatvedelmet-az-europai-bizottsag/