Berta Sándor

Németországban is lehet elektronikus lábbilincs

Az európai uniós tagországban komoly vitát váltott ki, hogy vajon a büntetésük letöltése után szabadon lehet-e engedni a szexuális bűnözőket vagy sem. Szóba került az elektronikus lábbilincs alkalmazása is.

A politikusok és a szakértők két táborra szakadtak. Az egyiket Sabine Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter vezeti, aki amellett érvelt, hogy minden szexuális bűnözőt a büntetése letelte után szabadon kell engedni, azonban elektronikus lábbilincset kellene viselniük, így bármikor, valós időben megállapítható lenne a pillanatnyi tartózkodási helyük.

A vita azután mérgesedett el, hogy a hatóságok kénytelenek voltak az elmúlt hetekben 15 szexuális bűnözőt elengedni és vagy nincs megoldva az utólagos ellenőrzésük vagy túl sokba kerül. A jelenlegi előírások szerint minden szexuális bűncselekményt elkövető volt elítéltre több rendőrnek kellene jutnia, ami hetente 50 000 euróval terheli meg a német államkasszát. Az igazságügyi miniszter pont ezért érvel az elektronikus lábbilincs bevezetése mellett.

A másik tábor egyik fő szószólója Rainer Wendt, a Német Rendőrszakszervezet (DPolG) elnöke, aki úgy vélte: elfogadhatatlan, hogy a szexuális bűnözők szabadlábon legyenek és új áldozatokra vadásszanak. Az érdekvédők ehelyett az Egyesült Államokban alkalmazott National Alert Registry rendszert honosítanák meg Németországban. Az oldalon megjelentetik minden szabadon engedett szexuális bűnöző nevét, fotóját és személyleírását. A szervezet álláspontja egyértelmű: ezek az elkövetők időzített bombák, akiknek semmi keresnivalójuk sincs a gyerekek, az iskolák és a családok közelében, hanem rács mögött van a helyük.

Az elektronikus lábbilincs azonban nem akadályozza meg az újabb molesztálások, zaklatások, vagy egy nemi erőszak végrehajtását, ugyanakkor nincs elég rendőr sem minden szexuális bűnöző állandó megfigyelésére. A szakszervezeti vezető szerint a megoldást egy zárt pszichiátriai intézmény jelenthetné. Reinhard Grindel, a CDU-frakció belügyi szakértője viszont bírálta az elképzelést, mondván egyáltalán nem biztos, hogy a nyilvános pellengérre állítás kiállná a jogi próbákat. A szakember hozzátette, hogy az ilyen ötletek helyett inkább egy egységes és megfelelő szabályozásra van szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Magiszter #14
    Nem-nem. Ez olyan mintha csak akkor tudnál felhívni valakit ha tudnád hogy hol van és milyen adótornyokon keresztül kell mennie a jelnek ahhoz hogy megkapja a cél készülék. Erre van egy rendszer és egy szabvány. Te elküldöd a jelet a rendszernek (telefonközpontnak) hogy a 06xyz-s számú simkártyával rendelkező készülékkel akarsz összeköttetést létesíteni. A rendszer elküldi a kérelmet a hálózatra majd megvárja míg a másik készülék észleli és visszajelez hogy "én vagyok". A távolról való bekapcsolás menete is ilyen. A rendszer kiküldi a jelet hogy a XYZ123 IMEI kódú készülék azonnal válaszoljon a hívásra. Az XYZ123-as IMEI számú készülék érzékeli hogy felkérés érkezett, majd elkezdi sugározni a jelet. Mivel a készülék kikapcsolt állapota valójában egy "standby" üzemmódba rakja az egész gépet, hogy ezt az alap azonosítási kérelmet fogadni tudja.

    A másik része igaz. Nem mindegyik készülék tudja ezt, csak egy bizonyos idő után gyártottak. De az biztos hogy már 5 éve is létezett ez a módszer. Most mutass nekem valakit aki 10 éves készülékkel mászkál.
  • nextman #13
    Amit írtam ettől még igaz. Nem minden mobil tud ilyet, és csak akkor tudod bekapcsolni, ha már tudod hol van. Mint pl. a tv-d se tudod a távirányítóval a szomszéd városból indítani.
  • Magiszter #12
    Képzeld el ezt úgy mint a TV-t. Az is ki van kapcsolva alapból, de a vevője figyeli mikor kap jelet. Ha megkapta a "bekapcs" jelet akkor elindul az egész masina. A telefon is ilyesmi. Figyel egy jelet, amit ha megkap akkor elkezd sugározni egy "transzponder" jelet, ha sugárzik akkor meg be tudják mérni hogy honnan. Ennyi az egész.

    Hivatalosan nincs bejelentve hogy ilyet tud a telefon, de régebben volt egy Nagy Szolgáltatónál belsős ismerősöm aki bebizonyította hogy létezik ilyen. Kikapcsolt állapotban is meg tudta mondani hol van a telefon. Igaz akkoriban még csak 100 méter pontossággal. De ma már szinte minden mobil tud GPS-t.
  • polarka #11
    - Nem kell tudniuk, h hol tartózkodsz. Az egész rendszeren leküldhetnek 1 utasítást, h az adott IMEI számú mobil jelentkezzen be. Ehhez csak az kell, h figyeljen 1 kódot, h megjelenik-e az antennáján.
    - Az, h erre képesek a mobilok tudtommal hivatalosan nem ismerték el. Viszont sokan hallották ismerős szakértőktől, h képesek a kikapcsolt mobilt bemérni.
    - Tehát lehetséges, h ez is egy urban legend. Csakhogy, ha fizikailag van rá lehetőségük, akkor miért ne élnének vele?
  • nextman #10
    Az igaz, hogy a telefonok soha sincsenek teljesen kikapcsolva. Ez még nem jelenti azt, hogy távolról be is lehetne kapcsolni őket. Van olyan telefon, ami tudja ezt a feature-tde szerintem ez nem általános. De ha még be is lehet, honnan tudnák, hogy most épp hol tartózkodik a telefon, amit be akarnak kapcsolni, mert ugye eddig ki volt kapcsolva, és ha arrébb vitték, hogy találja meg a rendszer?

    Tehát ez a mondat szerintem erős túlzás:
    " Kikapcsolt állapotban is ha benn van az aksi bármikor be tudják mérni 1-2 méter pontossággal, hogy hol vagy."
  • Magiszter #9
    Be tudják kapcsolni távolról, mivel a telefon 100%-osan sosincs kikapcsolva. Ezért mondja hogy vedd ki az aksit is, mert ott még nem tartunk hogy lehessen rádióhullámokon energiát továbbítani egy meghatározott eszközbe.
    Amúgy milyen üzletpolitika az hogy ha ellopják a telefonod le van sz@rva, majd úgy is veszel másikat? Manapság egy telefonon olyan adatokat is lehet tárolni (céges, magán, akármi) amik esetleg pótolhatatlanok, vagy csak nagyon fontosak. A másik meg hogy én pl kártyás vagyok nem előfizetéses és biztosan vannak mások is így. Már pedig az ilyenek nem 200 forintért veszik a telefont hanem akár 100ezrekért is. Ha pedig lenyúlják nem rohanok a boltba venni másik hármat, hanem elvárnám hogy a pénzemért, az adómért keressék meg a tulajdonomat. A technológia adott ehhez, kb 10 perc alatt bemérik merre van. Főleg a mai GPS-es mobilokat. Tudom hogy megy, egy ismerősöm régen dolgozott a Tré-Mobilnál.
    Aztán mikor lenyúlták a telefonom alig 1 éve csak vállat vonogattak hogy bocsi, nem tudunk segíteni, meg ez nem így megy, meg lekoptatós szöveg. Át is mentem egy másik szolgáltatóhoz és elmondtam a Sünöket mindennek.
  • nextman #8
    Kikapcsolt állapotban hogy?
  • polarka #7
    - mert gyakori a "visszaesés"
    - nem, mert drága és a társadalmon élősködik (kivétel az önfenntartó börtön)
    - akarják, h a nép közé menjen, hiszen a büntetése lejárt
    - nyomkövetővel újabb bűntett esetén 1ből tudják kitette vagy hogy ki nem
  • Rotyoka #6
    Akkor az átlag ember 2 héten belül vesz egy újat és voala már megint ott vagy.
  • Magiszter #5
    Jah, csak ha ellopják akkor nem képesek ilyenre a hatóságok, szolgáltató.