Hunter

Humanoid robot a kifutón

Egy új beszélő, sétáló humanoid robot mutatkozott be Japánban, méghozzá egy divatbemutatón. A női arcot és alakot viselő 43 kilogramm súlyú szerkezet testét 30 motor működteti, további 8 motorjával még mosolyogni is tud, a biztonsági előírásokon azonban nem sikerült túljutnia, így nem vonulhatott fel a hús-vér modellekkel együtt.

A hétfőn bemutatott robot a járáson és a beszéden kívül képes arcmimikára is, érzelmek, mint a harag, az öröm, vagy a meglepetés kifejezésére. A sajtónak tartott demonstráción a robot előkacsázott, látványosan pislogott - leginkább egy életre kelt képregényfigurára emlékeztetve - majd vékony női hangon, száját mozgatva köszöntötte az összegyűlteket. A demonstráció nem volt zökkenőmentes, a robot szokatlanul gyakran vágott meglepett ábrázatot kitátott szájjal és tágra nyílt szemekkel, amikor a bemutatót tartó mérnök mosolyt vagy bosszús pillantást kért tőle. Járása sem volt igazán manökenhez méltó, ami részben a folyamatosan behajlított térdeknek tudható be. Bár lábaiban is vannak szenzorok, lépteiből hiányzik az igazi emberi járást jellemző finom egyensúly.


A fejlesztő, a japán kormány támogatását élvező Fejlett Ipari Tudományos és Műszaki Nemzeti Intézet elismerte, hogy "kibernetikus emberük" még nem kész a mindennapi feladatokra vagy az emberekkel közös munkára, amit az emberek egyre inkább elvárnak a jövő robotjaitól. "Műszakilag még nem érte el ezt a szintet" - nyilatkozott Hirohisa Hirukawa, az egyik fejlesztőmérnök. "Még manökennek sem volt tökéletes, alacsonynak és meglehetősen átlagos alkatúnak ítélték meg". Ez utóbbi kijelentésen nem is lehet csodálkozni, hiszen a HRP-4C kódjelű robotot úgy tervezték, hogy egy japán átlagnőt testesítsen meg, bár ezüst-fekete "öltözéke" inkább egy sci-fi szereplőre emlékeztet.

A negatívumok mellett szóljunk azonban a robot és fejlesztői érdemeiről is. Az egyik nagy kihívást, hogy a HRP-4C alkatrészeit kellőképpen összezsugorítsák annyira, hogy egészében megfeleljen egy ázsiai nő arányainak, maradéktalanul teljesítették. Az előd 58 kilogrammot nyomott, így a mostani 43 kiló komoly előrelépésnek számít. Az Intézet humanoid kutató csoportjának vezetője, Shuuji Kajita különösen a robot karcsú lábaira büszke, talán ez volt az a végtag, amiről a legtöbbet kellett lefaragniuk. "Ez csupán az első lépés" - tette hozzá Kajita.


Jelenleg a 158 centiméter magas fekete hajú humanoid robotot főként az emberek figyelmének felkeltésére vagy szórakoztatására szánják. A fejlesztők szerint az emberi mozgás szimulálására is alkalmas lehet, például tornagyakorlatok bemutatására használható. A HRP-4C robotváza az arc és az egyéb borítások nélkül elvileg 200 000 dollár körüli áron vásárolható meg, míg programozási technológiája szabadon hozzáférhető lesz, így bárki átszabhatja majd a gép programozását, állítják a projekt tudósai.

Japán jelenleg a világ egyik vezetője a robot iparágban, a kormány pedig mindent megtesz az előkelő pozíció megtartásáért, emlékezzünk csak az autógyártó Honda Motor Co. által kifejlesztett Asimora, ami szintén nagyon ügyesen mozog és beszélni is tud, azonban szándékosan nem látták el emberi vonásokkal. A kutatások szerint az emberek komoly fenntartásokkal kezelik az emberi vonások és a gépiesség keverékét, ez szintén nem könnyíti meg a HRP-4C érvényesülését.

A többi embert mímelő robotokkal ennek ellenére komolyan folynak a kísérletek, jelenleg recepciósként tesztelik őket. Ugyanakkor egyre nagyobb a kereslet a szociálisan hasznos robotok iránt, amik képesek gondját viselni az időseknek és betegeknek, nyilatkozott Yoshihiro Kaga, a kereskedelmi és ipari minisztérium képviseletében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #77
    És még nincs vége.
  • kohlerjsz #76
    Na és itt a folytatás, már ruhában is kiküldték a kifutóra.

    munkában a humanoid manöken
  • Inquisitor #75
    Nem voltak ferek az összehasonlítások.
    Az Einstein fej tök ugyan úgy müködik mint a HRP-4C, a fő difik: ez realtimeban ilyen béna, az álloképeken olyan arckifejezéseket adtak neki, amiről jól fotózva nehéz megmondani, hogy nem ember. A HRP egy nemlétező, anime karaktertervező álltal kiagyalt arc, az A.E. fej meg egy létező személy másolata, amit a mimikai ráncok élethűbbé tesznek.

    A BigDog/LittleDog a Boston Dynamics fejlesztése, katonai fejlesztés, rengeteg pénzzel, sok évnyi melóval. Nem kispályások, ők tervezték az M.I.-t a Sony Aiobo/Qurio szériához. A "kutyusok" belső vázas, alacsony súlypontú modellek, amit mozgó fedezéknek, felderítőnek, felszerelés és sebesültek cipelésére terveztek, és nem éppen 2 deka a súlya sem.

    A japánok valamiért a külsővázas, mechanikus modelleket választják, és a két lábon járó ember forma bonyolultá teszi az egyensúlyi kérdést, így marad az "úgy mozog, mint aki besz*rt" mozgás. Másrészt meg kell oldani, hogy a váz egyetlen része se okozhasson mozgás közben sérülést, a Sony egy csomót szívott ezzel az Aibo/Qurio szériánál. Elég jól összehozták, egy (szerintem) nagyon fejlett Asimohoz képest sem rossz a HRP-4C.

    Igazi keze még nincs ennek a robotnak. Az se kis meló. Ott van a TwendyOne ápoló robot, a 15 éves fejlesztés felénél jár, már nem nyomja össze a poharat, kiflit, narancsot vagy a beteget ... cserébe a sebessége vetekszik egy lajháréval.

    A gyerekcsinálással meg ebben az országban nem kéne viccelni, mert mi is megszívjuk, mint Japán és Korea, de itt robotok se lesznek, hogy áplják majd a csak nyugdíjasokból álló országot ...

    Na igen, kések. :)
    A Genfi kiállításon viccelt valaki az Asimoval, hogy jobb ha lefagy, mintha kimenne konyhakésért a konyhába.
  • sly007 #74
    Majd egy gépkocsival neki hajtunk, akkor csak kiesik a kezükből. :D
  • Tsol #73
    Pár millió év ALATT!
  • Tsol #72
    A kést csak elbírják
  • Dinosaur #71
    Arra azért figyeljetek majd hogy nehogy szájzárat kapjon cumi közben...Az elég kellemetlen villámtréfa lenne
  • kvp #70
    "Arra lennek kivancsi, hogy mennyit megy el egy toltessel."

    Az elodje kb. 2 orat, a meg korabbi kb. 1 orat. Ha elerik a napi 8 orat, mar alkalmazhato emberek helyett, de elemcserere mindig van lehetoseg. Jopar nepszeru japan scifiben van 15 perc es 1 nap kozotti idotartam. Az ehhez a robothoz legkozelebb allo japan rajzfilmben az embereknek naponta tolteniuk kell a robotjaikat (pl. ejjelente amig ok alszanak) vagy legalabb kitenni oket a napra, hogy napelemekkel toltodjenek.
  • qwas #69
    Arra lennek kivancsi, hogy mennyit megy el egy toltessel. Mert meg ha sikerul is megalkotni a robotot amivel mar lehetne kezdeni valamit (bazis epites a holdan) akkor is ott van meg korunk rakfeneje az elemek gyatra kapacitasa. Olyan 1-2 eves kapacitast tartanek elfogadhatonak. Annyi ido alatt mar ertelmes mennyisegu munkat lehet vegezni.
  • haxoror #68
    "A kutatások szerint az emberek komoly fenntartásokkal kezelik az emberi vonások és a gépiesség keverékét"

    ezt bekeretezve el kéne küldeni minden olyan fejlesztőnek aki olyan "hasznos" funkciók fejlesztésére pazarolja az idejét mint pl hogy a robot pofákat tudjon vágni miközben még stabilan járni is alig tud...