SG.hu
Váratlan nagy siker a Blue Ghost holdi küldetése
A NASA a holdi csalódások után megütötte a főnyereményt: a Firefly Aerospace sikeres holdi leszállóegysége olyan adathalmazt hozott, amelyet a tudósok még évekig fognak tanulmányozni.
A NASA néhány évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a kereskedelmi cégek alacsonyabb költségvetésből tudnak tudományos kísérleteket vinni a Holdra, mint az ügynökség. Tavaly ez a fogadás rosszul sült el: az első NASA által finanszírozott űrszonda teljesen elkerülte a Holdat, a második pedig bár odaért, de lezuhant. Ebben a hónapban azonban a texasi Cedar Parkban működő Firefly Aerospace által épített Blue Ghost nevű robot leszállóegység az elejétől a végéig sikerrel járt.
Március 16-án a Firefly Austin külvárosában található küldetésközpontjában a hangulat a boldogság és a szomorúság keveréke volt. Már nem volt miért aggódni, nem volt mit tenni - kivéve végignézni a cég űrhajójának halálát. Negyedmillió kilométerrel arrébb a nap már lenyugodott a Mare Crisiumon, a holdi lávasíkságon, ahol a Blue Ghost két héten át tudományos megfigyeléseket gyűjtött. A napenergiával működő űrhajó számára a hátralévő órák meg voltak számlálva és az nagyon kevés volt. "Azt hiszem, a hangulat eléggé oldott” - mondta Ray Allensworth, a Firefly űrszonda programigazgatója aznap délután. „Az emberek izgatottak, és egyben megkönnyebbültek, hogy milyen jól sikerült a küldetés. Megpróbálják kiélvezni az utolsó néhány órát a leszállóegységgel.”
A többi kereskedelmi holdküldetésen a rakományt szállító tudósok évekig tartó erőfeszítéseket tettek, és végül nem kaptak semmit, vagy csak keveset. Azok, akiket a NASA a Blue Ghosthoz rendelt, új adatok bőséges tárházával gazdagodtak. Robert Grimm, a kolumbiai Boulderben működő Southwest Research Institute tudósa, aki az egyik tudományos rakományért felelt, elismerte szerencséjét. „Jobb, mintha kráter lenne” - mondta.
A NASA egyik kísérlete éppen akkor gyűjtött adatokat, amikor a Blue Ghost leszállt. Négy kamera különböző szögekből rögzítette az űrhajó hajtóműveinek kipufogógázát, amint azok felrúgták a holdi port, és egy kis krátert vájtak. "Ezekkel a kamerákkal háromdimenziós alakzatok mérésére is képesek vagyunk” - mondta Paul Danehy, a Stereo Cameras for Lunar Plume-Surface Studies, azaz SCALPSS néven ismert projekt egyik tudósa. A mérnökök meg akarják érteni ezeket a dinamikákat, hogy megelőzhessék a lehetséges katasztrófákat, amikor a SpaceX űrhajójához hasonló nagyobb és nehezebb űrhajók leszállítják az űrhajósokat a Holdon.
Ha a NASA holdi előőrsöt állít fel, az űrhajók többször is visszatérnek majd oda. A kirobbanó kődarabok kiüthetnék az ereszkedő űrhajó hajtóművét, vagy megrongálhatnák a közeli építményeket. A fényképek korai áttekintése során az egyik meglepetés az volt, hogy a hajtóművek kipufogó füstcsóvája akkor kezdett el holdi port felfelé áramoltatni, amikor a Blue Ghost még mindig körülbelül 15 méterrel a felszín felett volt, vagyis a vártnál magasabban. Ugyanez a kamerarendszer fogja rögzíteni a porfelhőt egy sokkal nagyobb leszállóegység, a Blue Moon Mark 1 esetében is, amelyet a Blue Origin, Jeff Bezos rakétatársasága, a Blue Origin még idén a Holdra tervez küldeni.
A NASA nemcsak a holdi port, vagyis a regolitot akarja megérteni, hanem azt is, hogyan lehet megszabadulni tőle. A részecskék élesek és csiszoló hatásúak, olyanok, mint az üvegszilánkok, és veszélyt jelentenek mind a gépekre, mind az űrhajósokra. A Blue Ghoston végzett Electrodynamic Dust Shield nevű kísérlet elektromos mezőkkel tisztította le a port a felületekről.
Két kísérlet olyan információkat gyűjtött, amelyek fényt deríthetnek a Hold belsejére. Dr. Grimm hasznos terhe a Lunar Magnetotelluric Sounder volt, az első ilyen jellegű, egy másik világ felszínére telepített berendezés. A telepítéshez rugós indítók négy ételhordó méretű szondát lőttek négy különböző irányba. A szondák kábelekkel kapcsolódtak a leszállóegységhez, és úgy működtek, mint a szupernagy feszültségmérő. Egy második komponens, amely egy nyolc láb magas árboc tetején állt, mágneses tereket mért. Ezek a mérések együttesen az elektromos és mágneses mezők természetben előforduló változásait mutatják, amelyekből kiderül, hogy milyen könnyen áramlanak az elektromos áramlatok a felszín alatt, és ez elárul valamit arról, hogy mi van odalent. A hidegebb kőzetek vezetőképessége például alacsonyabb.
A Blue Ghost egy pneumatikus fúrót is bevetett, amely nitrogéngázzal fúrja ki a földet. A műszer végén lévő tű mérte a hőmérsékletet, és azt, hogy a hő milyen könnyen áramlik át az anyagon. Az útban lévő sziklák miatt a fúró csak körülbelül 1 méter mélyre hatolt le, nem pedig a remélt 3 méterre. A videókon „láthatjuk a sziklák kirepülését és a szikrákat” - mondta Kris Zacny, a fúrót építő Honeybee Robotics kutatási rendszerekért felelős alelnöke. Dr. Zacny szerint az egy méteres mélység mégis elég mély volt a tudományos mérésekhez. A fúró és a magnetotellurikus hanglokátor adatai egyaránt adhatnak támpontokat arról, hogyan alakult ki a Hold és más sziklás világok, illetve miért néz ki a Hold közeli oldala annyira másképp, mint a túlsó oldal. "Ez tényleg egy alapvető kérdés a holdgeológiával kapcsolatban, amelyre megpróbálunk választ adni” - mondta Dr. Grimm.
A Blue Origin részét képező Honeybee egy második, PlanetVac nevű eszközt is épített, hogy bemutassa a minták gyűjtésének egyszerűsített technológiáját. Ez az eszköz sűrített gázt használt, hogy a regolitot egy kis tornádóvá keverje, és egy tartályba irányítsa. A technológiát a Martian Moons Exploration nevű japán robotizált űrmisszióban fogják használni, amely a Mars egyik holdjáról, a Phoboszról hoz majd mintákat. „Az a tény, hogy a Holdon működött, bizalmat ad nekünk, hogy a Phoboson is működnie kell” - mondta Dr. Zacny.
Brian Walsh, a Bostoni Egyetem gépészmérnök professzora kísérlete a Blue Ghoston nem a Holdra, hanem a Földre nézett vissza. Dr. Walsh érdeklődése a napszél részecskéit a Föld körül elterelő mágneses buborékra irányul. Teleszkópja röntgensugarakat rögzített, amelyeket akkor kerülnek kibocsátásra, amikor a Napból érkező nagy sebességű részecskék a Föld felső légkörében lévő atomokba csapódnak. A Föld mágneses mezeje és a napszél közötti határ olyan, mintha két szumóbirkózó nyomulna egymásnak. A távoli látvány segíthet a tudósoknak megmondani, hogy ez a határ lassan vagy hirtelen ugrásszerűen mozdul-e el. Ez azért fontos, mert befolyásolja, hogy a Föld mágneses mezeje mennyire véd meg minket a napviharok során a bolygót bombázó töltött részecskék időnkénti óriási robbanásaitól. "Megpróbáljuk kitalálni, hogyan nyílik ki ez a kapu, és hogyan ömlik át rajta az energia” - mondta Dr. Walsh.
A Blue Ghost máris maradandó nyomot hagyott maga után. Maria Banks elmondta, hogy minden este, amikor elhagyta a küldetés műveleti központját, felnézett az égen függő Holdra. "Nem hiszem, hogy valaha is ugyanúgy fogom látni a Holdat, mert életem hátralevő részében a Firefly leszállóegység és a műszereink ott lesznek fent.” - mondta Dr. Banks.
A NASA néhány évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a kereskedelmi cégek alacsonyabb költségvetésből tudnak tudományos kísérleteket vinni a Holdra, mint az ügynökség. Tavaly ez a fogadás rosszul sült el: az első NASA által finanszírozott űrszonda teljesen elkerülte a Holdat, a második pedig bár odaért, de lezuhant. Ebben a hónapban azonban a texasi Cedar Parkban működő Firefly Aerospace által épített Blue Ghost nevű robot leszállóegység az elejétől a végéig sikerrel járt.
Március 16-án a Firefly Austin külvárosában található küldetésközpontjában a hangulat a boldogság és a szomorúság keveréke volt. Már nem volt miért aggódni, nem volt mit tenni - kivéve végignézni a cég űrhajójának halálát. Negyedmillió kilométerrel arrébb a nap már lenyugodott a Mare Crisiumon, a holdi lávasíkságon, ahol a Blue Ghost két héten át tudományos megfigyeléseket gyűjtött. A napenergiával működő űrhajó számára a hátralévő órák meg voltak számlálva és az nagyon kevés volt. "Azt hiszem, a hangulat eléggé oldott” - mondta Ray Allensworth, a Firefly űrszonda programigazgatója aznap délután. „Az emberek izgatottak, és egyben megkönnyebbültek, hogy milyen jól sikerült a küldetés. Megpróbálják kiélvezni az utolsó néhány órát a leszállóegységgel.”
A többi kereskedelmi holdküldetésen a rakományt szállító tudósok évekig tartó erőfeszítéseket tettek, és végül nem kaptak semmit, vagy csak keveset. Azok, akiket a NASA a Blue Ghosthoz rendelt, új adatok bőséges tárházával gazdagodtak. Robert Grimm, a kolumbiai Boulderben működő Southwest Research Institute tudósa, aki az egyik tudományos rakományért felelt, elismerte szerencséjét. „Jobb, mintha kráter lenne” - mondta.
A NASA egyik kísérlete éppen akkor gyűjtött adatokat, amikor a Blue Ghost leszállt. Négy kamera különböző szögekből rögzítette az űrhajó hajtóműveinek kipufogógázát, amint azok felrúgták a holdi port, és egy kis krátert vájtak. "Ezekkel a kamerákkal háromdimenziós alakzatok mérésére is képesek vagyunk” - mondta Paul Danehy, a Stereo Cameras for Lunar Plume-Surface Studies, azaz SCALPSS néven ismert projekt egyik tudósa. A mérnökök meg akarják érteni ezeket a dinamikákat, hogy megelőzhessék a lehetséges katasztrófákat, amikor a SpaceX űrhajójához hasonló nagyobb és nehezebb űrhajók leszállítják az űrhajósokat a Holdon.
Ha a NASA holdi előőrsöt állít fel, az űrhajók többször is visszatérnek majd oda. A kirobbanó kődarabok kiüthetnék az ereszkedő űrhajó hajtóművét, vagy megrongálhatnák a közeli építményeket. A fényképek korai áttekintése során az egyik meglepetés az volt, hogy a hajtóművek kipufogó füstcsóvája akkor kezdett el holdi port felfelé áramoltatni, amikor a Blue Ghost még mindig körülbelül 15 méterrel a felszín felett volt, vagyis a vártnál magasabban. Ugyanez a kamerarendszer fogja rögzíteni a porfelhőt egy sokkal nagyobb leszállóegység, a Blue Moon Mark 1 esetében is, amelyet a Blue Origin, Jeff Bezos rakétatársasága, a Blue Origin még idén a Holdra tervez küldeni.
A NASA nemcsak a holdi port, vagyis a regolitot akarja megérteni, hanem azt is, hogyan lehet megszabadulni tőle. A részecskék élesek és csiszoló hatásúak, olyanok, mint az üvegszilánkok, és veszélyt jelentenek mind a gépekre, mind az űrhajósokra. A Blue Ghoston végzett Electrodynamic Dust Shield nevű kísérlet elektromos mezőkkel tisztította le a port a felületekről.
Két kísérlet olyan információkat gyűjtött, amelyek fényt deríthetnek a Hold belsejére. Dr. Grimm hasznos terhe a Lunar Magnetotelluric Sounder volt, az első ilyen jellegű, egy másik világ felszínére telepített berendezés. A telepítéshez rugós indítók négy ételhordó méretű szondát lőttek négy különböző irányba. A szondák kábelekkel kapcsolódtak a leszállóegységhez, és úgy működtek, mint a szupernagy feszültségmérő. Egy második komponens, amely egy nyolc láb magas árboc tetején állt, mágneses tereket mért. Ezek a mérések együttesen az elektromos és mágneses mezők természetben előforduló változásait mutatják, amelyekből kiderül, hogy milyen könnyen áramlanak az elektromos áramlatok a felszín alatt, és ez elárul valamit arról, hogy mi van odalent. A hidegebb kőzetek vezetőképessége például alacsonyabb.
Dust on, dust off... on the Moon!
— NASA's Kennedy Space Center (@NASAKennedy) March 10, 2025
The Electrodynamic Dust Shield, developed at Kennedy, successfully lifted and removed lunar regolith, or dirt, using electrical forces on glass and thermal radiator surfaces on @Firefly_Space’s Blue Ghost lunar lander! https://t.co/a3HHrPwiwC pic.twitter.com/e06UuH4R5V
A Blue Ghost egy pneumatikus fúrót is bevetett, amely nitrogéngázzal fúrja ki a földet. A műszer végén lévő tű mérte a hőmérsékletet, és azt, hogy a hő milyen könnyen áramlik át az anyagon. Az útban lévő sziklák miatt a fúró csak körülbelül 1 méter mélyre hatolt le, nem pedig a remélt 3 méterre. A videókon „láthatjuk a sziklák kirepülését és a szikrákat” - mondta Kris Zacny, a fúrót építő Honeybee Robotics kutatási rendszerekért felelős alelnöke. Dr. Zacny szerint az egy méteres mélység mégis elég mély volt a tudományos mérésekhez. A fúró és a magnetotellurikus hanglokátor adatai egyaránt adhatnak támpontokat arról, hogyan alakult ki a Hold és más sziklás világok, illetve miért néz ki a Hold közeli oldala annyira másképp, mint a túlsó oldal. "Ez tényleg egy alapvető kérdés a holdgeológiával kapcsolatban, amelyre megpróbálunk választ adni” - mondta Dr. Grimm.
A Blue Origin részét képező Honeybee egy második, PlanetVac nevű eszközt is épített, hogy bemutassa a minták gyűjtésének egyszerűsített technológiáját. Ez az eszköz sűrített gázt használt, hogy a regolitot egy kis tornádóvá keverje, és egy tartályba irányítsa. A technológiát a Martian Moons Exploration nevű japán robotizált űrmisszióban fogják használni, amely a Mars egyik holdjáról, a Phoboszról hoz majd mintákat. „Az a tény, hogy a Holdon működött, bizalmat ad nekünk, hogy a Phoboson is működnie kell” - mondta Dr. Zacny.
Brian Walsh, a Bostoni Egyetem gépészmérnök professzora kísérlete a Blue Ghoston nem a Holdra, hanem a Földre nézett vissza. Dr. Walsh érdeklődése a napszél részecskéit a Föld körül elterelő mágneses buborékra irányul. Teleszkópja röntgensugarakat rögzített, amelyeket akkor kerülnek kibocsátásra, amikor a Napból érkező nagy sebességű részecskék a Föld felső légkörében lévő atomokba csapódnak. A Föld mágneses mezeje és a napszél közötti határ olyan, mintha két szumóbirkózó nyomulna egymásnak. A távoli látvány segíthet a tudósoknak megmondani, hogy ez a határ lassan vagy hirtelen ugrásszerűen mozdul-e el. Ez azért fontos, mert befolyásolja, hogy a Föld mágneses mezeje mennyire véd meg minket a napviharok során a bolygót bombázó töltött részecskék időnkénti óriási robbanásaitól. "Megpróbáljuk kitalálni, hogyan nyílik ki ez a kapu, és hogyan ömlik át rajta az energia” - mondta Dr. Walsh.
A Blue Ghost máris maradandó nyomot hagyott maga után. Maria Banks elmondta, hogy minden este, amikor elhagyta a küldetés műveleti központját, felnézett az égen függő Holdra. "Nem hiszem, hogy valaha is ugyanúgy fogom látni a Holdat, mert életem hátralevő részében a Firefly leszállóegység és a műszereink ott lesznek fent.” - mondta Dr. Banks.