Dunai Ádám

Francia hadüzenet a hamisítók ellen

A francia kereskedelmi és fogyasztásügyi szakállamtitkár, Luc Chatel bejelentette: harcot indít az interneten terjedő hamisítványok és azok forgalmazói ellen. Ezen belül elsősorban megerősítené az internetes és a hagyományos kereskedelem közötti kapcsolatokat.

A missziót Bernard Brochand, Cannes-i polgármester, képviselő, a Nemzeti Hamisításellenes Szervezet igazgatója, valamint Pierre Sirinelli, egyetemi tanár, többek között az AFPIDA (Nemzetközi Szerzői Jogvédő Egyesület) elnöke, az ALAI (Nemzetközi irodalmi és művészeti egyesület) alelnöke irányítja. Feladatuknak tartják, hogy "egy közös megállapodásban fektessék le az online kereskedők, a nagy márkák képviselői, valamint a vásárlói érdekképviseletek közötti ellenőrzési rendszer alapjait" valamint, hogy "hatékony eljárásokat és módokat dolgozzanak ki az internetes hamisítás visszaszorítására". - áll az államtitkár kiadott közleményében.

A tervek konkrét megvalósulása 2009 nyarára várható, az első érezhető lépéseket május végén lépi meg Franciaország. Luc Chatel hangsúlyozta: "Az internetes hamisítás elviselhetetlen méreteket öltött, ami egységes és központi fellépést sürget." Ezzel - szerinte - minél hamarabb meg lehetne szüntetni ezt a gyakorlatot, anélkül, hogy az internetes kereskedelem érdekei sérülnének. Luc Chatel véleménye szerint így ráadásul csökkenhetnének az árak, s javulna a szolgáltatások színvonala is. A legkelendőbb hamisítványok a drága és márkás divatcikkek, valamint a luxus kozmetikumok.

Február 10-én Éric Woerth, Franciaország pénzügyminisztere jelentette be a "Cyberdouance" nevű szervezet létrehozását. (a szervezet neve szójáték: "cybervám"-ot jelent szó szerint). A szervezet a Nemzeti Vámügyi Nyomozóigazgatóság (DNRED) hatásköre alatt működik, s nem titkoltan a netes hamisítások felderítését, illetve a felderítés sikerességének megduplázódását várják tőle. A Cyberdouance szóvivője elmondta, hogy jelen pillanatban fekete listákat készítenek a hamisítványokat áruló oldalakról, szorosan együtt működve a legális oldalakkal. Ilyen együttműködés él a Cyberdouance és az eBay között is. E kapcsolat érdekes előzménye, hogy 2008 júliusában a francia igazságszolgáltatás 38 millió eurós büntetéssel sújtotta a kedvelt amerikai oldalt, mivel azon hamisított Louis Vuitton, Dior, Givenchy és Guerlain márkájú termékeket találtak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aaaaa #7
    2-8 év börtönt a hamis Louis Vuitton tatyót vásárló embereknek, sőt kártérítésként vegyenek egy-egy eredetit is tízezer dollárért, amit persze nem kapnak meg az elvetemült bűnözők. Ahogy a szoftvercégek szokták a csóró felhasználókkal, az igazságos szerzői jogi törvények alapján.
  • ostroml #6
    Biztos leköszönő félbe van karieje és kelet valami nagy célt kitűzni :D
  • bakagaijin #5
    Itt a rendes értelmében használják a hamisítást. Hamisítvány = megtévesztő másolat, amit eredetinek akar feltűnni. Fontos a megtévesztés szándéka.
  • dez #4
    "A legkelendőbb hamisítványok a drága és márkás divatcikkek, valamint a luxus kozmetikumok."
  • gettoharcos2 #3
    ja és majd elfelejtettem
  • gettoharcos2 #2
    SOK SIKERT KÍVÁNOK NEKIK !
  • Vogel #1
    hamisítás = másolat?