Berta Sándor

Zoknik online terjesztéséből lett milliomos

Az ötlet, miszerint valaki abból lehet milliomos és sikeres, hogy zoknit árul az interneten menedzsereknek, érdekesnek, de megvalósíthatatlannak tűnt, viszont bejött.

Samy Liechti semmiképpen sem úgy néz ki, mint egy zokniárus. A 39 éves svájci férfi kabátot, alatta pedig egy fehér inget hord, melynek a gallérja ki van gombolva. Sötét haja hátra van fésülve. Mindenki inkább egy korszerű szoftverműhely tulajdonosának vagy egy sportszergyártó cég marketingvezetőjének nézné, mintsem zokniárusnak. De a látszat csal.

Liechti eltökélte, hogy ő a világhálón fog zoknikat árulni a vállalati vezetőknek és topmenedzsereknek. Az ötlet bejött, a férfi ma már milliós forgalmat bonyolít és már fehérneműk bérbeadásával is foglalkozik. Az élet azonban neki sem problémamentes, lévén megjelentek az első konkurensei. "Megyek kötni" - szól oda a barátainak, amikor munkába indul a Blacksocks nevű, 1999-ben alapított cégéhez. A látogatók választhatnak, hogy a vállalat évente három, négy vagy hat alkalommal küldjön három pár fekete zoknit.

"Eleinte az egész csak egy ötlet volt, aztán a hobbim lett" - mondta a milliomos vállalkozó. Nagyon gyorsan fel kellett ismernie, hogy ezekre a termékekre valódi igény van. Csak az elmúlt egy évben 40 000-en rendeltek nála zoknit és a Blacksocks összesen 250 000 párat küldött el. A cég éves forgalma elérte a 2,5 millió eurót, a legfontosabb piacnak Svájc, az USA és Németország számít.

A sikerre hamar felfigyeltek mások is, így csak idő kérdése volt az első konkurensek megjelenése. Németországban a berlini Sox in the box számít a legnagyobb konkurensének, amelynek csak Európában 6000 megrendelője van. "Ügyfeleim általában jól kereső 30 és 55 év közötti középvezetők, akik sokat utaznak egész évben. Ezért is dolgozom együtt például a Lufthansával. Évente három, egyenként 3 pár zoknit tartalmazó csomag 69 euróba kerül. Úgy vélem, a siker titka két dologban keresendő. Először: sokan nem szívesen vásárolnak fehérneműket. Másodszor: mindenki ismeri azt a problémát, hogy az ember állandóan elveszíti a zoknijait, de egy párból mindig csak egyet. Ez végül oda vezet, hogy a fiókok tele vannak különböző, össze nem illő zoknikkal" - szögezte le Samy Liechti.

A szakember az 1990-es évek közepén még egy marketingügynökség tanácsadójaként dolgozott és éppen egy nagy üzletet kötöttek japán üzletemberekkel. Az eseményt egy teaceremóniával akarták megkoronázni, de tilos volt a cipő viselete. Liechti lábain viszont különböző zoknik voltak. Így jött az ötlet, miszerint ahhoz, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő (mással sem), jó lenne egy ilyen üzletet csinálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zocsi #20
    Igen, de a jól kidolgozott stratégia nem jön egyik pillanatról a másikra. Ráadásul a mai webkettes világban ez még inkább egyre nehezebb lesz, mert minden megy a közösbe.
    Mellesleg a 90-es évek elején/közepén nagyon könnyű volt milliókat csinálni, mert rendszerváltozás volt, magyarul az épp hatalomra kerülő új arcok olyan rendszert hoztak létre, ami nekik kedvezett. Ha volt egy laikus, aki ezt átlátta, akkor könnyen tudott nagyot szakítani. Ez ma már koránt sem ilyen egyszerű! És ha átszámolod, hogy 9 év alatt olyan üzletet épített ki a faszi, ahol durván 6-700 millió forint forog évente. Ez csak úgy a semmiből azért elég jó.
  • god25 #19
    Egy jól kidolgozott pénzügyi, stratégia, marketing tervvel és nem utolsó sorban megfelelő anyagi beruházás mellett körömcsipesz árulással is lehet valaki milliomos...
  • god25 #18
    Nincs vele semmi baj, csak valami Istenként van beállítva a cikk alapján. A 90-es évek közepén egy romániai favágó fokpiszkáló-gyártásából lett milliomos 2év alatt. Ennyi. Jah, és nem a 'neten árulta.
  • Zocsi #17
    És ezzel mi a baj?
  • god25 #16
    9év alatt!!!!!
  • somdav95 #15
    Internetezel rajta, tv-t nézel, gps, stb.. :)
  • Sanyix #14
    nem hittem volna, hogy a mánágerekből ilyen sok van... ritkítani kéne.
  • JL666 #13
    londonban 5 fontért vettem olyan 5 db-os Umbro zoknit, hogy megszólal! Vajon ez mit tudhat?!
  • dzsagon #12
    "Az ötlet bejött, a férfi ma már milliós forgalmat bonyolít és már fehérneműk bérbeadásával is foglalkozik."
    Kurva jó lehet más szaros alsógatyáját hordani pár napig.
  • kvp #11
    A 69 euro forintban osztva 9-el az kb. 2000 Ft paronkent. Eleg draga zoknik, bar ha jol ertem akkor az ugyfel utan kuldik mindenhova. Azert nekem akkor is a kanadia three dead trolls in a baggie altal keszitett a dotcom uzletrol szolo parodiaja jut eszembe. Ott a ket fohos megalapitotta a justplates.com-ot, ami csak feher tanyerokat arult. A lenyeg, hogy az egyik szereplo feltesz egy kanna teat foni es amire elkeszul addigra megalapitjak a ceget, talalnak befektetot, felfut az oldal, majdnem eladjak egy zsak penzert, majd becsodol az egesz...