Berta Sándor

Macworld Expo: iTunes-változások és csalódott kiállítók

Már a Macworld Expo megnyitása előtt néhány órával hangot adtak elégedetlenségüknek a rendezvényen megjelenő cégek.

Az idei Macworld Expóra több mint 400 kiállító jelentkezett. A hangulat a kezdettől nem volt felszabadult, a helyzeten csak rontott Steve Jobs bejelentése és a hír, miszerint az Apple a jövőben hátat fordít az eseménynek. Különösen a kisebb Apple-partnereket sokkolta a két hír.

"Nagyon szomorúan fogadtuk az Apple döntését. Az olyan vállalatoknak, mint amilyenek mi is vagyunk különösen fontosak ezek a prezentációs események, hogy megmutathassuk magunkat a közösségnek és komolyan vegyenek bennünket a piacon" - jelentette ki Nicholas Raba, a SecureMac ügyvezető igazgatója. "Mi is nagyon csalódtunk, hogy az Apple nem akar többé részt venni a rendezvényen és most azon gondolkozunk, hogy egyáltalán van-e értelme a jövő évi megjelenésünknek" - közölték a G-Technology illetékesei.


Számos cég amiatt panaszkodott, hogy a vállalat üzletpolitikája miatt nehezen dobhatók piacra a termékeik, hiszen szinte nem tudják, hogy milyen Apple-eszközhöz is kellene kiegészítőket készíteniük. Emellett kifogásolták a magas licencköltségeket is. "Az Apple azt hiszi, hogy az iPhone és az iPod piacra dobásával a legjobb készülékeket fejlesztette ki. Én viszont azt hiszem, hogy jelentősen túlbecsülik e két eszköz jelentőségét, mert vannak más gyártóknak is jó termékeik, amiket a felhasználók ugyanolyan jól fogadtak" - szögezte le a Macworld Expo egyik névtelenséget kérő kiállítója.

"Az Apple-nek tudatában kell lennie annak, hogy a friss sikerek ellenére is jelentős mértékben függ a partnerei innovációs erejétől. Úgy gondolom, hogy az Apple kivonulása kapcsán nem ezek voltak az utolsó szavak" - hangsúlyozta Wayne Ludlum, az iPod- és iPhone-kiegészítőket gyártó Vestalife vezérigazgatója.


A hangulat rányomta a bélyegét az egész rendezvényre, így szinte alig kapott figyelmet a nap talán legfontosabb híre. A Steve Jobsot helyettesítő, Phil Schiller, az Apple marketingvezetője ugyanis bejelentette, hogy március végétől az iTunes Music Store tízmillió zeneszáma lesz elérhető digitális másolásvédelem nélkül. Jelenleg egyébként már az Universal Music Group, a Sony BMG, a Warner Music Group, az EMI, illetve számos független kiadó 8 millió dala érhető el DRM nélkül az iTunes Music Storeban. Az eddig megvásárolt DRM-mel ellátott dalokat 30 eurócentért, a zenei videókat 60 eurócentért, míg az albumokat az áruk 30 százalékáért cserébe megszabadítják a másolásvédelemtől. Az új fájlok minőségét megnövelték 256 kbit/s-ra.


Jó hír a mobiltelefon-tulajdonosok számára, hogy a zenék akár 3G- vagy UMTS-hálózatokból is letölthetők lesznek. Emellett teljesült a kiadók egy régi követelése, miszerint a régebbi nóták olcsóbban lesznek megvásárolhatók. Három árkategóriát alakítottak ki: a jövőben a régebbi dalok 0,69, a legújabb szerzemények pedig 1,29 euróba kerülnek és megmarad az eddigi 0,99 eurós kategória is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ulkesh #65
    Igen.
    A Developer menüben át kell kapcsolni, hogy IE7-nek lássa.
  • tarBubbles #64
    Gondolom elhiteted vele, hogy a Safari az IE, ugye?
  • Ulkesh #63
    "http://maplestory.nexon.com/ (gondolom activex miatt, de már a kezdő oldal sem jön be)"

    Bejön az, csak akarni kell :)
    Az más kérdés, hogy egy kukkot nem értek belőle :)

  • passatgt #62
    de az migáz, hogy egy oldal csak ie-ben jön be
  • tarBubbles #61
    Azért amiért fizetsz, azt más program ingyen adja:)

    A TVAnts-hoz sajnos kell windows media player, lehetőleg a legújabb. miért is használom? mert ezzel nézek ázsiai tv adásokat. Gom player is szint úgy, nézd csak meg a www.gomtv.com-ot;) Amint időm lesz valahogy meg fogok tanulni koreaiul! Ja igen, élő starcraft közvetítéseket nézek, nekem ez a hobbim (mielőtt elkezdenéd szindi őket, ezek kint komoly sport emberek, millió forintos fizukkal).

    Sajnos az Aimp bizony tud;) És még mindig elég erőteljesen fejlesztik! Nem is azt mondom, hogy sokkal jobb, hanem egy igen jó alternatíva!

    http://maplestory.nexon.com/ (gondolom activex miatt, de már a kezdő oldal sem jön be)
    Sajnos nagy hirtelen csak ennyire futotta, oké, van eu-s verzió is, de így pl. meg tudod nézni, hogy az mennyire le van maradva a koreaitól. Volt egy oldal, ahol ha rávitted az egeret a linkre kiírta egy apró leírást (javascript), no, ha nem IE alatt nézted akkor az egész elbaszódott (valami kínai portál volt).
    Viszont manapság egyre jobban kezdenek áttérni az alternatív böngészőkre ők is, de arrafelé az elsődleges platform a win és nem nagyon ismernek mást. Vagyis ez annyit tesz, hogy az oldalak csutakra IE-re voltak optimalizálva, jelenleg ezek száma rohamosan csökken.
  • Ulkesh #60
    "No itt álljunk csak meg. Quictime, fizessek azért a sz*rért?"
    - az alap szolgáltatások ingyen vannak
    - amiért fizetni kell az egyáltalán nem mondható sz@rnak

    Lehet, hogy Win-re eléggé gagyi, de OSX alatt teljesen jól működik.

    "TvAnts jelenleg csak win-re van"
    Ettől eltekintve X server alá beröffenthető, ha valakinek ez a perverziója, de létezik egy csomó hasonló natív TV-s alkalmazás is.



    Gom player és társai nem érdekelnek, mert nem használok ilyesmit, tökéletesen elégedett vagyok az iTunes-al, nem vagyok hajlandó könyvtárakban matatni és keresgélni több tízezer zeneszám között.
    (De ettől eltekintve ide is készült jó pár ilyen WinAMP klón, ami csak a friss switchereket izgatja, aztán ők is hamar leszoknak róla.)

    "Mutass nekem az Aimp2-nél jelenleg egyszerűbb, kisebb, gyorsabb, jobban megírt cuccot."

    Gyorsabb? :)
    Mutasd meg, hogy válogat ki az Aimp2 playered több száz albumból szerzőre keresve számokat, vagy éppen témára, vagy a hangulatodnak megfelelő válogatást.
    Ne nevettess már, ezek a lejátszók elavultak és ostobák, mégis minek raknék fel ilyet, helyfoglalásra??

    "Azok a tökéletes alkalmazások messze nem azok,"

    Mindkét platformot használom nap mint nap. Hidd el, azok..

    "Ja igen, ázsia, "only IE" oldalak tömege:S"

    Szerencsére egyetlen ázsiai oldal sem érdekel, de azért meglepődnék, ha nem tudnám megnézni, ha nagyon akarnám.
    Az IE only oldal meg nyelvtől függetlenül is vicc ma már.

    Ettől függetlenül írhatsz ilyen oldalakat, kíváncsivá tettél.

    "mert mi van ha az a progi ami nekik kell nem fog menni?"

    Akkor egy kattintás és egy szépen elszeparált VMWare felületen elfut.
    Valóban igaz, 100-ból van 1-2 alkalmazás amire szükség lehet és ezért elindítok egy Win-t, de könyörgöm, a másik 98 alkalmazásra és magára a Windowsra van jobb alternatíva, akkor ez hol izgat engem???
  • tarBubbles #59
    Miért jön mindenki a vírusokkal?

    Ha keresel bármiből, bármire valami alkalmazást win-re tuti fogsz találni! Többet is! Sőt egyre több az ingyenes alternatíva is. No itt álljunk csak meg. Quictime, fizessek azért a sz*rért?
    TvAnts jelenleg csak win-re van, gom player is (oké, ezt tudod nézni vlc-vel ha tudod a streamet), ázsiai fejlesztésű programokból kb. NEM létezik mac-es port. Zene lejátszó kütyük? Mutass nekem az Aimp2-nél jelenleg egyszerűbb, kisebb, gyorsabb, jobban megírt cuccot.

    Azok a tökéletes alkalmazások messze nem azok, miért? Mert "nincs" alternatíva, tehát nincs verseny. Winen az ember megtalálja a neki jobban kézreállót, amit használhat. Ha pedig már megvetted a macedet nem szép dolog torrentezni;)

    Ja igen, ázsia, "only IE" oldalak tömege:S

    Bégszó: nem vagyok win fan, sőt, de a sok-sok ráírt alkalmazás nagyon nagy előny, emiatt nem váltanak sokan, mert mi van ha az a progi ami nekik kell nem fog menni? Én pl. ezért töröltem le a linuxot.
  • Ulkesh #58
    "A szoftver ellátottsága sokkal, de sokkal kisebb mint a winre"

    Igen, nincs rá 1 millió vírus, ez igaz :)
    Minden más megvan rá.

    "keveset használtam OS X-et, nagyon idegesítő volt, kb. mint a linux. No, nem is a használhatósága miatt, hanem a fentebb említett szoftver ellátottság okán."

    Gondolom itt a szoftverellátottságon a megfelelő torrent oldalak címére gondolsz, mert egyébként OSX-re is van több millió alkalmazás :)
    (Csak halkan jegyzem meg, hogy aki keres, az talál :) )

    "Windows-on jelenleg minden fajta programra van 1001 alternatíva, van választási lehetőség. "

    Nekem jobban megfelel, ha 1-2 tökéletesen használható alkalmazásból kell választanom, mint 1000 használhatatlan szemétből kimazsolázni 3-4-et ami tudja azt amit Mac-en 1 alkalmazáson belül meg tudok oldani.
  • tarBubbles #57
    Saját vélemény:
    Jelenleg a Mac, Magyarországon, az emberek nagy többségénél "státusz szimbólum", mert hiába veszik meg, nem tudják kihasználni, egyszerűen csak "menőznek" vele. Persze van olyan akinek tényleg szüksége van rá.

    A szoftver ellátottsága sokkal, de sokkal kisebb mint a winre, pl, szerintem, egyetlen "ázsiai" fejlesztésű programból sincs mac-es port. Ugye ennek a hazája az USA...
    Igazából ez olyan mint egy linux, keveset használtam OS X-et, nagyon idegesítő volt, kb. mint a linux. No, nem is a használhatósága miatt, hanem a fentebb említett szoftver ellátottság okán.
    Windows-on jelenleg minden fajta programra van 1001 alternatíva, van választási lehetőség. A Win egy kötelező "rossz", sajnos.
  • tarBubbles #56
    ez még mindig jobb mint a songbird ami nálam néha felment 120 megára, ment is rá az uninstall:S