Gyurkity Péter

Macworld 2008: meglepetések nélkül

Az előzetes várakozásnak megfelelően az Apple CES után megnyíló saját rendezvényén az eddigi legvékonyabb laptop, az online videókölcsönzés, valamint az iPhone kapták a főszerepet. Utóbbi egyelőre elkerüli Kínát.

A fenti mondatból kiderül, hogy a cég ezúttal nem tartogatott olyan óriási meglepetést, amelyet sikeresen el tudtak rejteni a sajtó figyelő szeme elől. Mindazonáltal a rajongók nyilván örömmel fogadják a újdonságokat, különösen a MacBook Air névre keresztelt fejlesztést, amely az Apple szerint a világ legvékonyabb ilyen készüléke, valamint az iTunes és az iPhone kibővítését.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

"Megépítettük a világ legvékonyabb notebookját anélkül, hogy a teljes méretű billentyűzetet vagy a 13,3"-es képernyőt fel kellett volna áldoznunk" - mondta Steve Jobs, az Apple elnök-igazgatója. "Mikor valaki először látja a MacBook Air méreteit, nehéz elhinnie, hogy a kecses gépbe mennyi funkciót sikerült besűrítenünk."

Az Air az eddig is jól teljesítő noteszgépes vonalnak hivatott egy újabb lökést adni, mintegy kitöltve a belépő szintű és a csúcskategóriás változatok közötti űrt. A hivatalos adatok szerint a legvastagabb ponton mindössze 1,94 cm-es készülék 1,6 GHz-es Core 2 Duo processzorral, 13 hüvelykes kijelzővel, 1,36 kg-os súllyal, 80 GB-os PATA-merevlemezzel, opcionális 64 GB-os SSD-vel, 802.11n vezetéknélküli, illetve Bluetooth-támogatással érkezik. Ára 1800 dollár, amivel nyilván nem lesz tömegkészülék, ám szakértők szerint külsejével sok vásárlót elhódíthat a rivális fejlesztésektől.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az iPhone és az iPod touch érintőképernyős szoftver több frissítésen esett át, lehetőségünk van egy-egy weboldalra mutató ikonokat elhelyezni a képernyőn, illetve csoportos szöveges üzenetet küldeni a készülékről. Steve Jobs beszédében elárulta, hogy megjelenése óta, vagyis 200 nap alatt, összesen 4 millió darabot adtak el, ami napi 20 ezer készüléket jelent. Az amerikai okostelefonok piacán az Apple jelenleg 19,5 százalékkal vesz részt - mondta Jobs. Sikeres volt tehát a hisztériakeltés, ami még a korlátozott elérhetőség, a kizárólagos partnerek és egyéb kötöttségek ellenére is slágertermékké változtatta a cég első telefonját.

Az iPhone azonban egyelőre elkerüli Kínát, miután lefújták a China Mobile vezetésével folytatott tárgyalásokat. Nem tudni, meddig húzzák a megjelenést, ám a szolgáltató 350 millió (!) előfizetőjével óriási piacot jelent, így nyilván előbb-utóbb megegyeznek a feltételekről. A bejelentéssel egy időben a telefonhoz már az újabb szoftverfrissítés is elérhető, amely a hibajavításokon kívül néhány újdonsággal bővült. A felhasználók képessé válnak szöveges üzeneteik több címre történő továbbítására, a készülék otthoni televízióval történő kapcsolatának megteremtésére, és a készülék helymeghatározó programja is javult.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az Apple TV kibővített változata az iTunes online bolton keresztül immár filmkölcsönzést is kínál a felhasználóknak. Jobs bejelentette, hogy mind a hat nagy és számos kisebb stúdióval megállapodtak, így az új alkotások 4, a régebbiek pedig 3 dollárért vehetők ki az internetes kölcsönzőből. Nagy felbontású filmek is elérhetők lesznek a szolgáltatáson keresztül, nyilván ugyanúgy korlátozott ideig, és az ígéretek szerint - gyors netes elérés esetén - néhány másodpercen belül megkezdhetik a tartalmak megtekintését. Az Apple TV ára eközben 230 dollárra csökkent.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A cég emellett számos kisebb-nagyobb újítást is bejelentett, ezek között említhetjük a Time Capsule készüléket, amely a biztonsági másolatok készítésére szolgál. A teljes listát megtaláljuk az Apple weboldalán, ahol a különböző bejelentések között kedvünkre csemegézhetünk. A tőzsdét egyelőre nem hatották meg az újdonságok, a befektetők talán többre számítottak, az árfolyamra nem volt felemelő hatással az előadás: az Apple részvénye 4,4 százalékot vesztett értékéből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macc #63
    Ez nagyon relativ. Az en igenyeimet ki tudna elegiteni (telefon/uzenet/email/web!!!/zene/video) es ezek symbianon sokkal benabban menuzgetve mukodnek. Teny hogy sokkal tobbre lehet hasznalni egy symbiant, de mit kezdjek vele, ha nem hasznalom ki, ami viszont kellene az sokkal kenyelmetlenebbul mukodik?
  • Macc #62
    Nezd, en nagyon messze vagyok az emlitett ferraris embertol, lakasban elek mint az emberek nagyresze, es nincsenek megtakaritott millioim. De engem sosem erdekeltek a nalam gazdagabb emberek, felolem azt csinalnak, es azt vesznek amit akarnak. Ha villognak a cuccaikkal a szinten gazdag haverjaik elott, tegyek, ha ettol boldogabbak. Ha villognak vele egy olyan embernek akirol tudjak, hogy sosem fog tudni ilyeneket venni, akkor szimplan bunkok. En az ilyenekkel nem foglalkoztam akkor sem mikor nem volt allasom es az aprot kerestem hogy tudjak vasarolni. Ettol meg lehettem boldog az eletben.
  • Macc #61
    Abban egyetertek, hogy ha valaki villogni veszi ezeket a dolgokat, akkor az sznobsag. Nekem grafikuskent igenyem van arra, hogy az engem korulvevo dolgok teccenek, magyarul nem siklok at a dolgok kinezeten (teljes mertekben megertem, ha valakinek ez nem szamit), es mivel most eppen megtehetem ezert hajlando vagyok tobbet aldozni ilyen dolgokra. Nekem spec nincsen iPhone-om, mert feltorve buheralva nincsen kedvem benazni vele (pont azt a tulajdonsagat vesztene el amitol jo, hogy "egyszeruen mukodik"). Majd ha lesz Magyarorszagon, es belefer a keretbe akkor veszek, mert az en igenyeimet kielegiti, es szeretem az ilyen kutyuket. Es pont ezert zavar a hulyezes es sznobozas.
  • Macc #60
    Ez most kivetelesen nem talalt, mert van csaladom, es teljes mertekben magam teremtettem meg azt az eletkorulmenyt amiben elunk. Szuleimnek leginkabb a szellemi tamogatasukat koszonhetem...
  • Athlon64 #59
    Ja!
    Az apple-t nem kell szidni. Úgy se fog világuralomra törni mert zárt a rendszere.
    Amúgy meg vannak jó ötleteik vagy legalábbis látványos ötleteik amiket csak le kell koppintani Win vagy Linux alá (pl.: Dock) és akkor egy olyan gépen is használhatod az új ötleteket amilyen géped neked van ill. neked tetszik.
  • Athlon64 #58
    Én nem foglalnék állás különösebben, de a napokba elmentem a MOMparkba az ott lévő Apple boltba. Végre élőbe láttam a masinákat. Ami igazán tetszett az az, hogy mindegyik olyan vékony volt hogy csak na. A többi meg csak szoftver. Így az annyira nem fogott meg.
    Legalábbis amennyire én az alap XP-met feltuningoltam egyébb progikkal(mert a gépembe van craft és megbírja) az épp olyan látványossá és gördülékennyé teszi a wint mint amilyen apple allatt a leopárd.

    De hátvégül is PC az Apple is csak Intel PC. És persze pluszba egy oprendszer.
  • Max Damage #57
    A Symbian alapú rendszereket a legolcsóbb gagyi telefon alázza: gyorsaságban, megbízhatóságban... Tudásban persze nem, de a másik kettő fontosabb... Úgyhogy az iPhone ha beakarunk állítani vmi listát, akkor ezeketnél jobb az iPhone, viszont mivel a Symbian alapúak még a gagyiknál is rosszabbak sok dologban, még hátrább szorulnak... Így pedig jogos h jó az iPhone, még akkor is ha nem a legjobb :P
  • Lavigne #56
    ha azt hiszed, hogy az usaban olyan kur*a nagy jólét van, rosszul gondolod. ott ugyanúgy luxus cikk (vagy inkább státuszszimbólum). a legnagyobb os x hekkerek is amcsik...
  • Major #55
    #41 - Van benne igazság, itt az életkörülmények rosszabak, én is csak az itteni helyzetre gondoltam. Ha egy nyugati országban lennék vagy dolgoznék természetesen más szemszögből látnám a dolgokat.

    #42 - Itt arra gondoltam, hogy van 1-2 emberke aki beleszülett a jólétbe és nekik persze kössnyű megvenni az ilyen, mondhatni divatos dolgokat.
    De egy normális egyetemet végző emberkének, ha kap munkát pályakezdőként, akkor is nagyon sokat kell dolgoznia, hogy összespóroljon ilyen kis drága kütyükre pénzt.
    Nem sajnálom senkitől, vegye akinek van rá kerete.

    #47-48 Kis egyetemistánk, menj vissza inkább tanulni, a vizsgaidőszakodba, és inkább olvasgassál még utánna 1-2 dolognak.

    #52 - Egyetértek teljesen, végig gülized az életed, és hitel nélkül, még egy normális nagy képernyős Tv-t se tudok venni.

    #54 - Ott a pont!
  • Ulkesh #54
    "iPHONE mára akárki akármit is mond, használhatóságban, tudásban (egy-két komoly és alapvető hiányosság mellet) szarrá-fossá-huggyá veri a gagyi nokiákat.."

    Ez a kijelentés egyelőre maximum egy rossz viccnek felel meg..
    Az iPhone mobiltelefon tudását még a legolcsóbb Nokia is megmosolyogja, nemhogy a Symbian alapú eszközök..