Berta Sándor

Kedden nyitja meg kapuit a MacWorld

A hivatalosan január 11-én nyíló MacWorld nevű kiállítást idén is San Fransisco-ban rendezik meg és ez a legfontosabb esemény a Macintosh-számítógépeket használó emberek életében.

Alig ért véget Las Vegasban a CES, a Macintosh-rajongók már szinte lázban égnek világszerte. A rendezvényre ezúttal is kiemelt figyelmet fordít majd a számítástechnikai szakma, ugyanis várhatóan több új terméket is be fog mutatni Steve Jobs, az Apple elnöke. A MacWorld az Apple-rajongó Mekkája, amelyet hagyományosan minden esztendőben januárban rendeznek meg. A jeles eseményt a Moscone Kongresszusi Központban kedden reggel 9 órakor személyesen Steve Jobs nyitja majd meg a tőle már megszokott hagyományos felszólalással.

Ezekben a beszédekben az Apple elnöke minden évben a Macintosh világát érintő, általa a legfontosabbnak érintő ítélt problémákról vagy fejlesztésekről beszél - általában több ezer Macintosh-rajongó előtt. Minden bizonnyal nem lesz ez másként az idén sem, amikor a terve szerint a szakember nem csak a Apple- és az iPod-világ aktuális állapotáról fog szót ejteni, hanem eddig titkolt új termékekről is.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
A világhálón számos (valós és hamis) kép terjed az új Apple termékekről

Pletykák már eddig is napvilágot láttak két új termékről. Az egyik egy kijelző nélküli, kedvező árú Macintosh számítógép, amely a hírek szerint kevesebb, mint 500 dollárba kerülne. Amennyiben az "olcsó Mac" tényleg bemutatkozik, akkor teljesen új korszak kezdődhet a vállalat életében. Eddig a Macintosh-okról ugyanis sok mindent el lehetett mondani, de azt korántsem, hogy nagyon olcsók lettek volna. Az új modellnek köszönhetően azonban minden bizonnyal egyre több PC-s felhasználó látna új, vonzó alternatívát a Mac-ben és az iPod-dal elégedett vásárlók is kedvet kaphatak egy újabb beruházásra.

Szintén beszélnek egy új irodai szoftvercsomagról is, ami állítólag az iWork nevet viseli majd és ami egy újfajta szövegszerkesztőt és egy átdolgozott prezentációs programot is tartalmazni fog. Ezenkívül keringenek információk a világhálón új iPod-változatokról is, így például az eddigi modelleknél nagyobb tárolókapacitással rendelkező iPod Mini-ről, valamint egy 1 vagy 2 GB-os Flash memóriakártyákat kezelni tudó iPod-készülékről. Ezenkívül új zenei termékeket is egy átdolgozott otthoni alkalmazáscsomagot (iLife '05) is be akar mutatni az Apple.

Az idei MacWorld 2005 január 14-ig, péntekig tart és a rendezvényen szinte az összes, a Macintosh- és az iPod-világban valamit is számító cég képviseltetni fogja magát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #10
    Nem hat meg annyira se az 512MB, se a "jobb" videokártya. Az iMac szériánál gagyi Rage128-ból, meg késöbb MX440-ből kihoztak olyat, amit PC-n csak 2 szinttel magasabb kártyából. Meg a 148.000-ben bent lévő szoftvereket is megnézném ... Amúgy a jóédes nagymamájuk fizessen 148.000-et egy 90.000-es gépért ;)
  • Pheel #9
    Előzetes becslések szerint lesz az 140kHUF is, mire ideér, és ebben még bill/egér/monitor sincs, csak maga a doboz.

    Példa PC-re 148kHUF-ért, OS-sel. És ehhez még bill/egér is van, ráadásul DVDRW, nem CDRW, egy kategóriával jobb vidkaresz és 512 MB mem a 256 helyett.
  • Inquisitor #8
    Tessék megtekinteni a Mac Mini képeit, és leírását itt:
    Apple Mac Mini - Hivatalos oldal
    Na kérem, ez kb 90-100.000 forint. Ennyi egy "Übergagyi" kategóriás, agyonintegrált f*stalicska, ólcsóalkatrészes irodai PC.
    De ehhez jár az OS, iLife csomag (kis irodai programok, videovágó, képszerkesztő, meg ilyen apróságok), szóval legálisban ez nagyon jó ár.
    A VGA nem túl erős, de a régi iMac-eken is mindig 2-3x annyit kohoztak az aktuális gépből, mint a PC-s verzióknál.
    Ja és kb. 1/2*1/2*1/2 akkora mint a kamu képeken, kb 1/8-a, akkora mint egy DVD olvasó, amit négyzetalakúra vágtak :)
  • valamit #7
    Én pont azért írtam, hogy aki érdeklődik az járjon utánna. (Ne egyből úgy álljon hozzá mindenki, hogy azt itt aztán nem lehet, mert akár lehet is.) Egyrészt különböző feladatra különböző Mac lehet a megoldás is, másrészt ha valaki utánnajár az általad említetteknek, akkor tudja felmérni, hogy igazán hiányzik e neki valami ezekből, vagy esetleg akár meg is tudja oldani. (Ugyanis ez is megesik, tudok rá példákat.)

    Innentől a teljesen magánvéleményem és nem is szívesen írom le, de... (tudni kell, hogy én nem PC-n nőttem fel és sajnos egyedül a Mac "áll" (O.K. meg a PC) ma már abból a korból... Továbbá az a véleményem a sokszínű számítástechnika nyujt egyfajta biztonságot (vírusok, spywarek ellen), versenyt (egymással), fejlődést (a verseny különböző eredményei által) is): Mo-n. a legállis szoftver használat (PC-re is) alacsony (tán még a Mac a legalizált szoftverek/futó szoftverek terén jobban is áll). Akkor meg, amikor az illegális fájlecserélők napi szinten vannak a hírekbe, mint világszintű társadalmi probléma, akkor meg szerintem nem járok távol az igazsággal, ha azt mondom a neten gyakorlatialg mindent megtalál Mac-re is, aki keres. (Isten őrizz, hogy erre biztassak valakit is.) Ha valakinek meg van pénze hozzájuthat Mac-es szoftverhez is, legálisan, itthon is. (Vannak stúdiók, iskolák Mac-es gépekkel is, hozzá programokkal, egyikről se hallomásból beszélek.) Ha meg van/lesz netje is a felhasználónak, rendelhet országhatáron túlról is programot, akár. Hozzáértő szakember, ez így van, kevés van (ergo az ilyen: Érték, tán még a határokon kívül is...), és ez csak akkor fog változni, ha nem a negatívumait hangsúlyozza mindenki, hanem megismerkedik vele és dönt. (Először nyilván még kevesen döntenek úgy, hogy O.K., legyen Mac.) A sajtóról meg annyit, hogy kissebb a Mac sajtó, de a neten azért találni infót (ha van net, a heti/havi papír sajtó infóira nem sok szükség van PC-nél se). A kevesebb sajtó/oldal meg lehet, hogy éppoly jól informál, csak egyrészt kissebb piaci szegmensről, másrészt kissebb redundanciával, (viszont a döntés is egyszerűbb.) Végül: ez már nagyon messzire vezet, de minnél többen vesznek Mac-et, annál nagyobb lesz például a sajtója, annál több szoftver forgalmazója lesz, stb.;) Azok alapján az indokok alapján amit írtál szerintem nem szabadna lebeszélni az embereket a Mac megismeréséről, mert az mind csak következménye annak, hogy jelenleg szinte csak a PC létezik az emberek fejében... És végül: Think different ;)
  • TeszteloPontHu #6
    Nem egészen így van ez. Nagyon is egyértelmű, mit kérdezett juhand. Mo.-n nehéz Mac szoftverekhez jutni (legálisan is), szinte nincs sajtó (pl. hány magyar Mac-es internetes oldal létezik? és hány IBM komp. PC-s?), hozzáértő szakember stb.
  • valamit #5
    A Mac kifejezés így általánosságban használva egy számítógépet jelöl, ahogy a "PC" is. Úgyhogy a kérdésed kb.: MO.-n mit lehet kezdeni egy számítógéppel? ... amint válszoltál erre, tudod, hogy mit lehet kezdeni a Mac-al is ;)
  • valamit #4
    Szerintem egy 500 dolláros géptől nem kéne várni semmi különösebbet, semmi olyant, hogy "jó cucc", itt pont az értéke ami számít, más minden valszeg a legalapvetőbbek lesznek, itt-ott még lehet, hogy azt is faragva, ahhoz képest mint amit eddig megszokhattunk a Mac-ektől. Persze, ha mégis jó cucc lesz, annak én is csak örülni fogok ;)
  • pafi #3
    rotfl!
  • juhand #2
    De itt MO.-n mit lehet kezdeni egy MAC-el ?
  • Troll #1
    Na, vérom már nagyon. Kíváncsi vagyok az újdonságokra. Az 500 dolcsis Mac remélem jó cucc lesz.