Berta Sándor

Betegakták kerültek az internetre

Példátlan botrány rázta meg a német egészségügyet. Az offenbachi városi klinikáról ugyanis akár több száz páciens adatai, kórlapjai is illetéktelenek kezébe kerülhettek.

"Hogy is van ez? Bárki kiolvashatja, hogy hányszor voltam a kórházban és milyen kezeléseket kaptam? Ez nem tartozik senkire. Eddig nem foglalkoztam az adatvédelemmel, de ez megváltozott" - reagált felháborodottan Reginald di Salvo, az egyik érintett beteg. Nemrég derült ki, hogy több helyi kórház betegaktáinak digitális archiválását végző Német Egészségügyi Dokumentációs és Archiválási Mikrofilm Intézet (DMI) münsteri részlegétől számos irat kerülhetett ki, mivel nem tartották be a legelemibb biztonsági előírásokat sem.

Az interneten már fel is bukkantak a kasseli, az offenbachi és a hofgeismari klinikák néhány páciensének személyes adatai. A lipcsei ügyészség azonnal nyomozást indított az ügyben. A hivatal szóvivője elmondta, hogy egy adatarchiválással és a digitalizálás után a dokumentumok megsemmisítésével megbízott cég feljelentést tett egy gyanúsított ellen. Azt még vizsgálják, hogy mi voltak az illető tettének okai, de valószínűsíthető, hogy egy konkurens vállalat alkalmazottjáról van szó. Az illetőt titoksértéssel és birtokháborítással, valamint a betegek kórlapjainak lefényképezésével és az interneten való közzétételével vádolta meg a feljelentő intézet.

"A DMI egyértelműen megsértette a tartományi adatvédelmi törvényt. Emellett különösen elgondolkoztató, hogy miként szállították az aktákat a klinikákból az intézetbe. A betegek egészségügyi adatainak felelőtlen kezelése már önmagában botrány" - közölte Achim Carius, a Multimédiás Információfeldolgozási Szakszövetség (FMI) ügyvezető igazgatója. Az előírások megkövetelik az archiválással foglalkozó cégektől, hogy minden dokumentumot jól elzárt helyiségekben tároljanak.

A történtekre egyelőre Christoph Schmelter, a DMI ügyvezetője sem tudott magyarázatot adni, de azt elismerte, hogy minden bizonnyal közel sem tettek meg mindent az akták biztonságos tárolásáért. A hírt érthetően felháborodva fogadta Hans-Ulrich Schmidt, az offenbachi városi kórház igazgatója is, aki nem zárta ki a jogi lépések lehetőségét, hogy minden részletre fény derüljön.

A botrány érthető, hiszen csak az offenbachi intézményben évente 37 000 ember kap ambuláns és 32 000 fekvőbeteg-ellátást. Gabriele Franke, a klinika digitalizálásért felelős irodavezetője leszögezte: a félmillió akta egy 2500 méter hosszú polcon férne csak el. Minden kórlapot 30 évig őriznek meg és ezekhez csak öt munkatárs férhet hozzá. Még a betegmenedzsment részleg vezetőjének is csöngetnie kell, ha be akar jutni a vasajtó mögé. 14 naponta 1300 új kartotékot digitalizálnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!