Berta Sándor

Távközlési adatokat figyelnének Svédországban is?

A svéd jobb-közép kormány olyan törvénytervezetet terjesztett be a helyi parlament elé, amely szerint a jövőben a katonai titkosszolgálat lehallgathatná bárki telefonbeszélgetéseit és megfigyelhetné az e-maileket.

Az indok ezúttal is a terrorizmus elleni harc, illetve más, a nemzetbiztonságot veszélyeztető fenyegetések. A tervezet értelmében a Försvarets Radioanstalt (FRA) nevű svéd katonai titkosszolgálat a jövőben gyakorlatilag szabad kezet kapna a távközlési adatok figyelésében, gyűjtésében és tárolásában. Mikael Odenberg védelmi miniszter szerint az új törvény leginkább a személyi szabadság védelmét fogja javítani és főleg arról van szó, hogy a svéd katonai titkosszolgálat lehallgathassa a határon túli kommunikációt - akár külön bírói engedély nélkül is.

Érdekesség, hogy az elképzelést nemcsak az ellenzék kritizálta, hanem a SAPO nevű svéd titkosszolgálat is, mondván ezzel minden ellenőrzési lehetőség megszűnne a FRA fölött és senki nem biztosíthatná, hogy a belföldi telefonbeszélgetéseket nem hallgatják le. A svéd kormány ezt azonban visszautasította, mivel így is csak az elektronikus telefon- és levélforgalomnak egy kis hányadát fogják megfigyelni és a jogtalanul lehallgatott anyagokat azonnal törlik majd.

"Abban a helyzetben akarunk lenni, hogy hamar felismerjük az országot fenyegető katonai és más például terrorfenyegetéseket, informatikai támadásokat vagy a tömegpusztító fegyverek elterjedését. Ráadásul így jobban megvédhetjük a külföldön szolgáló katonáinkat is" - érvelt a jogszabály mellett Odenberg. A tervek szerint a határokon túlra átnyúló kábeles hálózatokat időnként átkutatnák bizonyos fogalmak után. Erre eddig nem volt lehetőség, a titkosszolgálatok csak a műholdas és a rádióforgalmat figyelhették meg. Amennyiben a svéd parlament elfogadja a törvénytervezetet, akkor egy külön bizottságot hoznának létre az FRA munkájának az ellenőrzésére.

Az ellenzéki Zöldek és a baloldali pártok egyértelműen bírálták az elképzelést, a szociáldemokraták még nem döntöttek, hogy támogatják-e a javaslatot. Thomas Bodstörm egykori igazságügyi miniszter bírálta Odenberget, amiért az szerinte a katonaságot is bevonja a bűnőzés elleni harcba. "Fel kell tennünk magunknak a kérdést, akarjuk-e ezt a változtatást? S ha igen, akkor nem kellene előtte egy részletes vizsgálatot vezetnünk" - sorolta kérdéseit a politikus.

A szociáldemokraták március 20-ára egyeztető tárgyalásra hívták a FRA, a rendőrség, a többi titkosszolgálat, a gazdasági rendőrség és más szervezetek képviselőit. Szakemberek ugyanakkor óva intették Svédországot attól, hogy egy teljesen megfigyelt társadalmat építsen ki. Mint ismeretes, február végén döntött a svéd kormány a kiberbűncselekmények elleni törvény szigorításáról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #7
    Külön a svédek, külön a belgák!
  • kvp #6
    "Philip Zimmermann mondta egyszer: "If privacy is outlawed, only outlaws will have privacy.""

    Es sajnos igaza lett. Mindket ertelmezes szerint. Ha valaki tenyleg bunozo es/vagy terrorista, akkor igy nem kapjak el. Ha viszont nem az, csak maganeletet akar, akkor meg terroristava nyilvanitjak mert titkai vannak.

    A fenti megoldas magyarorszagon sem jon be, itt is mindenkit 100%-ban meg lehet figyelni csak a tenyleges bunozoket nem. Ha a politikai aktivistak is megertenek mirol van szo, akkor oket sem lehetne. Csak egy megjegyzes: ha valaki egy olyan oldalra teved ami 'terroristak' iranyitasa alatt van (pl. kuruc-oke) akkor automatikusan felkerul a megfigyelt 'terroristak' listajara.
  • Neerpelt #5
    Igen.
  • P3h3ly #4
    A hír elég kevéssé meglepő, már jó néhány hasonlót láthattunk. Én csak ezen a mondaton döbbentem meg: "Mikael Odenberg védelmi miniszter szerint az új törvény leginkább a személyi szabadság védelmét fogja javítani". Ennyire hülyének nézik az embereket hogy ilyesmit nyilatkoznak?
  • AranyKéz #3
    Természetesen ez csak egy kifogás. Ki ne szeretné figyelni a politikai ellenségeit. Azok "terroristák", hisz a jelenlegi rendszerrel szembenállnak.
  • eax #2
    Tenyleg nem ertem ezt. Ha en fel akarnek robbantani valamit, akkor nem ugy allnek neki a szervezesnek, hogy kuldok egy emailt a haver @freemail.hu cimere, hogy "te, pityu, jossz-e robbantani, vagy mi lesz?!", hanem valami kicsit komolyabb elokeszuleteket tennek (nem akarok tippeket adni, de pl. eros titkositas, steganografia, elore bekeszitett anonymizer network alapveto dolog, meg akkor is, ha a leendo elkovetok nem profi hackerek), viszont ekkor, ha tenyleg csak a halozati forgalmat monitorozzak, akkor kb. szabhatjak a dolgot.
    Philip Zimmermann mondta egyszer: "If privacy is outlawed, only outlaws will have privacy."
  • bertino #1
    hát
    ennyi
    végünk, ez kész