Berta Sándor

Eltűnhetnek a CD-n tárolt adatok

A CD-n tárolt információk elvesztésétől tartanak a Német Zenei Archívum vezetői. A gyűjteményben 1983 óta őrzik meg a Németországban megjelent zenei CD-ket, azonban a szakemberek egyre gyakrabban szembesülnek azzal a problémával, hogy az elmentett anyagok egyáltalán nem vagy csak nagy nehezségek árán visszaolvashatók.

Az ipar az 1980-as években azt bizonygatta, hogy a CD akár az örökkévalóságig, de néhány évtizedig biztosan megőrzi a rajta lévő információkat, ha megfelelő körülmények között tárolják. Nos, bebizonyosodott, hogy ez legfeljebb szép ígéret. Ezzel kénytelenek most szembesülni a Német Zenei Archívum szakemberei is. "Hiába tároljuk a lemezeket a lehető legjobb körülmények között, a folyamatot így sem tudjuk megállítani" - nyilatkozta Ingo Kolasa, a szervezet vezetője.

1983 óta minden Németországban megjelent zenei CD-ből elraktároznak egy példányt a berlini gyűjteményben. Jelenleg közel 373 000 CD-lemez van a raktárakban, melyek közül 200-nál megindult az a folyamat, ami az adatok elvesztéséhez vezethet. Kolasa szerint egyre több korong válik olvashatatlanná. A rendszeres használat, akár már egy apró hajlítás is komoly károkat okozhat a rétegekben, hajszálvékony repedések keletkezhetnek. A túlzott mértékű nedvesség, a tartósan erős napfény vagy a nagy hideg szintén károsan hat a lemezek élettartamára.

"Ideális tárolási körülmények között egy átlagos CD élettartama 50-80 év. Ez azonban azt jelenti, hogy nem fogdossák össze, portól és fénytől védett helyen, klimatizált helyiségben tárolják, ahol a hőmérséklet nem megy 18 Celsius-fok fölé" - jelentette ki Matthias Hemmje, a Hageni Távegyetem Matematikai és Informatikai Karának Informatikai Központjához tartozó Multimédia és Internetes Alkalmazások Részleg vezetője. A szakember szerint az emberek által otthon írt CD-lemezek élettartama jóval kisebb a gyárilag készített és megfelelően tárolt CD-kénél. Ezek a korongok gyakran már egyetlen év után is olvashatatlanok.

A docens ezért azt ajánlotta, hogy aki teheti, tárolja a fontos információit CD-k helyett inkább külső merevlemezen. Az archívumnál is erre a megoldásra gondoltak, el is mentették mintegy 20 000 zenei CD tartalmát merevlemezekre. Az igazi problémát azonban az jelenti, hogy hogyan nyerjék vissza az adatokat az 1983-ban eltárolt lemezekről. A gyűjtemény vezetője arra a következtetésre jutott, hogy az adatok mennyisége elérheti 255 000 gigabájtot, vagyis a 249 terabájtot is. Hemmje professzor a kollégáival már egy éve kutatja az Európai Unió megbízásából, hogy miként lehetne hosszútávon is megnyugtató megoldást találni az archívumok és könyvtárak számára erre a problémára. Amennyiben ugyanis ez nem sikerül, 100 év múlva már senki sem fogja tudni, ki volt az a Mozart vagy Beethoven, azon egyszerű oknál fogva, hogy senki sem fogja tudni meghallgatni műveiket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #76
    ezt a mixelős dolgot nem értem, de biztos igazad van.. :DD
    legalább 75évnes cuccnál évült csak el a díj, ha jól emléxem.
    A mixelés pedig tudod mit jelent? Szerintem te remixre gondoltál.. de olyanból is kevés van.
    Amiket a rádiókban hallhatsz (esetleg 70es évek diszkózenék remixei), azokért fizetnek rendesen, százalékot, v fix összeget. Persze a feldolgozás zenei értéke általában = 0. Ebben 1et értünk. :)
  • Balumann #75
    Pont most tanultam a lemezekről, bár azt, hogy a CD írók hogy írják meg a lemezt azt csak most fogom.
    Bár már leírták, a lemeznek 3 fő dolog árt. A hő, a napfény, és az amit ráírnak vagy rányomtatnak a CD tetejére (filcel). Ugyanis a hő meg napfény hatására kémiai reakciók jönnek létre, amik miatt a Cd-n olvashatatlanná válik az adat! Ha valami rávan nyomtatva a lemezre, vagy alcoholos filcel ráírva, azzal mégkönnyebben reakcióba lép.
    Én egyébként úgy tanultam, hogy ha a lemezt hüvös helyen tárolják, teljesen fénytől elzárt helyen, akkor az élettartalma 20 év a lemeznek, aztán már pattog.

    De azok után amiket tanultam a digitális technika és analog (szalagos meg ilyenek) technika különbségeiről, meg ezekről... mostmár értem miért használnak a rádiókba, studiokba még nagyrészt analog technikával.
  • Hegyikecske #74
    alapvetően igaz amit írsz, de erre pont nem igaz, ugyanis az ilyen klasszikusoknál már elévült a jogdíj, a mai zenék többségénél pedig (amiből sok egy már meglévő régire épít, egy sima mixeléssel) azokért lehet nem is kár, mert aki utána fog mixelni, az már szintén az eredetit fogja felhasználni, nem azt ami utána készült...
  • Mike at home #73
    nem bizony mert tönkremmenk a kották is :))))
  • dez #72
    Ez is közre játszik, másik az oxidálódás (pára), de szerintem az írható lemezeket talán leggyorsabban a fény öli meg, főleg a napfény!
  • Tetsuo #71
    Ahogy a cikkben is említik.. :)
  • Tetsuo #70
    Ez így van, ha hagyományos papír mellé rakod, akkor az abból kipárolgó kén roncsolja a lemezt.
  • bodotohi #69
    Szerintetek ezek a CD-taskas tarolasi megoldasok roviditike a CD/DVD-k elettartamat?
  • stain #68
    Én azt hallottam, hogy ha kéntartalmú papírtokban tartják a lemezt, akkor a papír kipárolgása elhomályosítja a polikarbonátot, és az betesz a lemeznek. De erre már régen rájöttek. Az tuti, hogy a legrégebbi írt cd-imet (amik ~10 évesek) még gond nélkül be tudom olvasni. Mondjuk én kulturált körülmények között tartom őket.
  • HUmanEmber41st #67
    Írjátok ki műanyagból készült lyukszalagra.
    A beolvasás kicsit lassú lesz, de ha nem szakad a szalag, akkor nincs hiba sem:D :D
    meg nem muszály csak 8 bit széles szalagokat csinálni, lehet manapság akár 64 bit széleseket is gyártani :D :D