Gyurkity Péter

Elrajtolt a PlayStation 3

Egy évvel a rivális Xbox 360 megjelenése után, szombaton végre útjára indult a Sony következő nagy dobása. Egyelőre csak Japánban és ott is csak korlátozott számban (volt) kapható a konzol, amelyért már órákkal a nyitás előtt óriási sorok alakultak ki. A fejlesztés fő erőssége természetesen a Cell processzor és a beépített Blu-ray meghajtó, ám a sikerhez elengedhetetlen lesz a megfelelő szoftveres választék.

Tokió és több más nagyváros boltjaiban szombat reggel 7 órakor debütált a PS3, amelyből mindössze 80 ezret szállított le a Sony a szigetországban. Azzal mindenki tisztában volt, hogy ez semmiképpen nem lesz elég az igények kielégítésére, így nem volt meglepő, hogy méretes sorok alakultak ki az üzletek előtt. A fővárosban található Bic Camera áruháznál például - ahol maga Ken Kutaragi elnök adta át az első példányt - már reggel 4-kor mintegy ezren várták a nyitást, és csak azért nem alakult ki a sor korábban, mert az üzlet alkalmazottai ezt nem tették lehetővé.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A leszállított 80 ezer darab konzol órák alatt gazdára talált és az újdonsült tulajdonosok boldogan tértek haza az értékes zsákmánnyal. Lássuk, miért is olyan érdekes a PlayStation 3, mit nyújt azoknak, akik türelmesen várják, hogy némileg kibővüljön a jelenleg nem túl nagy választék. A legnagyobb durranás természetesen a Cell processzor, amely 7 (valamint 1 letiltott) egységre (Synergistic Processing Elements, SPE) épül. A Sony az IBM és a Toshiba szakembereivel közösen évekig dolgozott a chipen, amelyre mintegy 1,7 milliárd dollárt áldoztak. Ez tulajdonképpen egy 64 bites Power processzor, amely 3,2 GHz-es órajelen fut, 512 kB másodszintű gyorsítótárra (az egyes egységek 256 kB SRAM memóriára) támaszkodik, a feladatokat pedig szétosztja a rendelkezésre álló 7 végrehajtóegység között.

Ha pusztán a számolási teljesítmény vesszük alapul, a Cell messze maga mögött hagyja még a legfrissebb x86 chipeket is. A fejlesztés felhasználása több különböző területen is felmerült, a katonai cégek és gyógyszeripari vállalatok, valamint a szuperszámítógépek mellett legutóbb már a társprocesszori szerepkör gondolatát is megpendítették, mégpedig az AMD nyitott stratégiájának részeként. A platform jövője biztosítva van: erre garancia az idén megkötött újabb 5 éves együttműködési szerződés, igaz, az első generációtól is 10 éves életciklust várnak.

Az Nvidia által szállított grafikus chipről jóval kevesebb információ látott napvilágot. A márciusi GDC konferencián megerősítették, hogy a fejlesztés a GeForce 7800/7900 kártyákban is szolgáló G70/G71 chipeken alapul, 90 nanométeren készül, és a hagyományos megközelítéssel ellentétben nem PCI Express, hanem FlexIO interfészen keresztül tartja a kapcsolatot a processzorral. A Xbox 360-ban helyet kapott ATI-üdvöskétől eltérően a Reality Synthesizer (RSX) nem egységes shadereket kapott, hanem 24, darabonként két-két ALU-val ellátott pixelfutószalagot.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A másik fontos újdonság a Blu-ray lejátszó, amely a Sony saját fejlesztése. A HD DVD sokat késő ellenfeléről - amely a napokban bukkant fel hazánkban - már számos alkalommal írtunk. Közismert, hogy nagyobb kapacitásával (25, illetve 50 GB) igyekszik lebirkózni riválisát, a kiadványok száma azonban itt sem kápráztatja el a vásárlói szemeket.

Érdekes, hogy az Atarinál nem osztják a Sony optimizmusát a PS3 esélyeit illetően. Bruno Bonnell, a cég elnöke, egyben kreatív igazgatója egyenesen kijelentette, hogy a következő generáció három képviselője közül a Wii a klasszikus Bogárhátú, amelyet vezetni maga a gyönyörűség, az Xbox 360 az átlagos autó, a PS3 pedig afféle Forma-1 prototípus, amely a kevesek szórakozása. Abban természetesen minden érdekelt egyetért, hogy az elkövetkező hat hónap rendkívül érdekes lesz minden szempontból.

Az árakat szintén megismerhettük az elmúlt hetekben. Az olcsóbb változat a 20 GB-os merevlemezzel és Wi-Fi kapcsolat nélkül a tengerentúlon 500, a drágább (nagyobb, 60 GB-os merevlemezzel érkező) példányok 600 dollárba kerülnek majd. Itthon a márciusi rajtnál 130 ezer forint körüli összegre számíthatunk, míg a Sony a szigetországban kivételesen engedett, és 430 dollárra szorította le az induló árat. Kíváncsian várjuk, hogy a 2 milliós első szállítmány révén vajon sikerül-e felvenni a versenyt a Microsofttal, amely pedig még idén szeretné elérni a 10, jövőre pedig a 15 milliós határt.

Nézd meg a PlayStation 3 belsejét!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 2504 #93
    Na végre Lehet kapni de csak Japánban.
    Kér hogy csak Március lehet EU. kapni.
  • Sanyix #92
    Na ez a jó üzlet, jó időben venni, majd megfejni a sok hülyét aki nem tud várni :)
  • roliika #91
    Wehheheheeee! Most néztem, hogy az Ebay-en bárki vehet PS3-at 1500-2700 Dolcsi ellenében! :D Elkapkodták őket de aki nagyon akar és van sok gubája az vehet.
  • Sanyix #90
    LOOOL mekkora balfa**ok! Idióta m$-éknek nem elég a 140 k-s vistákból bejövő pénz, még a kalózokat is ki akarják szűrni, ráadásul ilyen szarul :DD
    Bár a gamestar nem a legmegbízhatóbb oldal, de az ms-nél ilyen elképzelhető simán a vindózokból kiindulva.
  • Dzson #89
    Még mindig jobb a backward kompatibilitása, mint X360-nak, és az X-esek kifejtették már párszor, hogy őket nem érdekli ez a feature. Ha most elkezdenek ezen fikázni, magukat égetik. :)

    Várhatóak voltak gondok, de eddig semmi komoly nincs szerencsére.
  • BStage #88
    Fagy a ps3

    Nembaj, majd kétnaponta patchelgetik mint a box-ot...
  • Major #87
    Szoftveres gondok az új Playstationnel.
  • GulaSoft #86
    szerinted a procin belül a magok között milyen sávszélesség van?
    Másodpercenként 25 képkockától folyamatosnak tűnik a mozgás.
    A magok között meg mikromásodpercek alatt (vagy nanomásodpercek) alatt közlekednek az adatok.
    Miért ne lehetne számoltatni a hátteret az egyik procival az egyik objektumot a 2.-al ....
  • BiroAndras #85
    "lehet hogy hihetetlen de a seti is több magon fut (ugye ha csak egy gép egy mag akkor is) és ráadásul nem egy atom gyors buszon osztoznak ezek a gépek, hanem a csirke világhálón, mégis megéri így számoltatni, mert még mindíg gyorsabb mint egy szuperszámítógép."

    Ehhez két dolog kell:
    1. A feladat szétosztható legyen sok kis darabra.
    2. Egy darab feldolgozása sokkal tovább tartson, mint az oda-vissza küldözgetése a hálón.

    Ezek a feltételek nem minden esetben teljesülnek.
  • Caro #84
    Na azért tisztázzunk pár dolgot.
    A wine NEM emulátor, mindössze egy wrapper, ami biztosít egy win API-t.
    Ez azt jelenti, semmit sem csinál, csak ha egy program windowsos függvényt hív meg, akkor ő azt elvégzi neki.
    De ha nem x86 architektúrán vagyunk, akkor ez nem fog menni! A wine csak x86-ra írt programokat képes futtatni!
    Elképzelhető azonban, hogy ez megcoldható Cell-en is:
    A qemu nevű PROCESSZOR emulátor képes linuxos app-okat futtatni más architektúrákon is! Nyilván ki kell optimálni Cell-re, de ha menni fog, akkor ez elképzelhető.
    Viszont ahhoz, hogy normális sebességel fussanak, ahhoz azért igen jó optimalizáció kell!
    Ha architektúrák között kell emulálni, akkor a qemu lassulását ötszörös és tízszeres közé teszik.
    De elméletileg azért talán megoldható.