Gyurkity Péter

Külső gyártók használhatják az AMD foglalatait

A kisebbik processzorgyártó lehetővé teszi partnereinek, hogy elkészítsék saját chipjeiket az általuk használt foglalatokhoz, vagyis az Opteronok és Athlonok mellé hamarosan speciális tárprocesszorok kerülhetnek.

A Cnet Marty Seyer, az AMD üzleti szféráért felelős alelnökére hivatkozva számolt be a kezdeményezésről. Ennek célja, hogy megkönnyítsék a társprocesszorok fejlesztését és integrálását, elsőként a szervereknél, majd az asztali számítógépeknél. A megjelenítésben, számítási feladatokban segíteni hivatott chipek az AMD saját foglalatait használhatják, és a HyperTransport technológia révén könnyítik meg a központi processzorok dolgát.

"Jelenleg 5-10 társprocesszor gyártóval dolgozunk együtt, akik a fejlesztés különböző stádiumainál tartanak" - árulta el Seyer, hozzátéve, hogy a licencelés engedélyezésével partnereik ezentúl az AMD saját foglalataihoz készíthetik el saját megoldásaikat. Ezzel megkönnyítik a külső gyártók dolgát, hiszen nem kell egyedi infrastruktúrával bonyolítaniuk a helyzetet, hanem a már jól bevált - és nem mellesleg széles körben elterjedt - foglalatokra építhetnek. A kezdeményezés gyakorlatilag a májusban ismertetett Torrenza projekt kiterjesztése, csak itt már nem a külső HTX csatlakozón keresztül kapcsolódhatnak a processzorhoz a különböző speciális chipek.

Az AMD legnagyobb partnereként az IBM is üdvözölte a lépést - nem véletlenül, hiszen a Nagy Kék jelenleg éppen legújabb szuperszámítógépén dolgozik, amelyben az Opteronok mellett Cell processzorokat szeretnének felhasználni. A vállalaton kívül a Sun, a Cray és a Fujitsu is licencelte a foglalatokat, a lehetséges fejlesztések között pedig a megjelenítésen, speciális számításokon, illetve biztonsági funkciókon dolgozó társprocesszorok jöhetnek számításba.

A gyártó tervei szerint az első ilyen megoldások 2007-ben jelennek meg. Elsőként a szervereknél használják majd a partnerek fejlesztéseit, de idővel akár az asztali gépeknél is megjelenhetnek a már említett társprocesszorok, feltéve ha látnak fantáziát a dologban, és a vásárlók részéről megfelelő igény mutatkozik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • noss #6
    barkácsolj okosan - szuperszámítógépet!

    remélem jön néhány új proci, új architektúrával, alacsonyabb áramfelvétellel (mint pl via c3 és társai, csak nagyobb teljesítménnyel)
  • dez #5
    Érdekes lesz. Bár pl. a Cell nem lehet csak úgy átültetni erre a foglalatra (XDR vs. DDR2-3, FlexIO vs. HTT [de talán a FlexIO tudja utánozni a HTT-t]). Persze lehet módosítani.
  • waterman #4
    ez nagyon jó ötletnek tűnik:) milyen teljesítményt lehetne kihozni ebből, ha 8 opteron helyett 4 opteron meg 4 célspecifikus procit dobnának össze! egyre könnyebb lesz szuperszámítógépet építeni..:)
  • PyRex #3
    ÁÁÁÁÁÁ, opteron + cell, ez kész, mindent megeszik reggelire :)))
  • csimmasz #2
    Nem.
    Többprocesszoros rendszerben kellene gondolkodnod.(Több foglalatos)
    Az egyikbe opteron a másikba cell,coproci,stb.Egy kis olvasmány.
  • bundee #1
    Ezt hogy kell elkepzelni? Kikapom az a64em, es berakok egy amd foglalatos cell-t? vagy a foglalatba berakok egy speci procit, es annak a tetejebe belerakom az amd-met?