Gyurkity Péter

Opteron és Cell chipek az IBM új szuperszámítógépében

Lapértesülések szerint a Nagy Kék Roadrunner, azaz Gyalogkakukk néven építené meg legújabb szuperszámítógépes rendszerét, amely az Opteron és Cell processzorokkal átszakítaná az 1 petaflopos álomhatárt.

A jelenleg listavezető Blu Gene/L rendszereket is messze maga mögött hagyó új fejlesztés az elsősorban nukleáris fegyverek fejlesztésére szakosodott Los Alamos Nemzeti Laboratóriumban kapna helyet, ahol valószínűleg nem fagylaltgyártásra koncentrálnának. A projektben foglaltak végrehajtása - amennyiben a kivitelezést jóváhagyják - még szeptemberben elkezdődne, a munkálatok pedig jövőre fejeződnének be. Az IBM ezzel jó időre bebiztosítaná pozícióját a szuperszámítógépes ranglista élén, az USA pedig tovább folytathatná a nukleáris fegyverek "élettartamával" kapcsolatos vizsgálatait.

A Cnet értesülése szerint az IBM a napokban nyerte meg a májusban kiírt pályázatot, amelynek első lépcsőjére a felelős kongresszusi albizottság 35 millió dollárt különített el. A terv érdekessége, hogy a vállalat hibrid, kettős megoldást javasolt, az erőgépben ugyanis az AMD Opteron szerverprocesszorait használnák fel általános célokra, míg a Cell chipeket egyfajta gyorsítóként alkalmaznák. Érvelésük szerint a hagyományos fejlesztések nagy számban történő felhasználása a megugró fogyasztás miatt nem megfelelő, így mindenképpen szükség van a speciális célokra kifejlesztett chipekre is.


Az IBM első Cell processzor-alapú szervere

Pontosan ezt a feladatot hivatott elvégezni a Cell, amely az IBM-Toshiba-Sony hármas jóvoltából a PlayStation 3 konzol igényeire válaszul született meg. A kombinációval a cég számításai szerint elérhető az 1 petaflopos álomhatár, amivel messze maguk mögött hagynák a jelenlegi listavezetőket. A Blue Gene/L ugyanis 280 terafloppal vezeti a Top500 mezőnyét, ehhez képest a Roadrunner rögtön négyszeres ugrást jelentene. Ehhez hasonló hibrid megoldásként csak a Protein Explorer (Blue Protein), illetve a Tokióban lévő Tsubame rendszer szerepel az első között, előbbi a 15., utóbbi a 7. helyen.

A hírhez sem az IBM, sem a kutatólabor nem fűzött kommentárt, a bejelentésre azonban várhatóan a napokban sort kerítenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fade2black #67
    á hagyd ezt már többedszerre játszák le, sőt DEZ már máshol is sokat beszlgetett erröl.

    Én egyébként a summa 512ram miatt kritizálom a PS3at, sok sikert igy az 1080ps játékok texturáihoz.

    btw ezt érdemes megnézni nem gyenge és azért sejteti 512ram is sokmindenre elég: http://hardwired.hu/dl.php?id=5293&dl=1
  • item #66
    Srácok srácok, nyugalom! Egy jót derültem ezeken a kommenteken! Féreértés ne essék nem a szakmai hozzáértéseteken,hanem az egymás győzködésén! Amúgy szeretem olvasni a kommentjeiteket mert az átlag usernél több infóval rendelkeztek a hasonló témákban. PEACE...
  • dez #65
    Nono, éppenhogy többmindenről beszéltünk, közte a nagyrészt in-orderességről, illetve az egyszerűbb branch-predictionről, de másról is, és elhangzott olyan is, hogy erős butítás, stb. Egyszóval nem lehetett tudni, hogy a szóban forgó részben mikre gondolsz, 2 dologra vagy több dologra.
  • BiroAndras #64
    Elég alaposan átbeszéltük már a témát, szóval pontosan tudhattad, hogy mire gondolok. Ne csak olyat idézz, amikor épp nem részleteztem.
  • dez #63
    Nézd, ezt írtad: "Annál inkább kéne neki a többi kidobot fícsör (ebből a szempontból egy 386-oshoz hasonlít tudásban)." Korábban meg ilyesmiket írtál, hogy 'nagyon erősen lebutított mag, amiben nincs branch prediction (pedig van), stb.'. Nem pedig azt, hogy fejlett, de nagyrészt in-order mag, egyszerűsített branch predictionnel. Ebből nem derül ki, hágy kidobott fícsörre gondolsz, de arra mutat, jópárra. Szóval te magyarázkodsz. Én meg magyarázok. Nem ugyanaz. :)
  • BiroAndras #62
    Hiába magyarázkodsz, soha nem volt szó annál a kettőnél több "kidobott fícsörről".
  • dez #61
    Nem is tudom, ki hamisítja itt is a történelmet... Nem, nem 2 fícsörről volt szó, csak utólag "pontosítottad" erre, amikor már leírtam, mit is tud.
    Eredetileg ezt írtad:
    "Annál inkább kéne neki a többi kidobot fícsör (ebből a szempontból egy 386-oshoz hasonlít tudásban)."
    Ez alapvetően úgy értelmezhető, hogy annyi minden ki van dobva, hogy ami marad, az egy 386-szerű proci.
  • BiroAndras #60
    Volt szó 2 (azaz kettő) darab fícsörről. Mint azt magad is kifejtetted többször is, ennél jóval több dologban különbözik egy mai proci egy 386-ostól. Ezért is írtam, hogy "ebből a szempontból". Szóval, ez azt jelenti, hogy a két említett fícsör kidobása (egyszerűsítése) nagy visszalépés a régebbi procik irányába. Nem is konkrétan az az érdekes, hogy 386 vagy P1 vagy mi, hanem hogy jelentős visszalépés. És a másik fontos dolog, hogy nincs szó a többi fícsörről, csak erről a kettőről.
  • dez #59
    Kértelek, hogy magyarázd meg, miről is beszéltél. Ezt válaszoltad:

    "pontosan a "kidobott fícsörök"-ről (pontosabban az out-of-order és a branch prediction logika drasztikus egyszerűsítéséről) van szó"

    És korábban meg ezt írtad:

    "Annál inkább kéne neki a többi kidobot fícsör (ebből a szempontból egy 386-oshoz hasonlít tudásban)."

    Hogy máshogy lehet ezt értelmezni, mint hogy a '"kidobott fícsörök" (pontosabban az out-of-order és a branch prediction logika drasztikus egyszerűsítése)' miatt szerinted "egy 386-oshoz hasonlít tudásban".

    Az az óvodás, ahogy ki akarod magyarázni magad egy egyértelmű tévedésből. Ahelyett, hogy egyszerűen elismernéd, hogy oké, tévedtél.
  • BiroAndras #58
    "Minden másról??? Nem, csak arról, hogy az out-of-order és a branch prediction logika drasztikus egyszerűsíte miatt még messze nem lesz tudásban egy 386-oshoz hasonló a PPE."

    Még mindíg nem fogod fel, hogy nem ezt mondtam? Komolyan, kezd ez az egész két óvodás vitájára hasonlítani.

    "Ez nem igaz, csak próbálod magad kimenteni."

    ???