Gyurkity Péter

A gyógyászatban és a hadiiparban alkalmaznák a Cellt

Az IBM - a Sony és a Toshiba mellett - az egészségügyi és hadiipari beszállítóként ismert Mercury segítségével terjesztené ki a Cell processzor alkalmazási területét.

A jelek szerint az IBM komolyan gondolta a Cell processzor alkalmazási területének kiterjesztését: a Mercury Computer Systems embereivel dolgozik együtt, amely jelentős egészségügyi és hadiipari beszállítóként ismert. A ZDNet értesülései szerint a két vállalat többszintű megállapodást kötött, amelyben többek között a Cell processzor jövőbeni felhasználásáról, illetve annak népszerűsítéséről is szó esik. A megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra, de annyit tudni lehet, hogy az IBM kifejezetten ipari célokra kifejlesztett rendszereket szállít majd a Mercury számára, amelyeket több különböző területen, így például szeizmikus adatok gyűjtésére, vagy akár MRI (magnetorezonanciás képalkotás) feladatok végrehajtására is alkalmazhatnak.

"Ez teljes mértékben ugyanaz a chip lesz, amelyik a PlayStation 3 központjaként is szolgál majd" - erősítette meg Craig Lund, a Mercury technológiai igazgatója, hozzátéve, hogy a leszállított rendszerek némely részletükben azért jelentősen eltérnek majd a szokásostól. Az IBM tehát a Cell processzor esetében a Sony és a Toshiba mellett egy harmadik jelentős vevőre is számíthat. A Mercury - nem összekeverendő a PC-piacon tevékenykedő, olcsó termékeiről ismert Mercury-Kobiannal - 250 millió dolláros éves bevételével éppenséggel nem számít óriáscégnek.

Mindazonáltal a vállalat fontos szerepet játszhat a Cell népszerűsítésében, hiszen az egészségügyben, illetve a hadiiparban jelentős kapcsolatokat tart fenn, és kifejezetten olyan nagy teljesítményű rendszerek gyártására és forgalmazására rendezkedett be, amelyek kedvező áruknál fogva nagy népszerűségre számíthatnak e két területen.

A két vállalat együttműködése már jó ideje tart: a Mercury tavaly is több, Power processzorokra épülő szervert jelentett be, és nagyrészt ezen rendszerekre építve kívánt javítani eredményességén. A Cell ezen a téren is megújulást hozhat. "A kérdés most az, hogy a Cellhez hasonló fejlett technológiát kívánjuk-e alkalmazni, vagy kivárunk addig, amíg a széles körben elérhető termékek eljutnak erre a szintre" - fogalmazta meg a vállalat dilemmáját a technológiai igazgató.

A jelek szerint azonban ez kérdés már eldőlt, és teljesülhet az IBM kívánsága, miszerint új üdvöskéje a szórakoztató elektronika mellett képes legyen betörni egyéb területekre, meghódítva az itt érdekelt vállalatokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • OliApa #7
    Halálra jáccák magukat . . .
  • fonak #6
    Mi lesz, ha terroristák kezébe kerül? :)
  • fie #5
    Viccet félre téve, szeretném, ha az asztali gépekben lenne cell.
  • dez #3
    Az egy (valószínűleg) kacsa hír volt, ami arról szólt, hogy azért hiánycikk az USÁ-ban(?) a PS2, mert Észak-Korea (vagy valamely hasonló ország) felvásárolta katonai célra, mert más nagyteljesítményű procit v. számítógépet nem importálhatott.
  • asysoft #2
    Van 1 kis Deja Vu-m, a PS2 CPU-jában (GPU-jában? erre pontosan nem emléxem) is egyes hírforrások katonai alkalmazhatóságot (rakétavezérlő) láttak... Mondjuk az (tudtommal) kamu volt, ez meg nem tűnik annak.
  • dez #1
    Csak nehogy teljesen rátegye a kezét a katonaság...