Gyurkity Péter

Intel: 45 nanométer még az idén

A processzorgyártó jól halad az új gyártástechnológiák alkalmazásával, és a nemrég elért fordulópont után nem sokkal már a következő generációval próbálkozik. Még az év vége előtt kipróbálják a 45 nm-es chipeket.

Paul Otellini, a cég elnök-vezérigazgatója a múlt héten kiadott legutóbbi negyedéves jelentés részeként számolt be a tervekről, illetve a fejlesztési és gyártási folyamatokról. Az üzleti eredmények mellett ugyanis szóba került a következő generációs gyártástechnológia alkalmazásának kérdése, a 90-ről 65 nanométerre történő átállás eddigi eredményei és az új chipek megjelenésének várható időpontja. A beszámoló szerint az Intel jól halad és korábbi időpontokban mutathatja be újdonságait.

Otellini elmondása szerint eddig mintegy 40 millió 65 nanométeres processzort szállítottak le, és megtörtént a fordulópont, vagyis kisebbségbe szorultak az előző generáció 90 nanométeres képviselői. A következő lépés a 45 nanométer alkalmazása lesz, ez a tervek szerint 2007 második felére valósulhat meg, de az első példányokat még az idén kipróbálják. A feladat első részével lényegében elkészültek: a végleges terveket leszállítják a gyártó üzembe, és 15 tagból álló kísérleti sorozat első példányát az év vége előtt kipróbálják.

A korábban nyilvánosságra hozott elképzelések három kereskedelmi forgalomba szánt sorozatot említenek. Az asztali számítógépekhez az ikermagos Wolfdale, valamint a négymagos Yorkfield érkezik, míg a laptopokba a szintén ikermagos Penryn chipek kerülnek majd. Az alacsonyabb csíkszélességtől szinte minden területen előrelépést várnak: jobb teljesítményt ígérnek a videótömörítésnél, a játékoknál, a webszervereknél és egyéb alkalmazásoknál. Természetesen a fogyasztás is nagy hangsúlyt kap, ez várhatóan tovább csökken, vagy legalábbis szinten marad a mostani sorozatokhoz képest.

A 2007-es dátum egyben a korábbi időpontok előrehozását is jelenti, hiszen eredetileg 2008-ban számoltak az új technológia bevezetésével. A korai megjelenéssel nehéz helyzetbe hozhatják az AMD-t, amely némileg lemaradva követi riválisát, és a K8L architektúrától reméli a visszavágást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dodo55 #14
    Már van, csak nem Intel, hanem IBM.
  • Vers #13
    álmodban lesz csak 5 ghz-es proci
  • turul16 #12
    Az arak valtozni fognak szerintem, azert tettem jovo idobe.
    Bar AMD gyartasi kapacitasanak megnovekedesekor, lehet ujra olcsobb lessz az AMD.
  • maestro85 #11
    JAH!
  • kandeláber #10
    "De úgy hallottam, hogy a PCIe 1.0-ás kártyák bele fognak menni a 2.0-ás alaplapokba."

    Ez igaz, de ettől még lecserélődik a szabvány.
  • BiroAndras #9
    "Nagyon ugy nez ki, hogy Intel durvan meg fogja verni AMD-t."

    Nem igazán. A mostani előnye se olyan nagy, mint ahogy az ember gondolná. Ugyanis a Core2 ugyan gyorsabb, mint egy azonos árú X2, de az alaplap és a memória is lényegesen olcsóbb az X2-höz, így az egész konfigot nézve még mindíg az X2 a nyerő.
  • lmisi #8
    Jelenteni lehet, de
    1 nem ugyanaz a gyártó
    2 kiadni-piacra dobni fizikailag!!!!! uj csíkszélességet garantáltan max 1szer évente. Az Intel most talán 1,5 év (Kb.) alatt jött elő az új csíkszélességgel, ez
    ráadásul iparági rekord!!!
    Azaz mint annyi helyen és iparágban itt is sok a duma, kékégfestés, nagyratörő tervek. De a konkrétum annál szegényesebb.
  • BiroAndras #7
    "Akkor meg mi a jó büdös francért nem lehet kihagyni mondjuk a 65 nm-et, hanem tovább húzni a 90-et, és aztán egyből 45-re váltani? Így szerintem kvára nem olcsóbb, mert a gyártósorok állandó átállítgatása többe kerül mint a kisebb csíkszélességű gyártásból adódó haszon..."

    Szerintem nem az összes gyártósort állítják át. És két átállítás közt legyártanak így is pár millió procit, ami fedezi a költségeket.
    A nagyobb lépések azért nem jók, mert azokra többet kéne várni, és közben a konkurenciához képest hátrányba kerülnének. Ráadásul kisebb lépéseknél jobban használhatók a korábbi tapasztalatok, így gyorsabban beindulhat a gyártás.
    Biztosan így gazdaságosabb, különben nem csinálnák.
  • Sanyix #6
    Szörnyű lehet, hogy ezene a "szar" vidokártyán már csak simán highon megy a legtöbb játék, és már az élsimítást is ki kell kapcsolni...

    Amúgy nemtom mire jó, ez a hülye nm váltogatás, basszus, 1 éven belül 3-szor jelentenek be kisebb csíkszélességű procikat. Akkor meg mi a jó büdös francért nem lehet kihagyni mondjuk a 65 nm-et, hanem tovább húzni a 90-et, és aztán egyből 45-re váltani? Így szerintem kvára nem olcsóbb, mert a gyártósorok állandó átállítgatása többe kerül mint a kisebb csíkszélességű gyártásból adódó haszon... ha ritkábban váltanának, lehet hogy tényleg olcsóbb lenne a gyártás.
  • Dodo55 #5
    De úgy hallottam, hogy a PCIe 1.0-ás kártyák bele fognak menni a 2.0-ás alaplapokba.
    Egy GeForce 7950GT-t fogok venni, remélem 1-2 évig nem kell lecserélnem.
    Akkor tervezem lecserélni, amikor olyan szintre "süllyed", mint kb most egy 6600GT, jelenleg az van, és hát kezd kevés lenni.