Gyurkity Péter

Új chipeken dolgozik a Sony, a Toshiba és az NEC

A hírek szerint az évtized végére egészen 45 nanométerig lemenne a japán triumvirátus - az érintett cégek egyelőre tagadják a hír valódiságát, illetve kizárják a Sony részvételét az együttműködésből.

A Reuters egy helyi lapra hivatkozva számolt be arról, hogy a három japán óriás - a Sony, a Toshiba és az NEC chipgyártó részlege, az NEC Electronics - megállapodást írt alá az új gyártástechnológiákra épülő chipek kifejlesztéséről. Az értesülés szerint a szövetség célja, hogy 2010-re elérjék a 45 nanométeres csíkszélességet, és megosszák egymás között a fejlesztéssel járó kiadásokat és munkát.

Az érintett cégek határozottan tagadták a hír valódiságát, bár az egyes vállalatoktól eltérő értelmű nyilatkozatok láttak napvilágot. A Sony például leszögezte, hogy semmilyen tervük nincs a szóban forgó cégekkel történő együttműködésre, csak akkor fordulnak külső szállítókhoz, ha saját kapacitásuk már nem bírja kielégíteni az igényeket. A Toshiba és az NEC szóvivője viszont kijelentette, hogy létezik ilyen megállapodás, de ez kizárólag a két cégre vonatkozik, a Sonyt nem vonták be a tárgyalásokba. Ez utóbbi azért érdekes, mert az elmúlt hónapban éppen a három gyártó együttműködését jelentették be, amely együttműködés - minő meglepetés - fejlett chiptechnológiák kifejlesztését célozza.

A Sony és a Toshiba érdekelt egy másik szövetségben, amely annak idején az IBM-mel köttetett, és a Cell processzornak köszönhetően fényes jövő előtt áll. A triumvirátus januárban erősítette meg együttműködését, újabb öt évre kiterjesztve azt, amely már további technológiák kifejlesztését is sejteti. A Sony és az NEC eközben optikai meghajtók - személyi számítógépekbe szánt CD- és DVD-lejátszók - közös gyártásáról állapodott meg, ami már csak azért is érdekes, mert a következő generációs szabványok területén élesen szemben állnak egymással.

Úgy tűnik tehát, hogy az eltérő érdekeltségek nem jelentenek akadályt az új technológiák kifejlesztésére irányuló tervekben. Nem csoda, hiszen az ezzel járó költségek óriási kihívást jelentenek még az olyan óriások számára is, mint a Sony, vagy a Toshiba. A szakértők jó része már jó ideje a szövetségekben látja a megoldást, és várakozásuk szerint az elkövetkező években újabb egyezségeket kötnek a nagyobb gyártók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cloud.strife #4
    Thja, monduk a Cell-ről olvassgass egy kicsit, után beszéljünk. :)
  • Super DANTE #3
    De gondolom ez (ezek) is a Cell-hez hasonlóan egy többmagos, sokmindenbe integrálható proci (procik) lenne (lennének).
  • Darth Sith #2
    2010-ig akarnak 45 nanométert? az Intel, AMD szerintem 1-2 éven belül kijön ezzel a piacra, nem hogy több mint 4 év múlva...
  • Szefmester #1
    "A Sony és az NEC eközben optikai meghajtók - személyi számítógépekbe szánt CD- és DVD-lejátszók - közös gyártásáról állapodott meg, ami már csak azért is érdekes, mert a következő generációs szabványok területén élesen szemben állnak egymással."

    Erre mit mondjak...az LG már bejelentette a BRay HD-DVD kombó meghajtóját...