Gyurkity Péter

Feszített szilícium az ATI chipjeiben

Az ATI a laptopokba szánt Mobility Radeon családot frissíti három új grafikus chippel, amelyek már feszített szilícium technológiára épülnek, a cég szerint nagyban javítva a teljesítmény/fogyasztás arányt.

A gyártó bejelentésében három új változatról esik szó, ezek sorrendben a Mobility Radeon X1350 és X1450, valamint a játékosoknak szánt X1700, amely tehát a nagyobb teljesítményű hordozható számítógépekben kaphat helyet. Bár a sebességet illetően nincs óriási változás a meglévő példányokhoz képest, a fejlettebb gyártástechnológia révén a fogyasztás szinten tartásával sikerült még több erőt kipréselni a grafikus chipekből - javítva a cég helyzetét az Nvidiával folytatott küzdelemben.

A számozásból könnyen kitalálható, hogy a jelenleg is forgalomban lévő Mobility X1300 és X1400 frissítéséről van szó, valamint az X1600 leváltásáról, amelynek helyét a némileg erősebb utód veszi át. Az ATI állítása szerint itt a lényeg a fogyasztás változatlanságán van, hiszen a jól bevált 90 nanométeres csíkszélességen készülő chip legfeljebb itt hozhat némi előrelépést. A processzor 12 pixel és 5 vertex shadert foglal magába, támogatja a PowerPlay 6.0 energiatakarékossági szabványt, az Avivo technológiát, és a Blu-ray, illetve HD DVD tartalmak lejátszását. A két kisebbik testvér szintén kedvezőbb fogyasztásával hódíthat, igaz, az ATI itt sem közölt pontos adatokat.

A feszített szilícium már évek óta jelen van az ágazatban, mint a megújulás egyik záloga. A technológiával elsőként az IBM kísérletezett, az Intel pedig a 90 nanométeres Prescott processzorok bevezetése kapcsán játszott el a gondolattal, hogy új területeket nyitnak meg a fejlődés előtt. A Nagy Kék munkája kapóra jött a a nagy riválisnak, az AMD ugyanis szövetséget kötött a céggel, és a szilícium-germánium és egyéb fejlesztések - e-SiGe, Dual Stress Liner (DSL) és Stress Memorization (SMT) - révén legutóbb már 40 százalékos gyorsulásról beszéltek a tranzisztorokkal kapcsolatban.

Az ATI-nak csipkednie kell magát, hiszen vetélytársa nemrég mutatta be első 80 nanométeres fejlesztését, a GeForce Go 7700-at, amely egyébként részleteiben kísértetiesen hasonlít a most bemutatott X1700-ra. Bár már mindkét gyártó megemlíti a Vistát és a következő generációs optikai szabványokat közleményeiben, a nagy durranás még odébb van, hiszen csak jövőre érkeznek a DirectX 10-et támogató csúcskártyák.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #5
    olyan mint a gilisztakonzerv.. kinyitod kiöntöd és visszarakni már csak egy nagyobb konzervbe tudod.. :P by Murphy
  • 0Speed0 #4
    Szétszedheted, de vigyázni kell a sok, zsúfolt cuccra...szal pepecsmunka...
  • Morden23 #3
    Ha nagyon akarod, megoldják. De akkor már egyszerűbb venni egy újat:)

    Szóval nem.
  • HappyBoy #2
    Notebookokban lehet video kártyát cserélni?
  • tothzozo #1
    De jó!